– Kedves Mihail Afanaszjevics, szto gram?
– Azt hiszem, kétszer annyit is megérdemlünk, kedves Eraszt Petrovics. A szovjet tudomány ma hatalmas lépést tett a fényes jövő felé.
– Szovjet?
– Igaza van, orosz, csak még rájár a szám.
– Aszád1 rendben?
– Igen, főbe lőtték, ahogy kellett.
– Harasó. Aszád2?
– Budán van, Gruevszkivel iszogatnak, a Margit körúton, majd holnap észreveszik őket a 444 szerkesztőségéből.
– Rúgjanak be alaposan, látványosan, nehogy elsikkadjanak. Esetleg énekeljenek orosz népdalokat is és járjanak gopakot a villamosmegállóban.
– Nem féltem őket. Közben Aszád3 lezuhant a levantei partoknál.
– A gép roncsai meglettek?
– Dehogy, nem is lehetnek meg, azért vezettük a tengerbe, Damaszkusznak kisebb gondja is nagyobb lesz annál most, hogy búvárhajókkal keresgélje.
– De a pilóta, az én Alekszej Mihajlovics barátom…
– Nyugodjon meg, kedves Eraszt Petrovics, ő a budapesti géppel landolt, és Lengyelországon keresztül hazatért vonattal. Bár panaszkodott, mert a magyar vasutakkal irgalmatlanul nehezen érte el a határt, Szlovákiától már könnyebb volt az útja. De már itthon van a családjával, Odincovóban.
– Örömmel hallom, Mihail Afanaszjevics, kedves barátom ő nekem – de akkor ki vezette a gépet?
– Azt ugyan senki. Távirányítással mozgattuk. Azért egy Il–76-ost még egy vak is észrevesz a radarernyőn, gyönyörű, látványos zuhanás volt. Még egy kicsit meg is csavartuk, 180 fokos fordulattal, aztán looping jött és végül orsózva csapódott be. Lásson a világ egy kis orosz légiparádét is.
– Hát igen légikatasztrófákban nagyok vagyunk, ez tagadhatatlan. Ezt csinálja utánunk Anglia vagy Amerika!
– Próbálják, de nem megy nekik. Emlékszik a Concorde-ra?
– Hogy emlékeznék? Akkor én még halott voltam.
– Ó, bocsásson meg, el is felejtettem.
– Térjünk vissza a tárgyra: Aszád4 megérkezett?
– Hogyne, a Pokrovszkaja Hotelben van, a családjával.
– Mármint a család2-vel?
– Természetesen, tökéletesen sikerült a klónozás. Putyin2 már fogadta is Aszád4-et, Lavrov3 társaságában.
– Remélem, ott volt Zaharova2 is?
– Hogyne, Másenyka2 tökéletesen működik, jobb, mint az eredeti, még a Katyusát is elénekelte némi tánc kíséretében.
– Szeretem, amikor egy terv sikerül. Putyin1 hol van?
– Valdajban, megint kitört rajta a vallási téboly, Kirill1 pátriárka imádkozik vele.
– Mi történt, miért kapott rohamot?
– Nabiullina valahogy megmutatta neki a reális költségvetési számokat, először fel akarta kötni magát, Sziluanov alig bírta becibálni az Arhangelszkij-székesegyházba, azzal, hogy pravoszláv ember nem lehet öngyilkos. Aztán le akarta tenni a fegyvert, hiszen már a kercsi híd is tűz alatt áll, és jövőre se pénz nem lesz, se étel, legalább 30 százalékkal csökkent a gabonatermelés, a krumpli ennél is rosszabban áll, a káposzta is pocsék, az almát meg felejtsük is el.
– Olaj és gáz van még?
– Van, csak a kutyának sem kell. Még Kína is csak úgy fogadja el, hogy nem fizet érte.
– Jaj, Istenem, mit fogunk enni jövőre?
– Szorokin2-nek, aki kiváló futurológus, van egy olyan meglátása, hogy maximum egymást. De ő alapvetően pesszimista.
– Mindenesetre akkor Putyin1 rendben van.
– Hát, ha rendben lehet valaki, akin már csak Kirill1 képes segíteni…
– Kirill2?
– A kolostorban játszadozik a gyerekekkel.
– Erről le kéne szoktatni.
– Vagy főbe lőni, legfeljebb csinálunk egy Kirill3-at, és genetikailag módosítjuk.
– Még tán ez lenne a legjobb. A Georgescu-terv hogy áll?
– Remekül, örülök, hogy valami jót is mondhatok. Georgescu1 most náthás, mert tegnap megfázott, vele nem lesz baj, pár napon belül lecsukják, Georgescu2 meg most kapja a kiképzést a Lubjankán.
– Ugyan, nincs értelme kiképezni, a Georgescu1 sem tanult semmit, akárhogy okították.
– Jó, hát az még az eredeti volt, azon nem tudunk javítani.
– Mindegy, az a lényeg, hogy működjön legalább valamennyire.
– Jakovlev elvtársnak is ez volt a jelszava.
– És a Nagy Terv?
– Az sajnos döcög. Lenin2-t már elküldtük Finnországba, csak Krupszkaja2 közben összefeküdt Lunacsarszkij2-vel, de mivel a finnek nem engedték be Lenin2-t (teljesen elfelejtettük, hogy a finn–orosz viszony mennyire megromlott), váratlanul hazaért és rajtakapta őket.
– Bozse moj!
– Én is ezt mondtam, most áll a bál, Lenin2 őrjöng, és Trockij2 sem képes megnyugtatni, pedig Lev Davidovics mindent megtesz a szent ügy érdekében.
– És Sztálin elvtárs?
– Hát ott szintén bajok vannak. Ugye, megvan a génállománya, de klónozhatatlan, eddig háromszor jött ki a szarkofágból valami medvedisznóember, szerintem a laboránsok stikában South Parkot néztek a gépeken, és az keveredhetett a genetikai információba. Egyelőre mindhármat kitettük a Gorkij parkban.
– Akkor ezért ugrott meg a bűnözés szintje Moszkvában!
– Hát, az egyik még a Gazprombankot is ki akarta rabolni.
– És?
– Nem sikerült. Nem volt benne pénz.
– Átkozott szankciók…
– Ahogy mondja, kedves Eraszt Petrovics. De lám, lassan elkopott fejenként egy-egy fél liter vodka, még egy utolsót? Van egy pici tartalékom.
– Adja, rosszabb már nem is lehetne, ránk fér. Kellett minket leklónozni ebbe a világba…
– Maga csak ne beszéljen, mert maga jól sikerült, elvégre kitalált személy, de mit mondjak én?
– Mihail Afanaszjevics, viszont maga volt az első klón!
– Azért vagyok én a főnök, de maga is megtesz mindent. Kiváló rezidens. Elárulhatok egy titkot?
– Nyugodtan, nálam biztonságban lesz.
– Megpróbáltam leklónozni Wolandot, még a legelején.
– Bátor ember. És sikerült?
– Valami sikerült, de nem tökéletesen. Most is ott ül a Patriarsije Prudin, és sír, mert Annuska nem önti ki az olajat. Elfelejtettem Annuskát klónozni. Sőt, akkorban étolaj sem volt.
– Kezdem érteni, miért tartunk itt. Hát, legalább az Aszád-terv sikerült és a Georgescu-projekt is halad. Csak épp mi lesz ebből?
– Szerintem világvége, bár Dosztojevszkij2 ennél pesszimistább.
– Mi lehet rosszabb a világvégénél?
– Az, ha elmarad…
– Na, erre igyunk.
– Okosabbat úgysem tehetünk…
Forrás: Forgókínpad
