Megint az a helyzet, hogy nem arról akartam írni, amiről fogok, hanem Biden elnök sajtótájékoztatójáról, aminek megvannak a maga tanulságai, rögtön a legelső az, hogy az Egyesült Államok és Kína nem ellenségek, hanem vetélytársak és ez mindkét félnek megfelel – de közbeszólt a Magyar Nemzet egyik írása. Melynek gyakorlatilag semmi értelme.
Az írás címe önmagában is mutatja, hogy szerzője, Ágoston Balázs nagyobb hangsúlyt helyez a politikai üzenetre, mint a fentebb stílre, ugyanis így szól: „A NATO az USA erőszakszervezete”
Hm, egy katonai szövetség mégsem igazán lenne alkalmas vallásos leányneveldének, ötórai teának a XIX. század eleji romantikus költészet jegyében vagy lókórházi kedvesnővérnek. Össze tetszik téveszteni az Üdvhadsereggel. Speciel nem is csak az Egyesült Államoké, de a szerzőnek ez mindegy. Már az alcím is kiemelten ostoba:
„KERESZTES HAJÁRAT – AZ ÉSZAKI ÁRAMLAT GÁZVEZETÉK FELROBBANTÁSA TERRORTÁMADÁS VOLT EURÓPA ELLEN”
Jaj, mit csináljak én ezzel, minden mondatot külön kell cáfolni… akkor kezdjük az alcímmel.
Igen, írt egy olyasmit Seymour Hersh, hogy szerinte az Északi Áramlatot az Egyesült Államok robbantotta fel. Ha már békaemberek nem voltak a közelben. Ha lettek volna, ők lennének a felelősök. Anélkül, hogy nagyon mélyen belemennék az írás elemzésébe, meg kell ismételnem, amit már néhányszor elmondtam: azzal az írással nagyon komoly gondok vannak. A jelenleg 85 éves Seymour Hersh ugyan a szakma egyik doyenje, Pulitzer-díjat kapott a My Lai (Song My) faluban elkövetett mészárlás leírásáért, és akkor igazat is írt. Magam is olvastam az írásait (az ember szeretné megtanulni, hol terem a Pulitzer), de akkor ő utánajárt a történteknek, megkereste a mészárlás résztvevőit, elment és beszélt Calley hadnaggyal Fort Benningben, azért is volt olyan letaglózó erejű a cikksorozata, az a Pulitzer bizony megérdemelt volt.
Viszont a mostani írás egyetlen, meg nem nevezett, ismeretlen forrás információira épül, aki maga a Nagy Titkok Tudója, csak az a baj vele, hogy bárki lehet az amerikai külügyminisztertől egészen Gábriel arkangyalig vagy a Szentlélekig, aki tudvalévőleg tollba mondta Patmoszon János apostolnak a Jelenéseket, mely írásmű ugyan a kedvenceim közé tartozik, mint talán a legkorábbi szürrealista remekmű, de azért a világhoz adott használati utasításnak nem tekinteném.
Egy forrás nem forrás – mondja a szakma szabálya, és amire nincs bizonyíték, az vagy igaz, vagy nem.
Hersh írásában viszont vaskos tévedések is előfordulnak, olyanokat ír, hogy a „meggyőződéses antikommunista” Stoltenberg már a vietnámi háború óta együttműködik az amerikai hírszerzéssel. A valóság az, hogy Jens Stoltenberg mindössze tizenhatéves volt, amikor az utolsó amerikaiakat és szövetségeseiket evakuálták az elfoglalt Saigonból (1975 áprilisában). Ő és idősebb nővére, Kamilla, aki a norvégiai Marxista-Leninista Munkáskommunista Párt ifjúsági szervezetének aktivistája volt, szintén részt vett a háború elleni tüntetéseken. Más tévedések is előfordulnak Hersh anyagában: Joe Galvin újságíró, a tengeri bűnözéssel foglalkozó The Outlaw Ocean Project nevű szervezet munkatársa saját, nyílt forrásból származó vizsgálatot folytatott a szabotázs ügyében, és a következőket állapította meg:
A norvég haditengerészetnek három Alta-osztályú aknakereső hajója van szolgálatban (ez az az aknakereső, amelyről Hersh írt). A nyílt adatok szerint egyikük sem jelent meg az Északi Áramlat területén a BALTOPS22 (azaz 2022. június 5. és 17. között) alatt. Egy másik osztályú aknaszedő, az Oksay valóban megjelent ott, de nem tartózkodott Bornholm térségében, amire szükség lett volna, ha búvárok indultak volna el róla. A Poseidon P8-as felderítő repülőgép valóban megjelent a robbanás környékén – de csak utána, nem előtte. Ráadásul amerikai volt, nem norvég. A norvég légierő még mindig a gép egy korábbi változatát, a P3 Oriont használja. Már 2022 elején vásároltak egy adag P8-A-t, de a személyzet kiképzése hosszú időt vesz igénybe, így az első új gépeknek csak 2023 elején kellett volna harci szolgálatba állniuk.
Ennyit a fjordokról, illetve az alcímről. Különben meg az Északi Áramlat vezetékét Hétszűnyi Kapanyányimonyók robbantotta fel. Miért? Azért, mert én azt mondtam…
Lássuk a Magyar Nemzet írásának többi állítását. Azt mondja a szerző:
„A James Baker akkori amerikai külügyminiszter és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár 1990. február 9-i moszkvai tárgyalásairól készült feljegyzésekben ugyanis szerepel, hogy Németország újraegyesítésének egyik feltételeként „a NATO hatásköre nem tolódik kelet felé”.”
Ez, kérem, szó szerint hazugság. A feljegyzés nem szerződés, ha kötelező ereje volna, fent lógna Lavrov orosz külügyminiszter irodájának falán, arany keretben, golyóálló üveg alatt. De nézzük meg, mi az igazság ezzel kapcsolatban.
Az, hogy ezt így, ebben a formában soha alá nem írta senki. Arról van szó ugyanis – ezt az amerikai National Security Archive egy, 2017-ben nyilvánossá tett dokumentációja alapján írom –, hogy volt 1989-ben két dolog, ami ennek megfelelt volna.
Az egyik James Baker akkori amerikai külügyminiszter egyik alapelve, amit ő úgy fogalmazott meg: „not one inch eastward”, vagyis „egy hüvelyknyit sem Kelet felé”, a másik az a mozzanat, hogy az idősebbik Bush elnök az 1989-es máltai csúcstalálkozón valóban biztosította Mihail Gorbacsovot arról, miszerint: „az Egyesült Államok nem fogja kihasználni a kelet-európai forradalmakat a szovjet érdekek sérelmére”. Igen, de Máltán még sem Bush, sem Gorbacsov (vagy éppen Helmut Kohl nyugatnémet kancellár) nem számított Kelet-Németország hamarosan bekövetkező összeomlására és a német egyesülés gyorsaságára.
Azonban elhangzott számtalan szóbeli tárgyaláson, beszédben (és ránk maradt ezek leirataiban) a NATO keleti terjeszkedésének tilalma, elsőként 1990. január 31-én, amikor Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter a bajorországi Tutzingban a német egyesülésről szóló nagyszabású nyilvános beszédet tartott. Akkor alapelvként szögezte le:
„A kelet-európai változások és a német egyesülési folyamat nem vezethetnek a szovjet biztonsági érdekek sérelméhez. Ezért a NATO-nak ki kell zárnia területének kelet felé történő bővítését, azaz a szovjet határokhoz való közeledését.”
A „Tutzing-képlet” fontos diplomáciai megbeszélések középpontjába került 1990-ben, amelyek a Kohl és Gorbacsov közötti döntő fontosságú, 1990. február 10-i moszkvai találkozóhoz vezettek, amikor a nyugatnémet vezető elvi szovjet hozzájárulást kapott a német egyesüléshez a NATO-ban, feltéve, hogy a NATO nem terjeszkedik kelet felé.
Igen ám, de magát a tilalmat írásba sosem foglalták, szerződésbe pláne nem, és
a Szovjetunióra vonatkozott, nem Oroszországra!
Végig szovjet, és nem orosz érdekekről volt szó, Oroszország akkor még tagköztársaság volt, ha abszolút domináns is. Lényegében véve az 1990-es Egyesült Államok és az 1990-es NATO nem akart terjeszkedni kelet felé. Idézném a dokumentumot:
„Az amerikai kormányon belül azonban egy másik vita folytatódott, a NATO és Kelet-Európa közötti kapcsolatokról. A vélemények eltérőek voltak, de a védelmi minisztérium 1990. október 25-i javaslata az volt, hogy „nyitva kell hagyni az ajtót” a kelet-európai NATO-tagság előtt. A külügyminisztérium álláspontja az volt, hogy a NATO bővítése nincs napirenden, mert az USA-nak nem áll érdekében a szovjet határokig terjedő „szovjetellenes koalíció” megszervezése, nem utolsósorban azért, mert ez megfordíthatná a Szovjetunióban tapasztalható pozitív tendenciákat. A Bush-kormányzat az utóbbi nézetet vallotta.”
A mostani állapotok évekkel később jöttek létre, és egyáltalán az tette őket lehetővé, hogy megszűnt a Szovjetunió, így nem csak a vele kötött szerződések de a szóban tett ígéretek is értelmüket vesztették, a helyzet gyökeresen megváltozott – az idősebb Bush kormányzata még a Szovjetunió egyben maradását is támogatta volna (könnyebb egy nagy partnerrel dűlőre jutni, mint sok kicsivel).
Tehát, összefoglalva: aki arra emlékszik, hogy volt szó ilyesmiről, az jól emlékszik. Aki arra esküszik, hogy soha, semmilyen szerződésben nem szerepelt a NATO keleti bővítésének tilalma, az is igazat mond. Az téved, aki úgy tudja, hogy erről létezik bármilyen szerződés – viszont orosz nyelvterületen ez kiirthatatlan a köztudatból, olyan, mint nálunk volt a „Trianon száz év után lejár”.
Szerzőnk még ír pár érdekeset, például szerinte a NATO a „Háttérhatalom” eszköze, vagy Szaddam Husszeinnek soha nem voltak tömegpusztító fegyverei (erről tessék majd megkérdezni akármelyik kurd embert), ezek az alt-right és a konteó-irodalom alaptoposzai, csodálom, hogy Atlantisz és a Bermuda-háromszög nem került elő, de tegyük fel az alapkérdést: miért ír ilyeneket ez az ember?
Mert azt nem hinném, hogy kihívásokkal küzdene a logika terén. Azt sem, hogy leküzdhetetlen kényszert érez lelke mélyén, hogy vagyontárgyait burját, esetleg dagesztáni gépesített lövészekkel ossza meg a népek közötti barátság jegyében, karórától vécécsészéig és mosógépig, nőnemű családtagok erkölcséig. Pedig azt látjuk, hogy az Oroszországi Föderáció fegyveres látogatásai ezekkel a következményekkel szoktak járni.
És ezeknek a látogatásoknak egyetlen ellenszere van: a NATO.
Annak vagyunk mi a tagjai. Ha nem volnánk azok (és ha elesne Ukrajna), az égvilágon semmi sem akadályozná meg Magyarország orosz megszállását, maximum az üdvözlő beszédekkel tudnánk kicsit lassítani a folyamatot.
Szóval az úr simfelheti a NATO-t, bár mondjuk nem értem, miért teszi, olyan az írása, mint a seprőpálinka, erős és tele van mindenféle szeméttel, aminek nem volna ott a helye, de mégis az az egyetlen szervezet, amelyik gondoskodik arról, hogy egy random orosz katona ki ne billentse a saját házából vagy gépjárművéből, csak azért, mert az illető hadfi számára épp az tűnik jó ötletnek. Mondjuk a történelmi tapasztalat nem egészen azt mondja, hogy ilyesmik sosem fordultak elő magyar földön, tehát érdemes számításba venni, főleg a Bucsában történtek után.
Végül is mit akar ez az ember?
Valami olyasmit próbál mondani, hogy
„Ha vízbe esnél, ne is jusson eszedbe kapálózni, belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba sem, felejtsd el. Növessz gyorsan kopoltyút és meg van oldva a kérdés.”
Ha meg nem megy, te vagy a hibás: miért nem hallgattál rá?
Nem, nem gondolnám, hogy a Kreml fizeti.
Ilyen, és kész. Szíve joga.
Azt az egyet nem értem: mit keres egy ilyen írás a magyar kormány nem hivatalos lapjában?
Illetve, attól tartok, dehogynem értem.
De akkor hét rossz van mindannyiunknak.
Forrás: Huppa, Újnépszabadság