Hej, nagy a vigalom a magyarországi oroszbarát sajtóban. Nógrádi „Raguza” György azt állítja, hogy „Zelenszkij sorsát fedi fel Trump béketerve”, a második bizonyítottan orosz ügynök (az első KGBéla volt), Georg Spöttle „brüsszeli könnyekről és Zelenszkij végnapjairól” vizionál, egyáltalán, úgy viselkedik a díszes lakájbanda, mintha már orosz harckocsioszlopok vonulnának Kijev főutcáján, a Krecsatikon. Mindezt azért teszik, mert töretlenül hisznek a 28 pontos és betarthatatlan amerikai „béketerv” sikerében, főként, mivel Trump elnök tegnap megfejelte azt egy igen szűkre szabott határidővel és egy izmos zsarolással.

Én csak annyit mondanék, hogy ezek a díszpintyek nagyon fognak csodálkozni az események alakulásán, éspedig mától számítva kevesebb, mint egy héten belül.

Ezt a „béketervet” ugyanis nem csak és nem legfőképpen Ukrajna fogja elutasítani: ezt a Kreml találja majd elfogadhatatlannak. Hiába, urak, ha valakinek az alfelét nyaljuk, abból a legritkább esetben derül ki, mit forgat a fejében. Annyira fel egyetlen nyelv sem ér el.

Azonban vannak a világpolitikának olyan szakértői (mint például Borisz Bondarjev), akik, tekintve, hogy maguk is orosz diplomaták voltak korábban, pontosan ismerik Putyin gondolkodását, és el is mondják, mi lesz a Kreml baja ezzel a mostani javaslattal.

Csak annyi, hogy Putyin valójában nem Ukrajnáért háborúzik, így még ha meg is kapja, ezt ő nem tekinti sikernek. Ennyit nem, neki több kell, sőt, talán a legtöbb, amit ember el bír képzelni: a világuralom, vagy legalábbis annak az előszobája, a kontinentális dominancia. De lássuk, mit mond Bondarjev – megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

A Trump-kormány által javasolt ukrajnai béketerv – nem meglepő módon – heves reakciókat váltott ki a sajtóban, a közösségi médiában és a szakértők körében. A terv egyértelműen Oroszország javára elfogult. Azonban nem lenne helyes azt állítani, hogy kizárólag és minden pontjában a Kreml maximalista követeléseit teljesíti.

A 28 pontból álló tervezet számos korlátozást szab ki Ukrajnára, és súlyos kötelezettségeket ró rá, gyakorlatilag büntetve az áldozatot azért, mert ellenállt az agresszornak. Bár az első pont kimondja, hogy Ukrajna szuverenitását meg kell őrizni és meg kell erősíteni, a további rendelkezések jelentősen csorbítják ezt a szuverenitást. Ukrajna nem tarthat fenn 600 ezer főnél nagyobb hadsereget – bár ez a szám magasabb, mint amit Oroszország követelt. Ukrajna nem csatlakozhat a NATO-hoz, és a NATO sem fogadhatja be tagként – ez a megállapodás a nemzetközi jog szempontjából értelmetlen és ellentmond az ENSZ Alapokmányának.*

*Már önmagában az is jogszerűtlen, hogy Ukrajna mint érintett fél részvétele nélkül terjesztették elő a „béketervet”. Minden létező és ismert jogrendszert sért, ennyi erővel eladhatnám a Lánchidat is a Fővárosi Önkormányzat megkérdezése nélkül, tehát Dimitrijev és Witkoff tákolmánya legalább annyira érvénytelen és hiteltelen, mintha Strasznov Ignác szerkesztette volna.

A terv azonban olyan rendelkezéseket is tartalmaz, amelyeket Moszkva valószínűleg kevésbé fog értékelni. Oroszország befagyasztott vagyonából legalább 100 milliárd dollárt ukrajnai újjáépítési projektekre fordítanának az Egyesült Államok felügyelete alatt. Nehéz elképzelni, hogy Vlagyimir Putyin elnök örömmel fogadná azt az ötletet, hogy az általa elpusztított ország újjáépítését finanszírozza, ráadásul amerikai ellenőrzés mellett.* De még csak nem is ez a legérzékenyebb pont Oroszország számára.

*Azonban az ingatlanügyletekben járatos (bár nem túl sikeres) Trump pontosan tudja, mennyi pénz rejlik egy ilyen újjáépítésben. Ezzel már félig meg is vették a szívét, a másik fele meg már eredetileg sem volt az övé.

Az, hogy Ukrajna megtarthatja 600 ezer fős haderejét, biztonsági garanciának tekinthető. Kérdések maradnak nyitva azonban a hadsereg tényleges harci képességeivel, a létszámcsökkentés ellenőrzésével és a hadsereg által birtokolható fegyverek típusával kapcsolatban. Ha a hadsereg csak könnyű gyalogsági fegyverekkel rendelkezik, akkor létszáma nagyrészt szimbolikus jelentőségűvé válik. Mindezeket a kérdéseket tisztázni kell, és az orosz diplomaták minden bizonnyal követelni fogják, hogy minden részletet pontosan határozzanak meg.*

*Valamint arra is gondjuk lesz, hogy a megfogalmazásbéli és meghatározásbéli hibák és kétértelműségek is kizárólag Moszkva érdekeit szolgálják. Tudjuk, hogy az oroszok által megfogalmazott szerződések mindig tele vannak ilyesféle kiskapukkal. Azonban valószínű, hogy még erre sem kerül sor, mert Putyin megvétózza az egész történetet.

A terv utolsó szakasza különösen sokatmondó: egy úgynevezett „Béke Tanács” létrehozását javasolja, amelyet Donald Trump elnök vezetne, és amelynek feladata a megállapodás betartásának felügyelete lenne. Ez a megoldás Putyin számára teljesen elfogadhatatlan, mivel Trumpot hatalmazná fel az orosz vezető cselekedeteinek felügyeletére és értékelésére. Putyin azért háborúzik, hogy bebizonyítsa, miszerint az amerikai elnökkel és más világvezetőkkel egyenlő joggal rendelkezik a globális döntések meghozatalában. Képzeletbeli tiszteletért, egyenlő – vagy akár elsőbbségi – státuszért küzd a globális tényezők között. Az ő világnézete szerint bárkit is nála magasabb pozícióba helyezni – különösen egy olyan kiszámíthatatlan személyt, amilyen Trump – számára megalázó lenne és a gyengeségét mutatná ki azzal, ha ezt elfogadná, akár látszólag is.*

*Itt van az a bizonyos banánhéj, amin az egész „béketerv” el fog csúszni. A háború célja valójában nem, vagy mondjuk úgy, nem csak Ukrajna elfoglalása és gyakorlatilag megszüntetése, hanem sokkal inkább az Oroszországi Föderáció visszaemelése (minden gazdasági vagy katonai alap nélkül) az úgynevezett „világhatalmak” közé. Putyin egy legenda újjáélesztéséért harcol. Nem pontosan és nem is kizárólag a Szovjetuniót akarja újjáéleszteni, a cárok világhatalmi rémálmaiból is sokat elővett: de mindenképpen a teljes dominancia a célja első körben az eurázsiai szárazulat, másodikban az egész világ fölött. Hogy ehhez Pekingben mit szólnak, az sejthető, de ő nem kérdezi meg.

A „béketerv” egyéb figyelemre méltó elemei közé tartoznak az Ukrajnának nyújtott biztonsági garanciák, amelyek gyakorlatilag tükrözik a NATO kölcsönös védelmi kötelezettségvállalásait. Oroszország Ukrajna elleni támadását a „transzatlanti közösség” elleni támadásként kezelnék, és az Egyesült Államok koordinálná az erőteljes katonai válaszlépéseket. De a valóságban alig van okunk elhinni, hogy ilyen válaszlépésekre valaha is sor kerülne.

A Nyugat nyíltan kifejezte félelmét egy közvetlen katonai konfrontációtól Oroszországgal szemben. Miért várhatnák az ukránok, hogy a Nyugat hirtelen elszánja magát a háborúra, ha országukat ismét megtámadják? Nincs alapja ennek a bizakodásnak. Ez üresíti ki a garanciákat.*

* Volt már példa az ilyesmire. „Mourir pour Danzig?”, „Minek haljunk meg Danzigért?” kérdezte franciaként és szocialista-pacifista politikusként Marcel Déat 1939. május 4-én a L’Œuvre című lapban megjelent vezércikkében, azt boncolgatva, hogy Franciaországnak semmi köze Lengyelország esetleges és várható problémáihoz. A címből fogalom lett, az ostoba, előre nem látó, gyáva közömbösséget leíró kifejezés – hiszen mivel senki sem ment el nem meghalni, hanem akár csak harcolni Lengyelországért, olyan háború lett ebből, hogy később Okinawán is azért estek el sokan, mert senki nem akarta a kisujját sem mozdítani Danzigért. Déat sorsa különben nem érdektelen: szocialista létére támogatta Franciaország német megszállását, Pétain híve lett, kollaboránsként önkénteseket toborzott a Wehrmacht francia egységeibe, miniszteri széket is kapott a bábkormányban, aztán a normandiai partraszállás és a német összeomlás után előbb Németországba, majd Olaszországba menekült, ahol álnéven élt a Torino melletti San Vito kolostorban 1955-ös haláláig. Franciaországban hazaárulás miatt távollétében halálra ítélték.

Putyin számára az Egyesült Államok vagy a NATO bármilyen formájú jelenléte Ukrajnában a háború után kategorikusan elfogadhatatlan. Az egyik fő célja, hogy Ukrajnát stratégiai szempontból alárendelt helyzetbe hozza, biztosítva, hogy soha ne tudjon Moszkvától függetlenül cselekedni, és ne korlátozza Oroszország ambícióit. Ha a NATO hiteles biztonsági garanciákat adna Ukrajnának – bár kevesen hiszik, hogy ezeket a garanciákat valaha is teljes mértékben betartanák –, ez mégis politikai és katonai befolyást biztosítana Kijevnek Oroszországgal szemben. Putyin nem engedheti meg, hogy Ukrajna olyan eszközökkel rendelkezzen, amelyekkel elháríthatja Oroszország jövőbeli nyomását vagy agresszióját. Pontosan ezért fogja Moszkva követelni a Kijev számára nyújtott összes nyugati biztonsági garancia megszüntetését, hacsak Oroszország nem kap kifejezett vétójogot azok végrehajtása felett – ezt az álláspontot már megfogalmazták az isztambuli tárgyalásokon is, 2022-ben.*

*Ellenben ha vétójogot kap a tulajdon agresszióját visszaverni hívatott garanciák fölött, akkor ezt az iratot még megfogalmazni is felesleges, legfeljebb kuriózumnak és a politikai ostobaság iskolapéldájának lenne alkalmas. Ki az a bolond, aki nem menti fel saját magát a büntetés alól, ha módjában áll? Római hősökkel, makulátlan jellemekkel talán megeshetett az ilyesmi (bár róluk se nagyon hiszem), Putyin esetében kizárt.

Putyin álláspontja szerint már az amerikai kezdeményezés megszületése is azt jelzi, hogy Washington kapitulált. És nem azért kapitulált, mert veszteségeket szenvedett – nem vesztett sem harckocsikat, sem repülőgépeket, sem katonákat –, hanem azért, mert fáradt, rémült és el akarja kerülni a beavatkozást.

Ez a dokumentum valódi jelentése. És Trump, nem meglepő módon, ezt nem érti. Nem fogja fel, hogy nemcsak magát, hanem országát is megszégyeníti a világpolitika színpadán. Nem ismeri fel, hogy egy szuperhatalom tehetetlenségét deklarálja, amely képtelen megvédeni saját érdekeit. Nem érti, hogy ha egy állam támogatást ígér egy szövetségesének, akkor nem szegheti meg ezt az ígéretet ilyen feltűnő módon. Trump számára a „jó hírnév” vagy a „jó hírnév elvesztése” egyszerűen nem létező fogalmak. De Putyin és a világ többi része számára ismertek.*

*Igen, és Putyin erre alapozva fogja majd hirdetni már nem a Nyugat alkonyát, az régen volt, hanem a Nyugat teljes bukását és vereségét. Ha elhiszik neki, akkor érthetővé válnak a Római Birodalom végnapjai is. Ha nem: megmenekül az európai civilizáció.

Putyin számára ez a javaslat a győzelmének bizonyítéka. Ha az Egyesült Államok ilyen feltételeket kínál fel, akkor szerinte az ország megadta magát, és kész elfogadni az ő követeléseit. Neki nem az Ukrajnával kötött megállapodás a fontos, hanem egy, az Egyesült Államokkal kötött megállapodás, amelyben Washington hivatalosan elismeri Moszkva feltételeit. Ezért a „Oroszország–NATO párbeszéd” kikötése lesz a Kreml számára a legfontosabb kérdés. Putyin arra fog törekedni, hogy kibővítse, kiemelje és minden tárgyalás fő tengelyévé tegye.

Ezen a párbeszéden belül újra előveszi a 2021-es ultimátumot, amelyben azt követelte, hogy a NATO vonuljon vissza a 1997-es határaira. Ukrajna a Kreml számára másodlagos kérdés, amelyet a hidegháború utáni biztonsági struktúrával kapcsolatos, szélesebb körű amerikai–orosz-NATO-tárgyalások keretében kell megoldani. Putyin már meghatározta, hogy milyen eredményeket tart elfogadhatónak, és győztesként fog a tárgyalásokon részt venni.*

*Ezért olyan fontos minden szolgalelkű oroszbarát számára Putyin teljes és végső győzelme: ha a NATO visszavonul például még Magyarországról is, mi orosz báb-állammá változunk kevesebb, mint egy év alatt, ha ugyan nem vagyunk már most is azok, erről inkább Viktor Viktorovicsot kéne kérdezni, őt is a bíróság előtt. Azonban ha ez a győzelem elmarad, sőt, a NATO megerősíti pozícióit, minden álmuknak vége. Az életüket tették fel az oroszokkal való kollaborációra (mert nem tudják, hogy az oroszoknak az ő életük egy lyukas rézkopeket sem ér), a létüket, sőt: a jólétüket, ha nincs új világrend, számukra mindennek vége. Harcolnak is érte, ahogy csak bírnak.

Ezek miatt az okok miatt a Trump-terv jelenlegi formájában gyakorlatilag már a kezdetektől kudarcra van ítélve. Ukrajna nem fogja elfogadni a feltételeit, ellenben megpróbálja majd módosítani, miközben megőrzi azt a látszatot, hogy ez továbbra is Trump kezdeményezése. Az európai államok kénytelenek lesznek segíteni ebben a törekvésben – nincs más választásuk. Oroszország is el fogja utasítani a tervet, mert elégtelennek és összeegyeztethetetlennek tartja a teljes győzelemről alkotott elképzelésével. Moszkva feltétel nélküli kapitulációt akar, nem pedig közvetítés útján elért kompromisszumot, és természetesen nem veti alá magát Trump felügyeletének.

Ezért nagyon valószínű, hogy ezt a dokumentumot a jelenlegi formájában vagy felismerhetetlenül átírják, vagy teljesen elvetik.

Trump tegnap elkövetett egy komoly hibát: túl rövid határidőt szabott Zelenszkijnek arra, hogy elfogadja az elfogadhatatlant. Ezt azért tette, mert az Epstein-ügy hullámai majdnem elborítják, és úgy gondolja, hogy ha minél előbb képest tető alá hozni egy akármilyen békét Ukrajnában, a „világméretű siker” elhomályosítja a helyi botrányt. Ez – a fentiekben vázoltak miatt – nem fog sikerülni, sőt, maga Putyin fogja visszadobni ezt a javaslatot. Minek következtében nem lenne csoda, ha az amúgy is labilis személyiségű (ej, de szépen sikerült mondanom azt, hogy hisztérikus futóbolond) Trump megharagszik Putyinra, és nem megvonja a katonai és hírszerzési támogatást Ukrajnától, hanem még meg is sokszorozza azt.

Putyin erről bizonyára tud, de nem érdekli: az ő univerzumában csakis az abszolút győzelem létezik.

A 28 pontos „béketervből” márpedig nem lesz semmi, és nem Zelenszkij, hanem Putyin miatt.

Elképzelem az arcát azoknak, akik most hiéna-tort ülnek Ukrajna vélt sírján, mikor ezt megtudják majd – és hamarosan meg fogják tudni, a nagyon rövid határidő miatt.

Forrás: Forgókínpad