Ma nincsenek nagyobb komoly külpolitikai hírek, a belpolitikát úgyis megette a fene, kivételesen valami polgári, emberi témával foglalkoznék, konkrétan a könyvekkel. Mert kevés fontosabb vagy értelmesebb dolog van az ember életében, mint a könyv.
Az egész azzal kezdődött, hogy egy kedves és művelt hölgy, bizonyos Bökös Borbála közzétett egy posztot, idézném is, szóról szóra, csonkítatlanul.
„Mi az irodalom hasznosulása? Mi értelme van még mindig olvasni? Ezek a kérdések jönnek szembe velem már egy jó ideje. Harcias bölcsészként eleinte bőszen háborogtam már csak a kérdésért magáért is, és olyanokat kérdeztem vissza, hogy márpedig akkor tessék nekem megmondani, hogy mi a gondolkodás hasznosulása/értelme, másképpen hogyan lehetne kritikai érzéket fejleszteni, műveltséget szerezni stb. Aztán magam is eltöprengtem azon, hogy tényleg, „ment-e a könyvek által a világ elébb” (arra jutottam, hogy ment!), és hogy mit kellene tenni azért, hogy az olvasás (kultúra) továbbra is megmaradjon vagy újra felértékelődjön a fejekben, mint piacképes „szakmai készség”, illetve mint a mindennapi élethelyzeteken átsegítő „gyakorlati ismeretanyag”. Az irodalom hasznosulása nem azonnali, lehet, hogy nem annyira látványos (mivel emészteni, mélyíteni kell), viszont hosszú távon legalább olyan fontos és kikerülhetetlen, mint a víz, amit megiszol, vagy a levegő, amit belélegzel.
Álljon itt három példa számomra fontos irodalmi művekből, amelyek konkrét, kézzelfogható, gyakorlatias tudást nyújtanak, és segítenek eligazodni az Életnek nevezett nagy szakterületen. Játsszuk azt, hogy ossza tovább mindenki ezt a példát, és nevezze meg azt a három kedvenc irodalmi művét, amelyek számára konkrét „hasznosulást” eredményeztek.
Az enyéim:
Frank Herbert: Dűne, mert megértheted belőle, hogy miért olyan fontos vigyázni a környezetünkre és a tiszta ivóvízre. És arra is figyelmeztet, hogy a hatalom és a manipuláció torzíthatja a személyiséget.
Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög, mert megmutatja, hogy az életörömnél nincs semmi fontosabb, és a legnehezebb helyzetekből is mindig találsz kiutat.
Szabó Magda: Az ajtó, mert arra tanít, hogy egy idős, magatehetetlenné váló embert is megillet a tisztelet, a méltóság és a türelmes bánásmód.”
Nekem ebből mondjuk Kazantakisz tetszik a legjobban, mert kanyargós életem folyamán megfordultam már Göröghonban is, és tanúsíthatom: ott tényleg ilyenek az emberek. Vagy néha még olyanabbak is, mint Zorbász. Azonban a felvetés jó és okos. Van-e haszna a könyveknek, mentünk előrébb általuk? Lássuk, mit bírtam én erre válaszolni…
„Hát, ha meg kell jelölnöm a három legkedvesebb könyvemet, bajban vagyok, mert inkább tudnék harmincat vagy háromszázat megnevezni, de próbáljuk meg.
1. Jaroslav Hasek: Svejk, a derék katona. Azért hasznos, mert bemutatja minden agresszivitás és militarizmus értelmetlen voltát. Nem mondom, hogy szükség és igény esetén nem kell megvédeni a hazát, de ilyen hülye monarchiának még létezni sem lett volna szabad.
2. Mihail Afanaszjevics Bulgakov: A Mester és Margarita. Azért fontos és hasznos, mert megmutatja, hogy még a Pokolban is érdemes élni és létezni, mindenhol van megoldás.
3. Vaszilij Pavlovics Akszjonov: Moszkva-kva-kva. Egyszerűen maga az elegancia, bűbáj és humor – meg persze maga az orosz abszurd, aminek egy változatában élünk mi is. Bár én jobban szeretnék egy brit abszurdban élni.
Futottak még: Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő, Ráth-Végh István, Jonathan Swift, Voltaire, Dante és még sokan mások.”
És akkor megindult a – nagyon kulturált – vélemények áradata. Igaza is volt az ismerőseimnek, hiszen például megfeledkeztem a dél-amerikai, a kínai vagy az óegyiptomi, netán folyamközi irodalomról. Mert lehet ugyan élni Ipuwer vagy Lu Hszin, netán Lin Yutang nélkül, csak hát mi lenne abban a jó? Semmi: ezzel szemben annál kellemetlenebb volna az ilyen élet. Még bizony Gilgames történetét is érdemes elővenni időnként, főleg mostanság, ugyanis a hírek szerint megtalálták a végét, bár még nem találkoztam a teljes verzióval, de nagyon kíváncsian várom.
Tulajdonképpen magát az írást is azért találták ki – az jó kérdés, hogy hol és mikor, valószínűleg olyan hatezer éve történhetett, és egyszerre a Folyamközben, Mohenjo-Daróban, Egyiptomban/Izraelben és a Sárga-folyó völgyében –, hogy tudjuk átadni a gondolatainkat a következő nemzedékeknek. Ezért írt mindenki, Homérosztól a pütaghoreánusokig és Julius Caesarig. És persze, William Blake-ig és Dickensig.
Magát az újságírást is Daniel Defoe találta fel, legalábbis a mai formájában, ugyanis egyszer nagy szegénységbe jutott, és az akadt az eszébe, hogy minden nap ír valami hírt, végül is lejárt a kocsmába, oda benéztek a tengerészek, elmondták, mit láttak aztán addig írta a híreket, hogy egyszer csak megélt belőle. Defoe egyébként ezen kívül vagy ötszáz kötetet írt, a Robinsontól a Moll Flandersig és a Londoni Pestisig.
De jutott elébb a világ könyvek által? Csakis azok által haladtunk.
Ha egyáltalán előrébb haladtunk a bronzkor óta – ebben nem vagyok teljesen biztos – csakis a könyvek, tehát a megszerzett, felhalmozott és továbbadott tudás révén sikerült elérni bármit is.
Igen, ott áll a könyvespolcon mindenki, Homérosztól Akszjonovig és tovább. Tulajdonképpen ezek vagyunk mi, ez az emberi kultúra.
Mindenkit arra buzdítanék, hogy most azonnal menjen és vegyen legalább egy könyvet. Vagy kettőt. Vagy nyolcat…
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. május 19-én.