Mert az nem is lehet kétséges, hogy a csúcstechnológia legtetején üldögélő Elon Musk Teslái mind a mérnöki pontosság és a tervezés csodái (kicsit sem azok), és a zseniálisnak tekintett Musk minden szava szentírás. Hát… ami az igazmondást illeti, az nem Musk legerősebb oldala. Hajlamos „nem kifejteni a valóság minden szegmensét”, sőt, ígérgetni és úgy hazudni, mint a vízfolyás. Főleg most, hogy a csőd közelében jár. Azt hinnénk, ezt a krízisállapotot áldatlan politikai tevékenységével sikerült elérni, de nem így van: a WIRED magazin összeállította eddigi hazugságainak kronologikus listáját, és ennek alapján elmondható: Elon Musk végighazudta az életét. De legalábbis az elmúlt húsz évet.

A Tesla április végi, befektetőknek tartott beszámolóján Elon Musk állítólag sértettnek tűnt, amikor kénytelen volt beismerni, hogy a nyereség 71 százalékkal csökkent. Musk védekező álláspontra helyezkedve, és látszólag a szörnyű eredmények között pozitív fordulatot keresve, valami hihetetlent ígért: azt, hogy az autógyártó cég rövidesen a világ vezető robotikai vállalatává válik, és a „mennyországhoz legközelebbi dolgot hozhatja el a Földre”. (Azóta megduplázta ezt, kijelentve, hogy a robotjai iránti kereslet kielégíthetetlennek ígérkezik , majd e hónap elején azt állította, hogy a robotok száma több tízmilliárdra fog rúgni, és olyanok lesznek, mintha „saját, személyes C–3PO-nk vagy R2–D2-nk lenne, csak ezek sokkal jobbak lesznek”.)

A beszélgetés során Musk annak ellenére, hogy a vállalat öregedő autóinak eladási mutatói világszerte visszaestek, és a Cybertruck iránti kereslet csökken, azt állította, hogy „a Tesla jövője fényesebb, mint valaha”. Az eladások meredek zuhanását csupán „rövid távú problémának” minősítette, és arra ösztönözte a befektetőket, hogy hagyják figyelmen kívül a nem önvezető autókkal kapcsolatos üzletágat, és becsüljék meg a vállalat „értékét”, amely „fenntartható bőséget biztosít a megfizethető MI-alapú robotok útján”.

Mégis – bár Musknak komoly múltja van a megszegett ígéretek terén – a befektetőket megnyugtatták a Tesla elsöprő piaci uralmáról szóló mesék, melyet nem a mostani autógyárként, hanem a robotikai óriásként fog elérni, amivé Musk állítása szerint hamarosan válni fog.

A WIRED megvizsgálta Musk ígéreteinek történetét a teljes önvezetéstől kezdve a Hyperloopon és a robottaxikon át egészen a robothadseregekig, hogy emlékeztessen mindenkit, tehát rajongóit és a befektetőit is arra, hogy Elon Musk világában a valóság ritkán találkozik az ígéretekkel. Jellemző, hogy Musk többször is mindig „a jövő évre” ígérte az áttörést, hogy aztán következetesen bebizonyosodjon: tévedett.

„Az előrejelzéseim meglehetősen jól beváltak eddig is” – mondta Musk a Tesla munkatársainak egy márciusi megbeszélésen. Az alábbiakban nézzük át kronologikusan ezt a jóstehetséget.

2006 augusztusa: Rossz kezdetek

„A hosszú távú tervünk az, hogy különböző modellek széles skáláját építsük, beleértve a megfizethető árú családi autókat is” – írta Elon Musk a „Tesla Titkos Mestertervében”, amelyet 19 évvel ezelőtt töltöttek fel a Tesla weboldalára. „Amikor valaki megveszi a Tesla Roadstert” – tette hozzá „valójában az alacsony árú családi autó fejlesztésének finanszírozásához járul hozzá”.

A Mesterterv második részében, amely 10 évvel az első terv után készült, Musk megismételte, hogy bár a Tesla még nem váltotta be a 2006-os ígéretet, továbbra is tervezi egy „megfizethető árú, nagy sorozatban gyártott autó” megépítését. 2016 elérkezett és el is telt belépő szintű autó bemutatása nélkül. Idén januárban Musk azt mondta, hogy – végre – a Tesla 2025 második felében kezdi meg a megfizethető árú modell gyártását.

Áprilisban azonban a Reuters arról számolt be, hogy a cég elvetette az olcsó családi autó terveit. Musk azt írta az X-en, hogy „a Reuters (megint) hazudik”, kiváltva a Reuters válaszát, miszerint „Musk nem nevezett meg semmilyen konkrét pontatlanságot”. Egy Tesla-forrás azt mondta a Reutersnek, hogy a régóta ígért olcsó családi autó helyett „Elon jelenlegi irányelve az, hogy mindent belead a robottaxiba”.

2013. augusztus: Hyperloop, és némi hype

Bár közvetlenül nem volt tulajdonosa egyik Hyperloop vállalatnak sem, Musk egy 58 oldalas, „Hyperloop Alpha” című fehér könyvben egy „új, nyílt forráskódú közlekedési formáról” írt, amely „forradalmasíthatja az utazást”. Ez nem így történt. A Hyperloop projektet 2023-ban, 10 évvel azután, hogy először felvetették, lezárták – de még egy évvel korábban 2022-ben is azt ígérte Musk, hogy a Hyperloop „kevesebb mint fél óra alatt” eljuthat Bostonból New Yorkba.

A Hyperloop egyfajta mágneses lebegtetésű (maglev) kapszula egy gólyalábakon álló, légüres acélcsőben, a cég honlapján úgy jellemezték, hogy egy „ultra-nagysebességű tömegközlekedési rendszer, amelyben az utasok autonóm elektromos kapszulákban utaznak 600+ mérföld/órás sebességgel”. Ezt a leírást azóta eltávolították, de az Electrek dokumentálta. A Tesla és a SpaceX mérnökei két évig dolgoztak a Hyperloopon, mielőtt a projektet 2017-ben más cégek is felkarolták.

Musk 2013-ban egy technológiai konferencián aztmondta, hogy a Hyperloop ötlete – amely nem új: a londoni George Medhurst 1799-ben tárgyalta először az öntöttvas csöveken keresztül történő pneumatikus árumozgatás ötletét – „egy Concorde, egy sínágyú és egy léghokiasztal keresztezése” lenne. A Hyperloop One – később Virgin Hyperloop – mintegy 450 millió dollárt gyűjtött össze különböző befektetőktől, köztük Richard Bransontól, és egy utasteszt során 107 mérföld/órás sebességet ért el, ami majdnem 500 mérföld/órával kevesebb, mint amit Musk eredetileg ígért.

A cinikusok régóta azt állítják, hogy Musk a Hyperloopot csak azért dobta piacra, hogy megakadályozza a kaliforniai gyorsvasút-projektet, és ezt a hiedelmet erősíti Walter Isaacson 2023-ban megjelent, Muskról szóló életrajzának egyik állítása. „Musk azt mondta nekem, hogy az ötlet a Kalifornia tervezett gyorsvasúti rendszere iránti gyűlöletéből eredt” – írta Isaacson, azt állítva, hogy Musk úgy gondolta, hogy „egy kis szerencsével a gyorsvasút tervét el fogják vetni”.

2013 szeptembere: A vezető nélküli közlekedés úttörője

2013-ban a Tesla hirdetést tett közzé Advanced Driver Assistance Systems Controls Engineer (fejlett vezetőtámogató rendszerek vezérlőmérnöke) munkakör betöltése céljából, aki „a járműszintű döntéshozatal, valamint az oldalirányú és hosszirányú vezérlési stratégiák kidolgozásáért lesz felelős a Tesla azon törekvésében, hogy úttörő szerepet vállaljon a teljesen automatizált vezetésben”. Musk szerint: „Három éven belül képesek leszünk a megtett kilométerek 90 százalékát autonóm módon megtenni”.

2015 októbere: Teljes mértékben autonóm vezetés

„A Teslának körülbelül három éven belül lesz egy olyan autója, amely képes lesz a teljes autonómiára” – ígéri Musk. Majd 2015 decemberében: „A végén teljes autonómiával fogunk rendelkezni”, szögezte le Musk, „azt hiszem, körülbelül két éven belül érjk el ezt”.

2016 januárjában: „Azt hiszem, hogy két éven belül képesek leszünk arra, hogy az ország másik végéből magunkhoz hívjuk az autónkat” – elmélkedett Musk.

2016 júniusában: „Az autonóm vezetést alapvetően megoldott problémának tekintem” – mondta Musk. „Kevesebb mint két évre vagyunk a teljes autonómiától”.

2018 novembere: „Szerintem jövőre eljutunk a teljes önvezetéshez”, jelentette ki Musk Kara Swisher-nek.

(Halkan közbevetném: Muskra kéne bízni ez esetben a székely autonómiát is, az is hasonló eredményeket mutat fel).

2016 októbere: Az autonóm töltés legendája

„A célunk az, és elég biztosnak érzem magam ezzel a céllal kapcsolatban, hogy a jövő év végére képesek legyünk egy demonstrációs, teljes autonómiájú autózásra Los Angelestől New Yorkig – elindulunk otthonról, Los Angelesből, hogy mondjuk kitegyük az utast a New York-i Time Square-en, majd az autó magától leparkoljon” – fogadkozott Musk, aki nem győzte hangsúlyozni, hogy ez az országot átszelő út „egyetlen külső érintés nélkül fog lezajlani, beleértve a töltést is” – emeli ki a tétet. A Musk által egy évvel korábban bevezetett, kígyószerű, automatikusan működésbe lépő töltőt már kipróbálták, de soha nem került gyártásba.

Majd kevesebb mint egy évvel később, 2017 áprilisában is azt állította: „Szerintem még mindig jó úton haladunk, hogy az év végére képesek legyünk teljesen autonóm módon átszelni az országot Los Angelestől New Yorkig” – mondta Musk a TED-konferencia kurátorának, Chris Andersonnak egy beszélgetésben.

2017. április: A Boring-szoros

Musk felvetette a városok alatt húzódó, torlódásokat legyőző alagutak ötletét, amelyekben az autókat görgőkön lőnék át, 125 mérföld/órás sebességgel.

„Azzal, hogy van egy liftrendszerünk, integrálhatjuk a be- és kijáratokat egy alagúthálózatba, mindössze két parkolóhelyet felhasználva. És akkor az autó görgőkre kerül. Itt nincs sebességkorlátozás, ezt úgy tervezzük, hogy 200 kilométer/órás sebességgel is képes legyen működni.”

Ez Musk Boring-alagútkoncepciójának első változata. A Boring Company egy olyan földalatti alagútlabirintust akart létrehozni, ahol az autonóm járművekben 150 mérföld/órás sebességgel utazhatnának az utasok.

A cél az volt, mondta Musk, hogy hetente egy mérföld alagutat építsenek . „Végre, végre, végre van valami, ami megoldhatja az istenverte közlekedési problémákat” – dicsekedett Musk.

Eddig csak Las Vegasban sikerült működésbe helyezni egy rövid rendszert, az 1,7 mérföldes LVCC Loopot. A Boring Company 2021-ben megnyitott alagútja negyven méterrel a Las Vegas Convention Center alatt található, és jelenleg három állomás között szállítja a fizető utasokat a sofőr által vezetett Model Y Tesla autókban, amelyek mindössze 15 mérföld/órás sebességre lassulnak, amikor az alagutak túlterheltek.

2017 augusztusa: Agyi chipek

Elon Musk 2016-ban alapította a Neuralinket azzal a céllal, hogy a mesterséges intelligenciát egy beültethető interfészen keresztül egyesítse az emberi aggyal. 2017-ben azt állította, hogy Neuralink nevű agychipes startupjának első terméke „körülbelül négy éven belül” piacra kerül.

Musk 2020 második felében mutatta be a hardver azon képességét, hogy egy sebészileg beültetett, vezeték nélkül adatokat továbbító chip segítségével leolvasta egy sertés agyi tevékenységét. A mesterséges intelligenciával működő chipet úgy írja le, mint „egy FitBitet a koponyában, parányi vezetékekkel”, majd azt jósolja, hogy a technológia egy napon gyógyítani tudja a bénulást, és telepátiát,sőt emberfeletti látóképességet adhat az emberiségnek.

2024-ben, hét évvel a kezdeti négyéves jóslat után az első emberi kísérleti alany megkapta a Neuralink implantátumot (bár egyes kutatók csalódottságot mutatnak a tanulmányról szóló információk hiánya miatt.)

2018 novembere: Különleges kiszállítás

„Technikailag valószínűleg körülbelül egy éven belül képesek leszünk a Teslák önszállítására az ügyfelek ajtajáig” – írta Musk az X-en.

2019. január: Végre önvezetés?

„Mikor gondoljuk, hogy biztonságos lesz a teljes önvezetés?” – kérdezi Musk egy negyedik negyedéves eredménybeszámolóban. „Valószínűleg az év vége felé”– adja meg a választ saját kérdésére. Aztán alig egy hónappal később, februárban már biztos a dologban. „Még ebben az évben teljes lesz az önvezetés” – ígéri Musk egy innovációs podcastban. „Az autó már idén képes lesz arra, hogy … beavatkozás nélkül elvigye az embert egészen az úti céljáig. Ebben biztos vagyok. Ez nem kérdéses”.

Áprilisban Musk megismétli ezt az állítást, és egy négyórás, Autonomy Day néven beharangozott Tesla-előadáson azt ígéri: „Arra számítunk, hogy idén teljes lesz az önvezető funkció, és arra számítunk, hogy elég magabiztosak leszünk… ahhoz, hogy azt mondjuk, hogy szerintünk az embereknek nem kell a kormányhoz nyúlniuk, és valószínűleg a jövő év második negyedéve körül kinézhetnek az ablakon is”. (Addig azonban jobb, ha még a szemüket is csukva tartják, nehogy meglássák, ami szembejön…)

„A jövőben minden olyan autó, amely nem rendelkezik önvezető képességgel, körülbelül olyan hasznos lesz, mint manapság egy ló” – mondja Musk Lex Fridmannak az MIT kutatójának podcastjában, szintén 2019 áprilisában. A teljes autonómia a Teslától „nagyon, nagyon gyorsan” meg fog érkezni, mondta Musk, hozzátéve: „Szerintem ehhez legalább hat hónapig még a kormányon tartott kezek érzékelésére lesz szükség”. Ilyen észlelésre még ma is szükség van.

Két évvel később, 2021 januárjában Musk egy eredménybeszámolóban kijelentte: „Nagyon bízom benne, hogy az autó még ebben az évben az embert meghaladó megbízhatósággal fogja vezetni magát. Ez egy nagyon nagy dolog”. De decemberben, amikor harmadszor is megjelenik a Lex Fridman podcastben, Muskot ismét megkérdezik, hogy mikor oldja meg a Tesla a 4. szintű önvezetést, azt válaszolja: „Elég valószínűnek tűnik, hogy ez jövőre lesz” – mondja.

Ugorjunk előre 2023 májusáig, amikor Musk azt mondta a CNBC műsorvezetőjének, David Faber-nek: „Úgy értem, úgy néz ki, hogy a teljes autonómia idén megvalósul”.

2019. április: Egymillió robottaxi

„Arra számítunk, hogy jövőre elkészül az első működő robottaxi, amelyet senki sem vezet” – állította Musk az Autonómia Napján. „Jövőre biztosan több mint egymillió robottaxi jár majd az utakon” – ígéri.

Gyorsan tekerjünk előre az idei áprilisi eredménybeszámolóhoz, amikor Musk azt mondta, hogy a Tesla a következő hónapban a texasi Austinban mutatja be a robottaxi szolgáltatását. Kezdetben egy fizetős fuvarmegosztó szolgáltatás lesz, legfeljebb húsz Model Y járművel, amelyeket távolról felügyelnek, de ha eléri a júniusi célt, ez akkor is messze elmarad Musk 2019-es várakozásától, miszerint a Tesla a következő évre egymillió vezető nélküli robottaxival fog rendelkezni az utakon.

Ha a Tesla néhány robottaxija mégis felbukkan Austinban, az emberek nem biztos, hogy szívesen ülnek majd beléjük, tekintettel Musknak a DOGE-nál betöltött szerepével és ellentmondásos nyilvános kijelentéseivel és karlendítésével szembeni nyilvános ellenérzésekre. A szövetségi szabályozó hatóságok is kutakodnak. Idén május 12-én kiderült, hogy az NHTSA levélben kérte a Teslától a robottaxik bevezetésével kapcsolatos részletes adatokat. „Mint azt Ön is tudja” – állt a Teslának címzett hosszú levélben –, „az NHTSA hibavizsgálatot folytat az önvezető autók ütközéseivel kapcsolatban csökkent látási viszonyok között az úttesten”.

2020. július: Az ötödik szint

„Maximálisan biztos vagyok benne, hogy az 5-ös szint – vagyis lényegében a teljes önvezetés – megvalósul… még idén” – mondta Musk a sanghaji Mesterséges Intelligencia Világkonferencia megnyitóján elhangzott videóüzenetében. „Nem maradtak hátra alapvető kihívások” – jelentette ki.

Aztán a következő decemberben Musk kitolja a célvonalat, és megduplázza ígéreteit. „Biztos vagyok benne, hogy a Tesla jövőre az 5-ös szintre jut” – mondja Musk Mathias Döpfnernek, a Business Insider anyavállalata, az Axel Springer SE vezérigazgatójának. Mennyire magabiztos? „Száz százalékosan” – válaszolta Musk. Musk azt is elmondja Döpfnernek, hogy 2024-re valószínűleg ember léphet a Marsra.

Musk még idén áprilisban, egy eredménybeszámolóban azt állította: „A jövő év közepe körül kezdjük majd látni, hogy az önvezetés mindenhol érvényesülni fog… A jövő év második felében már több millió Tesla fog autonóm módon, teljesen autonóm módon közlekedni” – tette hozzá.

2025 márciusa: Bébiszitterkedő robothadsereg

Musk már 2021 óta ígéri, hogy a Tesla gyártani fog egy Optimus nevű humanoid robotot. Az év elején egy átfogó megbeszélésen azt ígérte, hogy ez a „robotpajtás” „kitakarítja majd a házunkat, lenyírja a füvet, megsétáltatja a kutyát, tanítja a gyerekeinket, bébiszitterkedik, és lehetővé teszi majd az áruk és szolgáltatások gyártását is, lényegében korlátlanul”. Azt jósolta, hogy a Tesla idén „remélhetőleg” mintegy 5000 Optimus robotot tud majd gyártani. „Ez megfelel egy római légió méretének” – jelentette ki.

Musk ezután azt állította, hogy a Tesla „valószínűleg 50 000 körüli számban fog Optimus robotokat gyártani jövőre”. Azt állította továbbá, hogy az Optimus „minden idők messze legjelentősebb terméke lesz – semmi sem jut majd a közelébe”. „Tízszer nagyobb forgalma lesz, mint a valaha készült, népszerűségben utána következő legkelendőbb terméknek. Végső soron úgy gondolom, hogy évente több tízmillió robotot fogunk gyártani”. Pár másodperccel később még tovább emelte a tétet, és kijelentette, hogy nem, a Tesla valójában „talán 100 millió robotot fog gyártani évente”.

Áprilisban azonban azt mondta a befektetőknek, hogy a gyártást befolyásolhatják a ritkaföldfémek exportjára vonatkozó korlátozások, amelyeket Kína Trump elnök vámjaira válaszul vezetett be. Az Optimus megjelenésének egyelőre nincs kitűzött dátuma.

Minden jó, ha a vége jó?

„Nagyon sokan meg vannak győződve arról, hogy Musk csodákra képes” – mondja Ed Niedermeyer autós újságíró, egy 2019-es, a Tesláról szóló könyv szerzője. „Az emberek látják a papírforma szerinti vagyonát, és azt feltételezik, hogy nincs olyan dolog, amit ne tudna megvalósítani. Mivel a világ folyamatosan átrendeződik, látszólag az ő javára, továbbra is hisznek benne. Ez nem mehet így örökké.”

Mindenesetre, ami az autóüzletét illeti, Musk úgy tűnik, teljesen tisztában van azzal, hogy mi forog kockán. Talán ez vezérli véget nem érő optimizmusát az önvezetéssel kapcsolatban? „Az én minden koncentrációm a teljes önvezetés megoldására irányul” – mondta egy 2022. júniusi interjú során három Tesla-rajongónak. „ Tényleg ez a különbség aközött, hogy a Tesla rengeteg pénzt ér-e, vagy gyakorlatilag egy vasat sem”.

Az év elején a Kelley Blue Book riportere, Sean Tucker azt írta: „Elon Musk előszeretettel mondja a befektetőknek, hogy a Tesla most már egy automatizálási vállalat, nem pedig egy autógyár. De a vállalat jellegzetes termékei akkor is az autók. Ha csak nem tud változtatni a stratégiáján, hogy új, széles körben alkalmazható termékeket fejlesszen ki, az autógyártóként elért siker elenyészhet.”

A zuhanó eladások és a fokozott ellenőrzés miatt Musk hamarosan megbánhatja, hogy nem sikerült beváltania ígéreteit 2006 óta, amikor egy alapító okiratban azt írta, hogy a Tesla célja – amelyet még mindig nem teljesített, bár állítólag mindig a jövő hónapban kezdi meg végre a termelést – egy megfizethető családi autó gyártása.

Netán jövőre? Nos, nem biztos, hogy Musk még abban az anyagi helyzetben lesz, hogy bármit is gyártson. Sokáig úgy tűnt, hogy emberünk műszaki szakember, innovációs guru, aki csak a politikához tehetségtelen, de a fentiekből láthatjuk: sohasem beszélt igazat.

Az a csoda, hogy a Tesla és a SpaceX úgy-ahogy, de működik, és legalább egy ember esetében működik a Neuralink is. De ha a robottaxikra, a Hyperloopra vagy az Optimusra gondolunk, láthatjuk: Musk életében a siker a véletlen, nem a kudarc.

Ha választanom kéne, melyik a nagyobb szélhámos, Trump vagy Musk, nagy zavarban lennék.

Mindenesetre Musk annyi innovatív termék után piacra dobhatná a teleszkópos orrot is, amilyen Pinocchiónak volt a mesében. És lehetne a reklámarca ennek a terméknek – illene hozzá, annyi szent.

Forrás: Zóna