Húsvétkor tojásra szokás vadászni, nem bombára, de ez most egy ilyen ünnep, ez jutott nekünk. Zeng is tőle a sajtó, bár a történet eléggé gyanúsan hangzik, el kell ismernünk, van pár olyan pontja, ami kissé különös. De lássuk, miről is van szó, mert egyelőre kevés konkrétumot tudni az esetről, annak ellenére, hogy hatalmas körülötte a hírverés.

Az egyszerűség kedvéért menjünk időrendi sorrendben. Minden egy MTI-hírrel kezdődött:

„Utakat zártak le a szerbiai Magyarkanizsán és környékén: a rendőrség és a hadsereg egységei vasárnap a kora reggeli óráktól nagyszabású terepkutatást végeznek.

Hivatalos tájékoztatás szerint a szabadkai főügyészség jóváhagyásával a bűnügyi rendőrség tagjai a katonai rendészettel és a szerb hadsereg más alakulataival közösen kutatják át a területet. Az akció célja olyan tiltott anyagok felkutatása, amelyek veszélyt jelenthetnek a lakosság életére, illetve a térség létfontosságú infrastrukturális létesítményeire.

Az ellenőrzés földi egységek bevonásával zajlik, a műveleteket a levegőből helikopterek felügyelik és koordinálják. A helyszínen a rendelkezésre álló teljes rendőri és katonai állomány dolgozik.

A kutatásban drónokat, nyomkövető kutyákat, hőkamerás eszközöket, tűzszerész csoportokat, mentőjárműveket, valamint más, speciális technikai felszerelést is bevetettek. (MTI)”

Keresgéljenek csak, ha olyan a kedvük így, vasárnap: az ortodox Húsvét úgyis csak egy hét múlva lesz. Hanem az a baj, hogy aki keres, az talál – bombaként robbant a hír, hogy a bombák nem fognak robbanni, mert rájuk bukkantak. Ezt a szerb Vreme tudósítása alapján mutatom be:

„Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić bejelentette, hogy a hadsereg és a rendőrség két robbanószer-csomagot talált Velebit település közelében, néhány száz méterre a gázvezetéktől.

– Kutyás járőreink, valamint a hadsereg és a rendőrség Velebit település közelében, néhány száz méterre a gázvezetéktől két nagy, gyújtózsinórral ellátott robbanószer-csomagot találtak. Van még néhány más nyomunk is; a nyomozás folyamatban van. Tájékoztattam Orbán Viktort, mert ha megszakadt volna a gázellátás, akkor Magyarországnak nem lenne gáza, és Észak-Szerbiában nekünk sem. A hadsereg, elsősorban, vagyis inkább a titkosszolgálat, a VBA a nap folyamán mindenről tájékoztatni fogja Önöket. Védjük a braničevói kompresszorállomást, ahogyan védjük Kragujevacot és Nist; oda még madár sem repülhet be, de ez Észak-Vajdaságban történt. Szerencsére embereink jó munkát végeztek a hírszerzés terén. Remélem, hogy emberáldozatok nélkül eltávolítják a robbanószereket. A nyomozás folyik, és vannak nyomok – mondta Vučić a sajtónak.

– Kíméletlenül el fogunk járni mindenki ellen, aki megpróbálja megsérteni Szerbia létfontosságú érdekeit. A robbanószernek olyan nagy a pusztító ereje, hogy sok embert veszélybe sodorhatott volna. Sikerült megakadályoznunk a Szerb Köztársaság létérdekei ellen irányuló akciót, áldozatok nélkül.” (Vreme)

Nofene. Ezt a hírt jegyezzük meg, ugyanis van benne pár érdekes momentum. De menjünk tovább: mit tud erről a világsajtó? Egyelőre nem sokat, a Meduza említi a történteket, de rajta kívül csak egy helyen jelent meg tudósítás az eseményről, igaz, ott szalagcím is, minden egyéb előtt: a RIA Novosztyin! Lássuk, ők mit emelnek ki.

„A Szerbiából Magyarországba vezető, orosz gázt szállító gázvezeték közelében bombát találtak – közölte Aleksandar Vučić szerb elnök.

„Épp most fejeztem be a telefonbeszélgetést Viktor Orbán miniszterelnökkel, akit tájékoztattam a katonai és rendőri szervek nyomozásának első eredményeiről a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúrát érintő fenyegetésekkel kapcsolatban. Egységeink nagy pusztító erejű robbanószert és detonátorokat találtak” – írta Instagram-oldalán.

Az elnök szerint a robbanószert az ország északi részén, a Vajdaság autonóm tartományban, a „Török Áramlat” gázvezeték Szerbiába és Magyarországba vezető szakaszának közelében fedezték fel.

A helyi média beszámolói szerint a robbanóanyag két nagy hátizsákban volt.

Vuciccsal folytatott beszélgetés után Orbán bejelentette, hogy vasárnap rendkívüli védelmi tanácsülést tart.

A magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter korábban felhívta a figyelmet arra, hogy fel kell készülni arra, hogy Ukrajna a közeljövőben fokozottan támadni fogja a gázellátás szempontjából döntő jelentőségű „Török Áramlatot”, hogy teljesen megszakítsa az ország energiaellátását.

Budapest február 18-án leállította a dízel-ellátást Kijev számára, február 20-án pedig megakadályozta, hogy az Európai Unió 90 milliárd eurós hitelt nyújtson Ukrajnának. Ez válasz volt arra, hogy a kijevi rezsim január végén leállította az orosz olaj szállítását a „Barátság” olajvezetéken.” (RIA Novosztyi)

Nahát, ez a Szijjártó, hogy előre látta a dolgokat… jegyezzük meg ezt is.

Mindenesetre Orbán Viktor szintén posztolt az ügyben, éspedig azt, miszerint:

„Most tettem le a telefont Aleksandar Vučić szerb elnökkel. A szerb hatóságok a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak. A nyomozás folyamatban van. Ma délutánra rendkívüli védelmi tanácsot hívtam össze.”

Ebből pedig az következik, hogy a teljes kormánymédia riadót fúj, a Magyar Nemzettől az Origóig, a sokat látott Deák Dániel négyesével szórja a posztokat, huj-huj-hajrá, majdnem megsérült a vezeték, majdnem vége a világnak, majdnem bajban a haza, majdnem körbe hordjuk a véres kardot!

Csak nyugalom. Húsvét van, vasárnap van. Békességnek van most az ideje, nem háborúságnak. Főleg, hogy fel sem robbant semmi. „De robbanhatott volna!” – zúg a mamelukok kórusa. Nos, nem hinném. Először is: egy ilyesféle, hamis zászlós támadás lehetőségére már napokkal ezelőtt figyelmeztetett Rácz András, de ír erről Buda Péter is. Nincs min meglepődni. Azt érdemes tisztázni, hogy a Balkáni Áramlat nem sérült meg, nem egyszerűen a Török Áramlat, legyünk pontosak. De menjünk bele kicsit a részletekbe is.

Azt írja Aleksandar Vučić, és őt követve a teljes szerb sajtó, miszerint „néhány száz méterre a gázvezetéktől két nagy, gyújtózsinórral ellátott robbanószer-csomagot találtak”. Aztán azt is kiemeli, hogy „A robbanószernek olyan nagy a pusztító ereje, hogy sok embert veszélybe sodorhatott volna.” Más források pedig nem is csomagokat említenek, hanem robbanóanyaggal teli hátizsákokat.

Nem vagyok egy Matuska Szilveszter, de ha én fel akarnék robbantani egy vezetéket, akkor nem néhány száz méterre tőle helyezném el a robbanóanyagot, hanem alatta, felette, mellette, rajta. Valóban léteznek olyan erős robbanóanyagok, amelyek néhány száz méterről is kárt tehetnének a célpontban, de ilyesmire itt semmi szükség nem volt, azokat a bunkerrobbantó bombákban alkalmazzák. Az anyag mennyiségét pedig maximálhatjuk két hátizsáknyiban, ami körülbelül száz liter, köbtartalomban számítva. Rendben, ennyivel már sok mindent a levegőbe lehet repíteni, de nem néhány száz méterről.

Aztán ott a gyújtózsinór kérdése. Olyasmit utoljára az 1960-as évek rajzfilmjeiben használt a gonosz Prérifarkas a Gyalogkakukk ellen, dinamitrúddal kombinálva, ma egyáltalán nem alkalmaznak ilyesmit, olyan ez, mintha azt mondaná Vučić, hogy kovás puskákat vagy dörzskerekes, villás muskétákat is találtak. Hiszen az is el tud sülni, csak manapság senki sem bolond ezeket használni.

Itt kell megjegyeznem, hogy ez a „gyújtózsinór” kifejezés csak Vučićnál, a Vreme tudósításában (mely részben Vučić Instagram-posztjának másodközlése) és Deák Dánielnél fordul elő, tehát könnyen lehet, hogy fordítási hiba, és Vučić mást akart mondani, mondjuk detonátort. De valahogy ez lett belőle.

Nehezebben magyarázható viszont az, hogy miként lett ez a semmitmondó, globális szempontból jelentéktelen történet a RIA Novosztyiban – mely a Kreml sajtójának zászlóshajója – vezető hír és szalagcím. Nyilván úgy, hogy kiemelték, odatették, de miért? Azért, hogy mindenekelőtt erre figyeljenek fel az olvasók. Az pedig még pikánsabb, hogy az orosz hírügynökség azt tartja a legfontosabbnak, miszerint „A magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter korábban felhívta a figyelmet arra, hogy fel kell készülni arra, hogy Ukrajna a közeljövőben fokozottan támadni fogja a gázellátás szempontjából döntő jelentőségű Török Áramlatot, hogy teljesen megszakítsa az ország energiaellátását”.

Mondott ilyent Szijjártó? Mondott. Március 21-én. Mint az Origo írja:

„Arra kell számítanunk, hogy a következő hetekben az ukránok ismét támadni fogják a Török Áramlatot – mondta a CPAC Hungaryn elmondott beszédében Szijjártó Péter. (…) A hazánk földgázellátása szempontjából kritikus vezeték védelmének garanciája az, hogy minden egyes ország, amelyen keresztülmegy a Török Áramlat, komolyan veszi az ügyet és megvédi az infrastruktúrát. Elmondta: az oroszok és a szerbek mellett Magyarország miniszterelnöke is elrendelte, hogy szigorúan meg kell védeni a földgázvezetéket. Így lehet garantálni, hogy hazánk energiaellátását nem tudják az ukránok totális blokád alá venni. Meg kell védeni magunkat! – jelentette ki a miniszter.”

Minő jóstehetség! Több, mint két héttel előbb megmondta, mi fog történni – talán azért, mert tudta is előre. Az még lehet vita tárgya, hogy magától, vagy Lavrov súgta meg neki egy bizalmas telefonbeszélgetés során, de kétségtelen, hogy tudott a küszöbön álló incidensről. Legközelebb elárulhatná a lottószámokat is.

Zajlik valami a magyar kormánykörökben, valami misztikus, valami nem evilági… Orbán Gáspár keresztes háborút szervez Afrikába, mint egy modern Clairvaux-i Szent Bernát, szép magyar vitézekkel, aranyos leventékkel, Szijjártó meglepő pontossággal prófétál, eseményeket jósol meg, mint egy Éliás a szárazságot, esküszöm, meg is érdemelne már egy tüzes szekeret, hogy süljön oda a hátsója… tőlünk meg azt várják, hogy higgyük is el nekik ezeket a rettentő csodákat.

Ezek után én már csak annyit mondok, hogy a legjobb és legolcsóbb bomba az, ami nem robban fel, mert megtalálják, és az kell az ilyent fellelje, aki elrejtette, hogy bizonyosan meglegyen. Jó helyre is kellene ám dugni, nehogy véletlenül valami szegény ember találjon rá, és ellopja: a legjobb tán mégis az, ha elrejtés után is magunkkal visszük, és kocsin hozzák utánunk a megtalálás helyszínére.

Hogy aztán a délutáni Vésztanács miféle intézkedéseket fog hozni ez ügyben, az rejtély, ha nem is megfejthetetlen, de a kormánymédia már jajveszékel és terrortámadást emleget.

Kár, hogy a támadás meg sem történt, így nincs is miért jajgatni. Csak muszáj nekik.

Tiszteletadás jobbról! Hamis zászlónak tisztelegj!

Forrás: Forgókínpad