Elöljáróban annyit szeretnék javasolni minden felebarátomnak és félig sem barátomnak, hogy mielőtt elkezd rajongani bármely politikusért, olvassa el annak bármely beszédét. Nem, ne hallgassa meg, az másféle figyelmet igényel: olvassa. És ha olvasás után is rajongani fog, ám felőlem tegye, de ne feledjük, az írott szövegben sokkal jobban meglátszanak az ostobaságok, ellentmondások és hazugságok. Persze sokak épp ezt kedvelik – gratulálok az ízlésükhöz.

Igen, most épp Donald Trump tegnapi, Davosban tartott beszédéről van szó, de ugyanennyire leleplező erejű tud lenni Putyin bármelyik nyilvános felszólalása is, Orbán Viktorról már nem is beszélve. Trump agymenésének teljes szövegét nem áll módomban közölni, ugyanis körülbelül harminchét gépelt oldal lenne, bár ez a fasorban sincs Putyin gyakran száz oldalánál is hosszabb beszédeihez képest. És ha Fidel Castro még élne… de szerencsére már nem tart beszédeket, ő volt ugyanis a terjedelmi rekorder.

Harminchét oldal a szöveg, de milyen harminchét oldal! Olvasás közben – azért, hogy szemlézhessem, le kellett fordítanom az egészet – párszor azon kaptam magamat, hogy az angol változatot John Cleese hangján képzelem el, és úgy még volt is értelme, bár egy ilyen hosszú Monty Python Showt mindenképpen megvágtak volna a szűkös adásidő miatt. De sajnos komolyan kell venni az elhangzottakat, pedig tényleg a kabaré színpadára kívánkoznak.

Lényegében véve arról van szó, hogy Donald Trump nagyon elégedett volt elsősorban önmagával, másodsorban az Amerikai Egyesült Államokkal, de azért ez utóbbinál mégiscsak csodálatosabbnak találja önmagát, mivel ő a Világ Gyémánttengelye, mely körül forog az Univerzum. Ennek fényében pedig nem lehet tudni, hogy mi lesz, azonkívül, hogy az, amit ő akar, mert állandóan ellentmondott önmagának is. Az előadást a legjobban a német Der Postillon című vicclap jellemezte, melynek szalagcíme szerint: „Botrány Davosban! Egy zavart idős férfi felrohant a pódiumra és egy órán keresztül ordibált!”

Ínyencek és javíthatatlan mazochisták számára megadom a beszéd teljes, angol nyelvű átiratának elérhetőségét is, de az általa okozott tünetekért és mellékhatásokért nem vállalom a felelősséget.

Akkor lássuk tehát, miket mondott Trump. Megjegyzéseimet szokás szerint a bekezdések végén, csillag alatt teszem meg.

„Az USA a bolygó gazdasági motorja. És amikor Amerika gazdasága fellendül, az egész világé fellendül. Ez a történelem folyamán mindig is így volt. Ha rosszul megy, akkor rosszul megy. És remélem, hogy valamennyien – mindannyian követnek minket lefelé és követnek felfelé. És olyan ponton vagyunk, ahol még soha – nem hiszem, hogy valaha is álltunk így. Soha nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan meg tudjuk csinálni. A legnagyobb meglepetésem az, hogy azt hittem, több mint egy évbe fog telni, talán egy évbe és egy hónapba. De nagyon gyorsan történt.”*

*Elnököm, magam is amondó volnék, hogy a helyzet példátlan, bár nem egészen abban az értelemben találom annak, mint maga (vagy MAGA).

De mi a siker titka, mr. POTUS? Szívesebben nevezném mr. TACO-nak, de az kissé udvariatlan lenne, még ha jogos is.

„Ahelyett, hogy bezárnánk az erőműveket, megnyitjuk őket. Ahelyett, hogy hatástalan, pénzt nem termelő szélmalmokat építenénk, lebontjuk őket, és nem engedélyezünk egyet sem. Ahelyett, hogy a bürokratákat hatalommal ruháznánk fel, kirúgjuk őket. Ők pedig elmennek, és a magánszektorban kapnak munkát, ahol két-háromszor annyit keresnek, mint a kormányszerveknél. Szóval először gyűlöltek, amikor kirúgtuk őket, most pedig szeretnek engem.* Ahelyett, hogy emelnénk a hazai termelők adóit, csökkentjük azokat, és vámokat vetünk ki a külföldi nemzetekre, hogy megfizessék az általuk okozott károkat. 12 hónap alatt több mint 270 000 bürokratát távolítottunk el a szövetségi fizetési listáról, ami a második világháború vége óta a legnagyobb egyéves csökkenés a kormányzati foglalkoztatásban. Tudtuk, hogy ez lesz, de nem volt más választásunk. Ahhoz, hogy egy ország nagyszerű legyen, nem lehet minden szövetségi munkahelyet megtartani.”

*Azért arra a szeretetre, rajongásra ne nagyon tessék számítani a szavazóurnáknál…

De mi a helyzet Venezuelával?

„Venezuela sok éven át csodálatos hely volt, de aztán rosszul alakult a politikájuk. Tíz évvel ezelőtt még nagyszerű ország volt, most pedig gondjai vannak. De mi segítünk nekik. És 50 millió hordónyi olajat megosztunk velük, így több pénzt fognak keresni, mint amennyit hosszú ideje kerestek. Venezuela fantasztikusan jól fog teljesíteni. Nagyra értékeljük az együttműködést, amit nyújtottunk. Nagyszerű támogatást nyújtottunk. Miután a támadás véget ért, a támadás véget ért (itt ismétli önmagát), azt mondták, „kössünk üzletet”. Több embernek kellene így tennie.

De Venezuela több pénzt fog keresni a következő hat hónapban, mint az elmúlt húsz évben. Minden nagyobb olajvállalat velünk tart.* Ez elképesztő. Gyönyörű dolog ezt látni. Az ország vezetése nagyon ügyes volt. Nagyon, nagyon okosak voltak.”

*Ezt azok a nagyobb olajvállalatok másként tudják és másként is nyilatkoztak a kérdésben.

Oké, Venezuelára fényes jövő vár ezek szerint, ma reggeli hír, hogy Trump meghívta Rodriguez ügyvezető elnökasszonyt is a Fehér Házba, de Európával mi lesz?

„Bizonyos európai helyekre, őszintén szólva, már rá sem lehet ismerni. Nem ismerhetők fel. És ezen lehet vitatkozni, de nincs értelme vitatkozni. Barátaink visszajönnek különböző országokból – nem akarok senkit sem megsérteni –, és azt mondják: „Nem ismerem fel”. És ez nem pozitív értelemben van így. Ez nagyon negatív módon értendő. Én pedig szeretem Európát, és szeretném, ha Európának jól menne. De nem jó irányba halad. (…) Az Egyesült Államoknak nagyon fontosak az európai emberek. Tényleg törődünk velük. Úgy értem, nézzék, én Európából származom. Skóciából és Németországból, 100 százalékban skót az anyám, 100 százalékban német az apám. És mélyen hiszünk az Európához mint civilizációhoz fűződő kötelékekben. Szeretném látni, hogy jól megy nekik. Ezért az olyan kérdéseknek, mint az energia, a kereskedelem, a bevándorlás és a gazdasági növekedés központivá kell válniuk mindazok számára, akik erős és egységes Nyugatot akarnak látni, mert Európának és ezeknek az országoknak tenniük kell a dolgukat.”*

*Ezt mondja, arról, hogy mennyire szeret minket. Képzelem, miket mondana, ha még csak nem is szeretne!

De most jön a feketeleves, most jön a grönlandi kérdés. Öveket bekötni, rázós útszakasz következik.

„Szeretnék, ha szólnék néhány szót Grönlandról?* Ki akartam hagyni a beszédből, de úgy gondolom – azt hiszem, nagyon negatív kritikát kaptam volna. Óriási tiszteletet érzek mind a grönlandi, mind a dán nép iránt. Óriási tisztelet. De minden NATO-szövetségesnek kötelessége, hogy képes legyen megvédeni a saját területét. És az a helyzet, hogy az Egyesült Államokon kívül egyetlen nemzet vagy nemzetcsoport sincs olyan helyzetben, hogy képes legyen Grönland védelmére. Mi egy nagyhatalom vagyunk, sokkal nagyobb, mint azt az emberek gondolnák. Azt hiszem, erre két hete rájöhettek Venezuelában.

Ezt láttuk a második világháborúban, amikor Dánia mindössze hat óra harc után elbukott Németországgal szemben, és teljesen képtelen volt megvédeni akár saját magát, akár Grönlandot. Így az Egyesült Államok akkor kénytelen volt közbeavatkozni – megtettük, kötelességünknek éreztük, hogy megtegyük – hogy megvédjük a saját erőinket, hogy megtartsuk Grönland területét. És meg is tartottuk, nagy költségek és kiadások árán. Esélyük sem volt rá, pedig megpróbálták. Dánia tudja ezt.

Szó szerint bázisokat létesítettünk Grönlandon Dánia számára. Dániáért harcoltunk. Nem harcoltunk senki másért. Azért harcoltunk, hogy megmentsük. Dánia számára ez a sziget egy nagy, gyönyörű jégdarab – nehéz szárazföldnek nevezni, ez egy nagy jégdarab –, de megmentettük Grönlandot, és sikeresen megakadályoztuk, hogy ellenségeink megvethessék a lábukat a féltekénken. Tehát magunkért is tettük.

Aztán a háború után, amit megnyertünk – nagy győzelmet arattunk, nélkülünk most mindannyian németül és talán egy kicsit japánul beszélnétek – a háború után visszaadtuk Grönlandot Dániának. Milyen hülyék voltunk, hogy ezt tettük! De megtettük. Visszaadtuk. Most meg miért ilyen hálátlanok?**”

*Szeretné a szebeni hóhér meg a rosseb, Donald, de úgysem ússzuk meg.

**A második világháború alatt az Egyesült Államok nem foglalta el Grönlandot, ez egy mese: a sziget az USA és Kanada, sőt, a szövetségesek felügyelete alatt ugyan, de függetlenséget élvezett, nem annektálták egyik államhoz sem – és igen, akkor nagyon is települtek oda amerikai támaszpontok, megelőzendő, hogy a németek alakítsanak ki támaszpontokat. Grönland státusa azonban leginkább Iránéhoz hasonlított, amelyet 1941-ben szintén megszálltak a szövetségesek – jelesül eleinte a britek és a szovjetek, 1943-tól azonban már egy harmincezer fős amerikai kontingens is jelen volt az országban – aztán 1946-ban elvonultak onnan (bár a szovjetek nem nagyon akartak hazamenni, épp ez volt az első ügy, amibe a frissen létrehozott ENSZ BT bicskája beletörött, de aztán csak sikerült elküldeni őket). Akkor most Iránt is visszaadták az amerikaiak? És kérik újra? Ha nem kérik, miért nem? Hol itt a logika?

És még kötötte az ebet a karóhoz:

„Mi pedig csak annyit kérünk, hogy kapjuk meg Grönlandot, beleértve a tulajdonjogot és a tulajdonjogot, mert a tulajdonjogra szükség van ahhoz, hogy megvédjük. Nem lehet megvédeni egy bérleti szerződés alapján. Először is, jogilag nem védhető meg így. Teljesen. Másodszor, pszichológiailag ki a fene akarna megvédeni egy licencszerződést vagy egy bérleti szerződést, ami egy nagy darab jeget jelent az óceán közepén, ahol, ha háború lesz, az akciók nagy része azon a jégdarabon fog zajlani. Gondoljatok bele! Azok a rakéták pont annak a jégdarabnak a közepe fölött repülnének. (…) Az Egyesült Államok mindössze egy Grönland nevű helyet kér, amelyet már korábban is birtokoltunk vagyonkezelőként, de nemrég tisztelettel visszaadtuk Dániának, miután a második világháborúban legyőztük a németeket, a japánokat, az olaszokat és másokat. Visszaadtuk nekik. Akkor hatalmas erő voltunk, de most sokkal hatalmasabbak vagyunk. (…) Ezért próbálták az amerikai elnökök közel két évszázadon keresztül megvásárolni Grönlandot. Tudják, két évszázadon keresztül próbálkoztak ezzel. A második világháború után meg kellett volna tartaniuk, de akkor másféle elnökünk volt. Ez így van rendjén. Az emberek másképp gondolkodnak. Most azonban sokkal nagyobb szükség van rá, mint akkoriban.”*

*Valóban voltak ajánlatok Trump előtt is Grönland megvásárlására, egészen pontosan 1867-ben, 1910-ben és 1946-ban, de egyszer sem volt eladó. Sőt, hadizsákmány sem. Ahhoz az kellett volna, hogy Dánia a Tengely oldalán lépjen be a második világháborúba és erre nem került sor. Megszállni lehetett, megtörni nem.

No de… Grönland vagy Izland? Nem mindegy!

„És egészen az elmúlt napokig, amikor Izlandról meséltem nekik, szerettek engem. (…) Nem állnak mellettünk Izlandon, ezt elmondhatom. A tőzsdénk tegnap először esett vissza Izland miatt. Tehát Izland már így is sok pénzünkbe került. De ez a zuhanás aprópénz ahhoz képest, hogy mennyit emelkedett. És hihetetlen jövője van a részvényeinknek. A részvénypiac megduplázódik.”*

*A részvénypiac tehet, amit akar, Grönlandból akkor sem lesz Izland, ha Trump a feje tetejére áll. Csak az képes ekkora nyilvánosság előtt összetéveszteni ezeket, akinek igazából egyik sem fontos. Arról nem is szólva, hogy Trump freudi elszólása valószínűleg sokaknak juttatja eszébe a régi viccet, melyben a szexológus arra biztatja az elhidegülő házaspárt, hogy próbálkozzanak az orális szexszel, és a feleség ennek gyakorlása közben mondogassa azt, hogy „Honolulu”. Másnap beront a férj a szexológushoz: „Maga megőrült? Borzalmas tanácsot adott!” „Miért?” „Az asszony sosem volt jó földrajzból, nem jutott eszébe Honolulu neve, és másik szigetet mondott.” „Melyiket?” „Kamcsatkát…” Szóval, Izland vagy Grönland legalább annyira nem mindegy, mint Honolulu vagy Kamcsatka.

Még igen sok szépet megtudhattunk Trumptól a beszéd folyamán, például azt, hogy az ukrajnai háború az általa vélelmezett amerikai választási csalás következménye volt, Európa haldoklik és ő a legszebb, valamint legokosabb a világon, majd elzúgtak dörgedelmei és levonult a színpadról.

Az újabb meglepetés ezután következett.

Ugyanis nem sokkal később – a The Washington Post szerint – mindent visszavont, és megegyezett Grönland ügyében a NATO főtitkárával, akinek ugyan nincs joga Dánia helyett egyezményeket kötni, de ez még a legkevesebb a sok képtelenség közül – viszont Trump visszavonta az Európára kivetett büntetővámokat ez alkalomból.

„Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy elérte a Grönlandról szóló megegyezés „kereteit”, és elállt korábbi követelésétől, mely szerint meg kívánta szerezni a dán területet. Előzőleg napokig fokozódtak a fenyegetések és a korábban elképzelhetetlen aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy a NATO legerősebb tagja fegyvert emel legrégebbi szövetségese ellen.

Trump kijelentette, hogy visszavonja az Európára kiszabni tervezett vámokat, és elmondta, hogy tárgyalások folynak Mark Rutte NATO-főtitkárral az Északi-sarkvidék biztonságának megerősítéséről. A bejelentés, amelyet Trump közösségi média fiókján tett közzé, a legújabb megdöbbentő fordulat volt arra irányuló törekvésében, hogy Grönlandot megszerezze Dániától, annak ellenére, hogy Dánia és Grönland tiltakozott, jelezve, hogy a sziget nem eladó. Ezzel visszavonult attól a törekvésétől, hogy egy másik nemzet területét a sajátjának tekintse, ami felkavarta a piacokat, mivel az Európai Unió gazdasági megtorlásra készült.”

Mármost ezek után ember legyen a talpán, aki megmondja, mire számíthatunk a további tárgyalásokon Davosban. Ukrajna esetében én magam cserbenhagyástól tartok Trump részéről, a „Béketanács” megalapítása is komoly veszélyeket rejt magában, melyekkel később foglalkoznék – de ezeken kívül, sőt, ezeket is beleértve minden lehetséges és mindennek az ellenkezője is.

Mindenesetre jegyezzük meg és írjuk lángbetűkkel az égre Davos örök tanulságául: Honolulu nem Kamcsatka! És Izland sem Grönland.

Forrás: Forgókínpad