Erdőt kéne gyújtanom a halottaimnak, nem szerény négy gyertyát, de megpróbálom elmagyarázni. Nem lesz egyszerű. Én ugyanis olyan tizenkét éves koromban odaálltam édesanyám elé, és azt mondtam neki, hogy rabbi szeretnék lenni.
– Tamás, azt nem lehet.
– De miért nem lehet?
– Mert jó, volt bar-micvód, de mi kommunisták kell legyünk.
– Mi az a kommunista?
– Elvileg Marx, Engels, Lenin, a gyakorlatban azok, akik a fél családunkat agyonverték 1948 és 1962 között.
– Tessék?
– Mutattam neked azt az aranyeső-bokrot a Slauch-kertben, ahová nem szabad pisilni?
– Mutattad.
– Az alá temették a dédapádat, dr. Elekes Nándort.
– És a többiekkel mi lett?
– Tizenhárom emberből öt jött ki, az is súlyosan sérülten, hát nézd meg a nagyanyádat… a maradékot nem tudjuk, hová temették.
– De hát ilyent csak a nácik csináltak!
– Ők százhúsz családtagunkat ölték meg.
– Hogy lehet így az ember kommunista? Vagy fasiszta?
– Sehogy. Látszólag. Ennyi is elég nekik. De te nem lehetsz rabbi.
– Akkor szeretnék repülőgép-tervező mérnök lenni.
– Nem lehetsz.
– Miért?
– Mert nem vagy román. Nem születtél annak.
– Ez akadály?
– Most az, és leküzdhetetlen. Még mi szeretnél lenni?
– Kína-kutató.
– Ugyanaz a helyzet. 1980-ban csak román anyanyelvű embert fogadnak el a bukaresti kínai szakon.
– De hát akkor mi lesz belőlem?
– Most ihatsz egy korty konyakot, Tamás. (Ittam.)
– Rossz esetben halott, jobb esetben emigráns. És Nyugaton már akármi is lehetsz.
Ma este négy gyertyát gyújtottam.
Egyet édesanyámért, egyet édesapámért, egyet a bokor alá temetett dédapámért, egyet meg mindenki másért.
Erdő is kevés lett volna értük.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. november 2-án.