Amint nem egy kolléga, én is úgy gondoltam, hogy részben felesleges, részben értelmetlen foglalkozni a Fidesz tegnapi tisztújító kongresszusával, most mégis megteszem, egy olvasói vélemény miatt. Ugyanis a vélemény közkeletű, és velejéig téves – épp ezért kötelességemnek érzem elmagyarázni, mi történt valójában. Tegnap ugyanis lapunk egy macska képét közölte élő kongresszusi tudósítás helyett, mint izgalmasabbat, és valljuk meg: érdekfeszítőbb is volt. Erre érkezett az a reakció – minden bántó szándék nélkül egyébként – miszerint: „Kár viccelődni. Nem nevetséges, amit ott elhatároznak, az lesz a jövő.”
Én már csak ma reggel láttam, más hasonló vélekedésekkel együtt, melyek nálunk is, más lapoknál is megjelentek. Hadd nyugtassam meg az aggodalmaskodó olvasókat: nem határoztak el a világon semmit. Nem is azért gyűltek össze. Ez egy még adminisztratív szempontból is teljesen felesleges tisztújító kongresszus volt, amit összesen két célból hívtak össze: hogy ellenjelölt nélkül megerősítse Orbán Viktor pozícióját a párt élén, és hogy Novák Katalin helyett megválassza Gál Kingát a párt egyik alelnökének. Egyik döntés sem befolyásolja komolyan az ország sorsát, nem lesz tőle kisebb vagy nagyobb az infláció, olcsóbb vagy drágább a kenyér, az üzemanyag, nem szorul vissza tőle, illetve nem harapózik el még inkább a világjárvány. Meg merném kockáztatni, hogy komoly szükség egyikre sem volt: Orbán vezetői szerepe a párton belül megkérdőjelezhetetlen, Gál Kinga pedig pont olyan alelnök lesz, mint az elődje (vagyis inkább: az összes elődje) volt.
Akkor minek gyülekeztek egyáltalán ekkora csinnadrattával?
A csinnadratta volt a lényeg. Szóval, ők temetőben fütyülni gyűltek össze.
Ezt meg kell magyarázzam. Van az úgy az ember életében, hogy ezért vagy azért éjfélkor sétál a temetőben. Én például alkoholtól közepesen befolyásolt állapotban tettem, egy esküvői buli részeként, fogadásból, de más okok is előfordulhatnak. Mármost az alapvetés, hogy nem hiszünk a szellemekben, de azért másként nem hisz az ember a világos, fűtött szobában, és egészen másként kint, az éjféli temetőben, a hidegben, ahol bizony egyáltalán nem síri csend fogadja. Tele van mindenféle neszekkel, hangokkal, a kísértetekben ott sem hiszünk, de azért biztos, ami biztos, elkezdünk fütyörészni, hogy tartsuk magunkban a lelket. Aztán sétálgatunk fütyörészve, esetleg danolászva, mert kísértetek továbbra sincsenek, csak sündisznók (jó esetben rájövünk, hogy ők neszeznek, és abbahagyjuk a lármázást), majd visszamegyünk a lagziba, ahol a hölgyközönség arra hajlamos része valódi fenegyerekként tekint ránk, másik, értelmesebb része pedig kiröhögi a kísértethistóriáinkat.
Hát ezt látom én a tegnapi show-műsorban, temetői fütyörészést, önbizalom-erősítést, kis magyar politikai gálaműsort a kocsmai fölényeskedés és ócska pátosz jegyében. Ezek az emberek – tehát nagyjából mindenki, aki számít a magyar kormánypárt berkeiben, kivéve az igazoltan hiányzó Kósa Lajost (pedig azért az ő beszédét meghallgattam volna) – azért gyűltek össze, hogy elmondják egymásnak, mennyire nem félnek a jövő évi választásoktól, mennyire magabiztosak így, együtt, és mennyire egyszerű lesz jövőre akár négyharmaddal győzni.
Szívük joga, hogy támogassák egymást, ahhoz viszont gyomor kell, hogy ebből ilyen választási jégrevüt csináljanak, amit láthattunk, hallhattunk. Döntések meghozatalától már csak azért sem kellett tartani, mert egyrészt kérdések sem voltak, másrészt a Fideszben nincsenek kollektíve hozott döntések, ott parancsnoki hierarchia van. Az viszont érdekelne, hogy ki rendezte a revüt, mert tényleg úgy volt összeállítva, mint mondjuk egy „Bohókás dallamok” című esztrádműsor a hatvanas évek elején, az Operettszínház kevésbé ismert művészeinek részvételével, amit Alsószömörcepusztán mutatnak be a közönség igényeit is szem előtt tartva. Ha az egészet valami félreértett kremlinológia mentén próbáljuk elemezni, az elhangzottakból következtetéseket szeretnénk levonni, mint sok laptársunk, tévedésbe esünk. A műsorban elhangzott számoknak kicsit sem volt több értelme, mint annak lett volna, hogy „jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád” vagy „ma önről álmodtam megint, bocsánat, asszonyom”, esetleg „csiribiri, csiribiri, kék dolmány”. Annyi a különbség, hogy az operett a közönséget hivatott szórakoztatni, ez a revü a fellépők örömét szolgálta.
A produkciókból – olvasóimat kímélendő – a teljesség igénye nélkül válogattam, inkább csak az emlékezetesebb pillanatokat, bár ezek között sajnos nem számolhatok be arról, hogy leszakadt a csillár, elmaradt az előadás és nincs miről írni. Sajnos van. Elsőként Semjén Zsolt lépett színpadra, egy részlettel Weber Bűvös vadászából, hogy utána előadja saját feldolgozásában Gounod Faustjából Mephisto rodójának egy verzióját. Ez az eredetiben így hangzik:
Semjén szövegével viszont úgy, hogy: „Az a reformkommunista-reformfasiszta ellenzéknek a zagyvasága, amit egyetlen dolog tart össze, Orbán Viktorral és velünk szemben való patologikus gyűlöletük, ami mögött az antikrisztianizmus és a magyarellenes reflexek zsigeri beállítottsága van.” Semjén operát adott elő, nem operettet, de mivel magát fajsúlyos államférfinak tartja, nem is lett volna méltó hozzá a könnyedebb műfajjal próbálkozni. Utána következett viszont Gulyás Gergely, aki „Mi hiszünk a jogállamban” című kabarétréfájával fergeteges sikert aratott, ennek csak slusszpoénját idézném: „A vírus előtti tíz év Magyarország legeredményesebb időszaka volt az elmúlt egy évszázadban.” Szék nem maradt szárazon.
Varga Judit klasszikushoz folyamodott: üde bájjal adta elő „Megéri vállalni a konfliktusokat alkotmányos identitásunk védelméért” címmel Bilicsi Tivadar örökzöldjét, „Apu, hogy megy be az a nagy miniszter Brüsszel barlangjába” szöveggel, majd törékeny kacsójával megállította az LMBTQ-lobbit az iskolák kerítésénél. Tapsvihart aratott, megérdemelten, én ugyan szerettem volna, ha hegedül és közben dekázik is egy keveset, mondjuk trapézon vagy kötélen, de ne legyünk telhetetlenek.
A bohókás dallamok után Varga Mihály vidította fel a nagyérdeműt „A magyar gazdaság az egyik legerősebb Európában” című villámtréfájával, majd következett Kubatov Gábor konferansz-monológja „Sziauram, eladó Városháza érdekel?” címmel, ami azonban csak felvezetés lehetett Kocsis Máté magánszámához. Ámde nehéz idők járnak, mint arra Kövér László operaáriája figyelmeztetett, ő a Bánk Bánból adta elő a nevezetes „Hazám, hazám” kezdetű áriát saját szövegével, ezt is idézném:
„A globalizmus erői és hazai helytartói háromszor vonultak fel ellenünk, de mi az eszünkre és szívünkre egyaránt hallgatva háromszor győztük le őket. (…) Mi magyarok megvédjük, ami a miénk, amiért megküzdöttünk, amiért megszenvedtünk, amiért megdolgoztunk. (…) Kelet és Nyugat urai már megint a mi közép-európai bőrünkre folytatják piszkos játszmájukat, amelyben nekünk megint az egyelőre csak virtuális ágyútöltelék szerepét szánják.”
A Balsors érintette meg a hallgató lelkét, vérzivataros századaink csontujja nyúlt honfikeblünk felé – de félre bánat, félre bú, régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Azzal még senki sem nyert csatát, hass, alkoss, gyarapíts, vagy ahogy Deutsch Tamás mondaná, hasis, alkosis, gyarapitsis, s a haza fényre derül. Ennek jegyében következett Gál Kinga alelnöki szűzbeszéde a Nagy Finálé előtt.
Igen, a Nagy Finálé, ilyenkor ad bele a rendező apait-anyait, színpadra mindenkivel, Orbán Viktor következik, habselyembe öltözve, fején égig érő pávatoll-dísszel, a fenekén azért nincs, mert azt még aznap ki fogják nyalni sokan, negyvenkét táncos hozza a vállán a káprázatos, bár kissé érett dívát, leteszik a lépcső tetején, ő onnét felsőbbséges, uralkodói pillantást vet a tánckarra, majd dalra fakad. Korát ne firtassuk, maga mondja:
„Úgy érzem, a legjobb korban vagyok. Jó, az azért kicsit nekem is gyanús, hogy eddig is mindig így éreztem. Ha folytatódik a polgári kereszténydemokrata kormányzás, akkor tíz év alatt újra hatalmas utat tehet meg Magyarország, és felléphet a fejlett országok közé.”
Gábor ZsaZsa és Honthy Hanna a fasorban sincs. Bár én tegnap délutánig úgy tudtam, már fejlettek vagyunk, de sebaj, sok szép vár még ránk! „Brüsszelt teljesen meg kell újítani, mielőtt darabokra hullik. Az Európai Unió válságról válságra bukdácsol, szivárványszínű árnyéka önmagának, és ha így megy tovább, elfogy, mint a holdvilág.”
Most, hogy így mondja, nekem is mindig gyanús volt ez a holdvilág. Reggelre elfogy, estére megújul, megint süt, és ugyanez mondható el a napvilágról is, csak ellenkezőleg. De majd, ha Brüsszel Budapesten lesz, vagy izé, Budapest lesz Brüsszel, minden másképpen lesz, Hiszen ha a nagymamának férfiszerszáma lett volna, a nagypapám lett volna, vagy ez nem ide illik? Most már mindegy. Azonban az élet nem habostorta:
„Itt van még a nemzetközi hálózat élén Brüsszellel, amely a klímavédelem örve alatt brutális adókat akar kivetni az emberekre, az emberek anyagi biztonságát is kockára akarja tenni, mert a nagy nemzetközi klímaromboló multicégek helyett a családokkal akarja megfizettetni a klímavédelem költségeit. A helyzet egész Európában aggasztó, de Magyarországon különösen veszélyes, mert itt választások lesznek.”
Az orosz Gazpromnak persze semmi köze a kialakuló helyzethez, ugyebár. De hiába áll a barométer esőre, lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér, ne búsulj, Hajmási Péter, Hajmási Pál, mert az egy garast sem ér!
„A jövőben a világgazdaság két részből fog állni, egy nagyobb keletiből és egy kisebb nyugatiból. A magyaroknak a jövőben nem lesz elég csak Nyugaton, Keleten is boldogulniuk kell. (…) Mi tudtunk élni a lehetőséggel: erős, egységes párt, komoly vízió, lelkesedés, szenvedély, tenni akaró emberek hada az egyik oldalon, aprócska, hataloméhes pártocskák a másikon. A mi politikánkkal az is jól jár, aki nem ránk szavaz, a baloldal politikájával azok is rosszul járnak, akik rájuk szavaznak. A következő hónapokban olyasmik történnek majd, amit még senki sem látott. Kezdődött a nyugdíjasoknak kifizetett 80 ezer forintos nyugdíjprémiummal. Folytatódik a 13. havi teljes nyugdíj kifizetésével. A fiatalok januártól nem fizetnek személyi jövedelemadót, 200 ezer forint lesz a minimálbér és 260 ezer a garantált bérminimum – folytatta a miniszterelnök, majd hozzátette: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök. Húsz százalékkal nő az ápolók, a szociális és a kulturális ágazatban dolgozók bére. A családoknak visszafizetik a 2021-ben befizetett adót. Ilyen se volt még.”
Nem volt és nem is biztos, hogy lesz, de majd meglátjuk.
„A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt, hajrá Magyarország!” – zárta szavait a miniszterelnöki primadonna, majd kecses piruettel beugrott a nagybőgőbe.
Ebből az egész opera-operettgálából, kabarétréfákkal vegyítve összesen egy információt lehetett leszűrni, azt is tudtuk már. Ez annyi, hogy:
Orbán Viktor még tíz évig kíván Magyarország élén állni.
Minden egyéb maszlag, halandzsa, alfelek lingváris tisztítása, rágalom-ária, kuplé és pátosz. Ez volt a műsor egyetlen értékelhető üzenete.
És ez sem jelentett újat.Szóval, ne aggodalmaskodjanak: tegnap nem dőlt el a világon semmi, csak előadtak a kormánypárt vezetői egy választási revüműsort, hogy erősítsék az önbizalmukat. Fütyörésztek az éjszakai temetőben. Kicsit hangosan tették, táncikálni pláne nem lett volna érdemes, de az ő dolguk.
Ők tudják, mennyire félnek.
Forrás: Forgókínpad/Újnépszabadság