Hát… izé, ma reggel felébredtem, láttam, kaptam értesítést erről a videóról, mármint az Ungváry Krisztánéról, megnéztem. Már tegnap is volt egy vitám a jobb- és baloldaliságról a Drágabolgárúrral. (Mellesleg: imádom azt az embert, vérprofi, szerintem mikrofonnal a kezében született, ha nem is mindenben értünk egyet, nála nagyobb rádióst alig ismerek, le előtte összes kalapjaimmal.)
A műsorban volt egy vitánk a Magyar Hangos kollégával, aki nem mulasztotta el kétszer is megjegyezni, hogy ő jobboldali, én meg nem mulasztottam el kétszer is megjegyezni, hogy ennek a mai világban semmi, azaz semmi értelme. A legjobb barátságban váltunk el, ugyanis nézetem szerint ennek a jobb-bal felosztásnak olyankor, mikor nagy baj közeleg, csak kára lehet, s nem haszna. Ha Ungváry Krisztián konzervatív – történész létére mi egyéb is lehetne –, ám vele tartok.
Hogyan is volt?
Drágabolgárúr (ez a tisztelet hangja, pillanatig sem a gúnyé) elmondta, hogy a baloldal elvileg az Egyenlőséget képviselné az emberi társadalomban. Ezzel egyet is értek. Arra nem jutott adásidő, hogy elmndjam: a jobb- és szélsőjobboldal ezzel szemben a Testvériséget preferálja – ó, persze, nemzeti vagy osztályalapon, ide tartozik a szélsőbal is –, míg az olyan szegény polgárok, mint én (és mindenki más) tulajdonképpen a Szabadságot.
Valójában tehát mindannyian jakobinusok vagyunk, csak ki így, ki meg amúgy (a szélsőségeseket nem számolnám ide). Nekem a szabadság a fontos, másnak az egyenlőség, megint másnak a testvériség. De csak egy farkas tejét szoptuk, rómaiak.
Ezért tisztelem és ajánlom Ungváry Krisztiánt. Mindent, amit tesz.
Egyszer, amikor véget ér ez a rémálom, le kell majd üljünk EGY asztalhoz, mi jobboldaliak, baloldaliak és polgári szabadelvűek, és meg kell egyeznünk. Az van, hogy míg olyan konzervatívok vannak, mint Ungváry Krisztián vagy a tegnapi kolléga: ennek semmi akadálya, hiszen mindannyian a legjobbat akarjuk. Mindenkinek.
Joszif Viszárionovics Sztálin (mozgalmi fedőnevén Koba) például nem végeztette ki Mihail Afanaszjevics Bulgakovot. Ez azért történt, mert Bulgakov írt egy jó regényt (azzal a címmel, hogy A Fehér Gárda), és abban a fehéreket értelmes, sőt okos embereknek ábrázolta, Sztálin megközelítésében ez jobb volt, mint a majakovszkiji hozzáállás, miszerint a fehérek szőrös, kődobáló emberevők lettek volna. Na, de akkor nem lett volna kunszt legyőzni őket! Viszont kunszt volt.
Emiatt aztán Sztálin a végső nyomorban élő Bulgakovot kinevezte a Kis Színház dramaturgjává, éjszakánként felhívta telefonon, és ajándékokat küldött neki. Mihail Afanaszjevics meg menet közben megírta a Mester és Margaritát. Nehéz nem ráismerni Sztálinra a Hegemónban – vagy bármely hegemónra, zsarnokra amikor állandóan fáj a feje. Persze, hogy fájt a feje. Hát hogyne fájt volna: rosszul használta.
Hitler rémtetteiről itt nem is beszélnék. Beszél eleget Ungváry Ktisztián. Én csak annyit mondanék: emberek volnánk. Földig lóg lábunk, fülünk közé szorult a fejünk.
Én azt hinném, ha hihetném, hogy valójában,”nagyítás nélkül és igazunk kimondva” nincs sem jobboldaliság, sem balodaliság. Emberek vannak, akik hol ezt, hol azt féltenek.
Nekem meg kétségeim vannak…
Hát, így állunk a világgal. Remélem, mások jobban.
A szerző Forgókínpad-blogbejegyzése 2024. június 22-én.