Az elmúlt évek egyik legkomolyabb kérdése az, hogy mennyire lehet komolyan venni az Ukrajna elleni teljes körű invázió első napjaitól kezdve tartó állandó orosz nukleáris fenyegetést. Mivel az orosz atomfegyverek állapotáról igen keveset tud a külvilág – sőt, maguk az oroszok is – viszonylag kellemes hír, hogy a Moscow Times hasábjain Andrej Malgin kifejti nézetét, miszerint ez pusztán üres fenyegetőzés. Annak ugyan cifra – de lássuk Malgin érvelését!
Valahányszor a Nyugat (elsősorban az Egyesült Államok) azon gondolkodik, hogy újabb összeget utaljon ki Ukrajnának a fegyvervásárlásokhoz, vagy új fegyverkategóriát (először harckocsikat, majd repülőgépeket, most pedig nagy hatótávolságú rakétákat) adjon át, Putyin mindig ugyanazzal fenyegetőzik: nukleáris fegyverek bevetésével, mégpedig nem ukrajnai célpontok ellen.
„Valamiért a Nyugat azt hiszi, hogy Oroszország soha nem fogja használni ezeket a fegyvereket” – mondta Putyin június 5-én egy nyugati újságírókkal tartott találkozón. – ‘Van egy nukleáris doktrínánk. Nézzék meg, mi áll ott. Ha valakinek a cselekedetei fenyegetik a szuverenitásunkat és a területi integritásunkat, akkor lehetségesnek tartjuk, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközt bevessünk. Ezt nem vehetjük félvállról, nem tekinthetjük felületesen”.
3 perc 20 másodperc
Két hét telt el időközben, és június 20-án Putyin azt mondta, hogy a nukleáris doktrína megváltoztatható: „Most azon gondolkodunk, hogy mit lehetne változtatni a nukleáris doktrínán és stratégián. És tisztázta: itt „a nukleáris fegyverek használati küszöbének csökkentéséről” van szó. Vagyis akkor is legyenek bevethetőek, ha nem fenyegeti veszély a területi integritást (ahogy a doktrínában is szerepel).
Ugyanakkor Putyin még mindig viszonylag visszafogott és titokzatos. Csapatának tagjai azonban – Szergej Lavrov minisztertől Dmitrij Medvegyev helyetteséig – a rájuk jellemző módon határozottabban nyilatkoznak.
„Bármennyit beszéljenek is a nyugdíjas NATO-tábornokok” – mondta Medvegyev nemrég – „Oroszország soha nem fog nem stratégiai nukleáris fegyvereket bevetni Ukrajna ellen, és még kevésbé egyes NATO-országok ellen. Az élet sokkal ijesztőbb, mint a komolytalan fecsegésük… Hiszen – mint az orosz elnök helyesen rámutatott – az európai országok népsűrűsége igen magas. És azon ellenséges országok számára, amelyek földjei a lefedettségi zónán kívül vannak, végül is van stratégiai potenciál… Senki sem zárhatja ki, hogy a konfliktus rövidesen már a végső szakaszába lép”.
„Oroszország kemény választ fog adni, egyre erőteljesebb fegyverekkel” – mondta Vjacseszlav Volodin, az Állami Duma elnöke, kommentálva az Európai Parlament felhívását az orosz területre irányuló csapásokra vonatkozó korlátozások feloldására. – Amit az Európai Parlament követel, az egy atomfegyverekkel vívott világháborúhoz vezet… Csak tájékoztatásul mondom: egy Szarmat rakéta repülési ideje Strasbourgig 3 perc 20 másodperc”.
Ha a tisztviselők így beszélhetnek, a publicisták egyáltalán nem riadnak vissza a még erősebb hangvételtől.
„Megérintettem a nukleáris robbanófejet.”
Vlagyimir Szolovjov az állami Rosszija csatorna szinte minden műsorában azzal fenyegetőzik, hogy az Oroszországi Föderáció atomfegyvereket vet be a NATO-országok ellen: „Vagy megvárjuk, hogy tankok százai, ezrei jelenjenek meg a területünkön? Miért? Még a legelején csapjunk le rájuk, és kész”. Szolovjov úgy véli, hogy a háború gyorsabban véget ér, ha németek, franciák és más európaiak fognak meghalni benne, ezért le kell csapni, de minél hamarabb. Szolovjov stúdiójának vendégei is atomcsapásról álmodoznak. Szolovjov beszélgetőpartnere, Jevgenyij Buzsinszkij tábornok például határozottan kijelentette, hogy eljött az idő, hogy ne 10 megatonnás, hanem ezer megatonnás atombombát hozzanak létre. „Így elmozdítjuk a Föld tengelyét” – kiáltotta Buzsinszkij, és a stúdió tapsban tört ki. (Hogy ez mivel járna, azt valószínűleg Buzsinszkij sem igazán gondolta végig: olyan klímakatasztrófával, ami az emberi civilizáció pusztulását okozná, melybe az Oroszországi Föderáció is beletartozik).
Prohanov író a Zavtra című újságban arról álmodozik, hogy: „Az oroszok több közepes teljesítményű atomrakétát dobnak be, elpusztítanak egy angliai haditengerészeti támaszpontot, Macron párizsi rezidenciáját, és vele együtt a Notre Dame de Paris katedrálist és a Louvre-t…”. Aztán elmerül az édes (és valószínűleg hamis) emlékekben: „Egész életemben uránium volt a környezetemben. Kezeimmel megérintettem a nukleáris robanófejet, és úgy tűnt nekem, hogy a rakéta él, áramlatok kavarognak benne, nedvek folynak, és gondolkodik. Amikor megkérdeztem a rakétát: „Mire gondolsz, drágám?” Azt válaszolta: „Washingtonra gondolok.” (Nos, iszik az ember, iszik, de ha már nukleáris robbanófejekkel társalkodik, akkor ott már baj van, nem is kicsi.)
Erről talán a híres Little Big „LollyBomb” című klipje jut eszünkbe, amely világhírnevet hozott nekik (181 millió megtekintés): ebben Kim Dzsongun koreai diktátor beleszeret egy atombombába, udvarol neki, virágot ad neki, lefekszik vele az ágyba és szó szerint nemi életet él vele.
Tudjuk, hogy Észak-Koreának tényleg van atombombája. És minden alkalommal, amikor az ottani emberek, akik kimerültek a szocialista gazdálkodási rendszer miatt, elkezdenek füvet enni, a kormányzat emlékezteti őket a bombára, és az élet jobb lesz – vagy legalábbis úgy tesznek, mintha az volna.
Putyintól nem idegen a nukleáris zsarolás módszere. Ezt a kártyát mindig előhúzza, amikor fenyegetve érzi magát.
Félelem a Szovjetunióban
Csakhogy a nukleáris érv valamiért egyre kevésbé győzi meg a Nyugatot. Lassan, de biztosan egymás után lépik át a Putyin által meghúzott „vörös vonalakat”. Mette Frederiksen dán miniszterelnök a Bloombergnek adott interjújában a minap megjegyezte: „A legfontosabb vörös vonalat már átléptük. Ez akkor történt, amikor az oroszok bevonultak Ukrajnába. Tehát nem fogadom el ezt a felvetést, és soha nem is fogom hagyni, hogy bárki Oroszországból eldöntse, mi a helyes a NATO, Európa vagy Ukrajna számára„.” Sürgette Kijev szövetségeseit, hogy utasítsák vissza a „vörös vonalak” nyilvános megvitatását, és ne engedjenek a Kreml zsarolásának.
Könnyű azt mondani, hogy „ne engedjünk”, ha egy olyan elnök ül a Fehér Házban, aki a hetvenes évek elején került a politikába. Biden elment Moszkvába, és Andrej Gromikóval tárgyalt leszerelési kérdésekről. Emlékszünk még Gromikóra? A Szovjetunió külügyminisztere, majd a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnökségi vezetője volt. Mindenesetre úgy tűnik, Bidenre nagy hatást gyakorolt.
2022-ben, néhány hónappal Oroszország Ukrajna elleni támadása után Biden azt mondta: „A világ a kubai rakétaválság óta először néz szembe közvetlen nukleáris fenyegetéssel”. És hozzátette, hogy Putyin „nem viccel, amikor taktikai nukleáris fegyverek, biológiai vagy vegyi fegyverek lehetséges bevetéséről beszél”.
Egyszóval, a politikusok új generációjával ellentétben Putyin fenyegetései hatnak Bidenre. A kubai rakétaválság árnyéka az Ovális Irodára vetül. Nem lenne meglepő, ha ez magyarázná a határozatlanságot és a késlekedést a döntések meghozatalában, amelyektől Ukrajna létfontosságúan függ ebben a háborúban. És Putyin ezt pontosan érti. A megfelelő pillanatban egyszerűen csak emlékeztet a LollyBombájára, és élvezi a kiváltott hatást.
De vajon van-e neki ilyen LollyBombája? Nem rohadt el a szovjet idők óta? Vagy talán van valami új Putyin arzenáljában?
Nem sok a fegyver, és nem is túl megbízhatóak
Láttuk Volodin „beszámolóját” arról, hogy a Szarmat rakéta repülési ideje 3 perc 20 másodperc Strasbourgig. Tegyük fel, hogy így van. De mi van ezzel a Szarmattal, amiről Putyin először még 2018. március 1-jén nyilatkozott éves beszédében? Akkor még egy animációt is bemutatott egy nukleáris robbanófejjel felszerelt Szarmat rakétáról, amely biztonságosan eljut Floridába.
„A rakéta tesztelése befejeződött” – mondta Putyin öt évvel később, tavaly októberben. Idén márciusban pedig bejelentette, hogy a Szarmat rakéták hadrendbe álltak. Most már biztosan tudjuk, hogy mindezek a nyilatkozatok nem voltak egyebek blöffnél. A minap jelentették nyugati források, hogy a pleszecki tesztpályán a Szarmat rakéták próbasilójának helyén egy hatalmas kráter keletkezett. Műholdfelvételeket tettek közzé a tesztpályáról, és szakértők a médiának kifejtették, hogy az eddigi öt tesztindításból négy (beleértve ezt is) kudarcot vallott.
Egy új rakéta hadrendbe állításához legalább harminc sikeres kilövést kell felmutatni. Eddig azonban csak egyet nevezhetünk ilyennek. Miféle „hadrend” ez? Miféle három perc Brüsszelig? Miféle álmok Washington megtámadásáról?
Az atomfegyverek valójában nem azért vannak, hogy használják őket. Azért vannak, hogy megfélemlítő hatást gyakoroljanak. Kilenc ország tagja a nukleáris klubnak. Legalább kilenc másiknak a területén állomásoznak külföldi atomfegyverek. Ezeknek az államoknak mindegyike számára fontos külpolitikai elem a nukleáris fegyverek birtoklása. Oroszország vélhetően több mint 1700 nukleáris robbanófejjel ellátott rakétát tart készenlétben.
De ha Putyin akár csak egyet is elindít közülük a NATO irányába, Oroszországot azonnal megtorló rakéták támadják meg, és nem csak egy. Hogy mi marad utána Oroszországból, az vitatható, de az kétségtelen, hogy a parancsot kiadó Putyinból semmi sem marad.
És Putyin ezt tökéletesen tudja. Most már másoknak is rá kell jönniük, hogy Putyin is tudja ezt.
Összefoglalva és némi parafrázissal élve (Lénárd Sándor nyomán): Putyinban és Mussoliniben annyi a közös, hogy a világot mindketten töltetlen pisztollyal fenyegették meg. És szentül hiszik, hogy az összes többi pisztoly is töltetlen.
Forrás: Forgókínpad
