Nem ül el a botrány a Trump-adminisztráció nemzetbiztonsági stratégiája körül. Azt eddig is sokan kérdezték, hogy nehéz volt-e lefordítani oroszból, de tegnap este kiderült, hogy még annál is nagyobb a baj, mint elsőre, a nyilvános szöveg alapján gondoltuk volna. Az Egyesült Államok ki akarja léptetni Magyarországot, Ausztriát, Lengyelországot és Olaszországot az Európai Unióból.

A fej nélküli NATO

Ez különösen minket érintene egészen drasztikus módon, de az ügy további pikantériáját az adja, hogy épp tegnapelőtt terjesztette be Thomas Massie republikánus képviselő a Szenátus elé törvényjavaslatát, melynek tárgya, hogy az Egyesült Államok lépjen ki a NATO-ból. Mint mondta:

„A NATO egy hidegháborús relikvia. Ki kell lépnünk a NATO-ból, és az így megspórolt pénzt a saját országunk védelmére kell fordítanunk, nem pedig szocialista országokéra. A NATO-t a Szovjetunió ellensúlyozására hozták létre, amely több mint harminc éve összeomlott. Azóta az Egyesült Államok részvétele több billió dollárba került az adófizetőknek, és továbbra is kockázatot jelent az Egyesült Államok számára. Alkotmányunk nem engedélyezte az állandó külföldi beavatkozásokat, amitől alapító atyáink kifejezetten óva intettek minket. Amerika nem lehet a világ csendőre – különösen akkor, amikor a gazdag országok nem hajlandók fizetni a saját védelmükért.”

Massie úrnak szeretném emlékezetébe idézni, hogy manapság már alig vannak szocialista országok, ugyanis 1989-90-ben lezajlott egy „rendszerváltás” nevű folyamat Európában. Jelenleg szocialista országnak nevezi magát Észak-Korea, Kína, Laosz, Vietnam és Kuba, szerepel még a munkásság jogainak elismerése indiai, bissau-guineai és tanzániai alkotmányban, és egyes országokban a parlamenti demokrácia keretein belül kommunista vagy szocialista pártok kormányoznak, ilyen például Venezuela. A fentiek közül valahogy egyik sem NATO-tagállam, nem kell őket védeni. Massie ötvennégy éves, 1971. január 13-án született, így azt sem mondhatja, hogy azért nem emlékszik a hidegháború végére, mert még nem élt – Massienak egyszerűen lövése sincs arról, mit nevezünk szocializmusnak. Még arról sem, mit neveztek annak, mert a kettő nem ugyanaz. A törvényjavaslatnak egyelőre csak egy támogatója van, a szintén republikánus és szintén a párt szélsőjobb szárnyához tartozó Anne Paulina Luna, de szükség és igény esetén mégis megszavazható ez az ostobaság is.

De lássuk, mi van a nemzetbiztonsági stratégia nem nyilvános változatában, mire bukkant rá a Defense One? Idézem, szó szerint és végig, de megjegyzéseket fogok hozzá fűzni, szokás szerint csillag alatt és a bekezdések végén.

A „szilárd, hagyományos családok” és az „amerikai szellemi és kulturális egészség újjáéledése” iránti igényével az Egyesült Államok legújabb nemzetbiztonsági stratégiája nemcsak közvetlen elődjétől, hanem még az első Trump-kormányétól is jelentősen eltér.

A nemzetbiztonsági stratégia (NSS) hosszabb változata, amely a Fehér Ház csütörtök késő este közzétett titkosítatlan változata előtt keringett a washingtoni elit zárt köreiben, a következő főbb pontokat tartalmazza: az Egyessült Államok versenyben áll Kínával, visszavonul Európa védelméből, és a nyugati féltekére fókuszál. A közzé nem tett változat azonban új eszközöket is javasol a világszínpadon elért vezető szerep megőrzéséhez, valamint egy másik módszert, amellyel befolyásolni lehet Európa jövőjét – kulturális értékei révén.

Íme néhány kiemelt pont a nem publikált változatból, amelyet a Defense One áttekintett.

„Tegyük újra naggyá Európát”

Míg a nyilvánosságra hozott NSS a „folyamatosan bővülő NATO” elvének feladását szorgalmazza, a teljes változat részletesebben kitér arra, hogy a Trump-kormány hogyan szeretné „újra naggyá tenni Európát”, miközben felszólítja az európai tagállamokat, hogy váljanak függetlenné az amerikai katonai támogatástól.

Abból a feltevésből kiindulva, hogy Európa „civilizációs eltörléssel” néz szembe bevándorlási politikája és „a szólásszabadság cenzúrázása” miatt, az NSS azt javasolja, hogy az Egyesült Államok európai országokkal való kapcsolatait néhány, hasonló gondolkodású – erősen jobboldali – jelenlegi kormánnyal, illetve mozgalommal rendelkező országra összpontosítsa.

Ausztria, Magyarország, Olaszország és Lengyelország szerepelnek azoknak az országoknak a listáján, amelyekkel az Egyesült Államoknak „szorosabban kell együttműködnie… azzal a céllal, hogy elszakítsa őket az Európai Uniótól”. Mint a dokumentumban áll:

„Támogatnunk kell azokat a pártokat, mozgalmakat, valamint szellemi és kulturális vezetőket, akik a szuverenitást és a hagyományos európai életmód megőrzését/helyreállítását tűzik ki célul… miközben továbbra is Amerika-barátok maradnak.”*

*Mindezt a szuverenizmus jegyében javasolják. Tehát a fent említett négy európai állam lépjen ki szövetségi rendszeréből, változtassa meg azt, annak ellenére, hogy szuverén döntésük alapján léptek be az Európai Unióba, mindezt azért, hogy az Egyesült Államok néhány állampolgárukat – akik korántsem képviselik a lakosság többségét – homályosan meghatározott, vagy inkább meg sem határozott formában „támogatja majd”. Mi egyéb ez, mint az állami és szövetségi szuverenitás legdurvább megsértése? És minek nevezné például a magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal azt a honi politikust, aki anyagiak ellenében hajlandó lenne aktívan képviselni ezt az amerikai politikát? Két lehetőség van: vagy „idegen ügynöknek” vagy „miniszterelnök úrnak”, mint azt a későbbiekben látni fogjuk.

A C5-testület

A nyáron Trump elnök a címlapokra került, amikor Oroszország kizárását a G8-ból – ami ma már G7 – „nagyon nagy hibának” nevezte. Még azt is javasolta, hogy Kína is csatlakozzon a csoporthoz, hogy így létrejöhessen a „G9”.

Nemzetbiztonsági stratégiája ezt még egy lépéssel tovább viszi, és egy új nagyhatalmi testület létrehozását javasolja, amely nem kötődik a G7 követelményeihez, miszerint az országoknak gazdagoknak és demokratikus kormányzattal rendelkezőnek kell lenniük.

A stratégia egy „Core 5” vagy C5 nevű szervezet létrehozását javasolja, amely az Egyesült Államokból, Kínából, Oroszországból, Indiából és Japánból állna – ezek közül számos országnak több, mint 100 millió lakosa van.*

*Nem világos, mit keres ebben a brancsban India és Japán, illetve de: ennek akkor van értelme, ha a C5 nem a tagállamai kooperációját kívánja összehangolni, hanem a közöttük fennálló konfliktusoknak akar keretet adni. India és Japán kapcsolatai Kínával csak rosszak vagy még annál is rosszabbak lehetnek, de mivel ennek a beteges új világrendnek éltető eleme a háború, rájuk is szükség van. Hogy az Európai Unió neve fel sem merül? Azt, kérem, már kivégezték az előző bekezdésben.

A G7-hez hasonlóan rendszeresen üléseznének, konkrét témákkal foglalkozó csúcstalálkozókat tartana.

A C5 javasolt napirendjének első pontja: a közel-keleti biztonság, konkrétan Izrael és Szaúd-Arábia kapcsolatainak normalizálása.

„A hegemónia nem volt elérhető”

A teljes NSS egyik részében az amerikai hegemónia „kudarcáról” is szó esik, amely kifejezés a nyilvánosan közzétett változatban nem szerepel.

„A hegemónia nem kívánatos, és nem is volt soha elérhető” – áll a dokumentumban.*

*Bocsánat, de ez attól függ, mit értünk hegemónia alatt. Ha azt, hogy az egész világ úgy táncol, ahogy Washington fütyül, akkor igaz. Ha azonban kissingeri módon kissé szerényebbek vagyunk és inkább csak arra törekszünk, hogy Amerika legfontosabb érdekeit lehessen érvényesíteni, akkor a hegemónia igenis megvalósult. És washingtoni szempontból kívánatos is volt.

Ebben az összefüggésben – magyarázza a dokumentum – a hegemónia egy ország világszintű vezető szerepét jelenti, amely soft power eszközökkel ösztönzi más országokat, hogy elfogadják a vezetését.*

*Mely soft power eszközökkel? Azokkal, melyeket a Trump-adminisztráció az elmúlt év folyamán hajigált ki az ablakon, a USAID-től a USAGM-ig.

„A hidegháború vége után az amerikai külpolitikai elitnek az volt a meggyőződése, hogy az egész világ felett gyakorolt állandó amerikai dominancia a legjobb az országunk számára” – áll az NSS-ben. „Más országok ügyei azonban csak akkor érdekelnek minket, ha tevékenységük közvetlenül fenyegeti érdekeinket.”*

*Ez a birodalmi önzés zárta el annak idején Kínát is évszázadokra a világ többi részétől, és állította meg csodálatos, virágzó tudományos-technikai fejlődését. Sőt, közvetve ez a mentalitás volt felelőssé tehető a Japán elleni háborúk elvesztéséért is: a Kínánál rugalmasabb Japán feladta „splendid isolation”-jét és modern hadihajók, korszerű fegyverzet és fanatikus hadereje segítségével valósággal szétszedte a nagyon lassan vagy alig modernizálódó Kínát.

Úgy tűnik, hogy a Trump-adminisztráció ezt az érvelést használja fel arra, hogy kilépjen az Egyesült Államok Európában betöltött védelmi szerepéből, miközben figyelmét a venezuelai drogkartellekre fordítja.

„A Trump-adminisztráció egy olyan világot örökölt, amelyben a háború és a fegyverek több kontinensen sok ország békéjét és stabilitását megrontották” – olvasható az NSS-ben.*

*Tessék nekem egyetlen évet mondani az írott történelem folyamán, amire nem lehet ugyanezt elmondani.

„Természetes érdekünk, hogy enyhítsük ezt a válságot.”*

*Nem fogják elhinni. Nekünk is. De nem így!

A dokumentum szerint nem az Egyesült Államok feladata, hogy egyedül tegye meg ezt, de Kína és Oroszország sem helyettesítheti az Egyesült Államok vezető szerepét. A stratégia azt javasolja, hogy a stabilitás fenntartása érdekében működjenek együtt a „regionális nagyhatalmakkal”.

„Jutalmazni és ösztönözni fogjuk a régió kormányait, politikai pártjait és mozgalmait, amelyek nagy vonalakban egyetértenek elveinkkel és stratégiánkkal” – áll a dokumentumban. „De nem szabad figyelmen kívül hagynunk azokat a kormányokat sem, amelyeknek más a világnézetük, de amelyekkel mégis vannak közös érdekeink, és amelyek szeretnének velünk együttműködni.”*

*Magyarul: legyen úr minden kiskakas a maga szemétdombján, de a gyémánt félkrajcár akkor is mindig a török császárnak jár. Mindent szabad nekik, míg Washingtonnak is szabad mindent, de semmit sem szabad tenniük, ami sértené az amerikai érdekeket.

A cikk megjelenése után a Fehér Ház tagadta, hogy létezne más változata a nemzetbiztonsági stratégiának, mint az online közzétett.

„Nincs alternatív, titkos vagy bizalmas változat” – nyilatkozta Anna Kelly szóvivő a Defense One-nak. „Trump elnök átlátható, és egységes nemzetbiztonsági stratégiát írt alá, amely egyértelműen utasítja az amerikai kormányt, hogy hajtsa végre az általa meghatározott elveket és prioritásokat.”

Kelly hozzátette, hogy „bármely más úgynevezett „változat” olyan, az elnöktől távol álló személyek által szivárgott ki, akiknek, mint a kérdező riporternek, „fogalmuk sincs, miről beszélnek.”*

*Mintha egy fölényeskedő, hazudozó magyar kormányszóvivőt vagy államtitkárt hallanánk.

Orbán megszólal

Eddig a Defense One, most lássuk, mit reagált erre az Európai Unió ügyeivel szemben általában is nagyon szkeptikus Orbán Viktor. Úgy jött ez neki, mint egy falat kenyér, mint a mennyei manna. Nekünk meg – mint üvegesnek a hanyatt esés.

„Tegnap este a Széll Kálmán Alapítvány tagjait köszönthettem. Sikeres emberek, nagy koponyák. Ilyenkor nem lehet megúszni a komoly témákat.

Itt van mindjárt az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia, amely az elmúlt évek legfontosabb és legérdekesebb dokumentuma. Abban a stílusban beszél Brüsszelről, ahogy a Biden-adminisztráció és Brüsszel beszélt rólunk. Amilyen az adjonisten…

Azt az amerikaiak is látják, hogy Európa egy hosszú gazdasági zsákutca végére ért. Egy gyenge szövetséges pedig nem tudja megvédeni magát, de nem lehet rá támaszkodni nemzetközi ügyekben sem.

Az amerikaiak Európa civilizációs válságát is látják. Azt, hogy Európában veszélyben vannak a civilizációs értékek, a demokrácia és a szabad piac.

Azt is látják, hogy az európai liberálisok felégették az Oroszországgal kialakult hálót, ami hiba volt. Az USA döntéshozói szerint stratégiai szinten újra kell építeni az európai-orosz viszonyrendszert.

Summa summarum: Amerikában tűpontosan látják Európa lecsúszását. Azt a civilizációs léptékű lecsúszást, amely ellen Magyarországon tizenöt éve küzdünk. És végre nem egyedül!” Magyarul: bekapta a csalit és most toporzékolva nyomul Trump alfele irányába. Azt én elhiszem, hogy ő szeretné a kiválást az Unióból, bár nem valószínű, hogy számára ez hosszú távon eredményes lenne, de más nevében ne beszéljen és ne is harcoljon. Például az enyémben végképp ne. „Az európai liberálisok felégették az Oroszországgal kialakult hálót…” – hogy oda ne rohanjak. Oroszország meg fél Ukrajnát égette fel, és ne legyenek kétségeink, ha eljut Magyarországra, ugyanazt fogja tenni. Ha beengedjük szép szóra, akkor is. De hagyjuk az idősödő Orbán fantazmagóriáit és nedves álmait, lássuk inkább a lényeget.

Ez a dokumentum – tehát az NSS nem nyilvános, bővített változata – már nem Trump szokásos, napi, átgondolatlan agymenéseinek a szintjén áll. Ezen komoly agytröszt kellett dolgozzon, a stílusából ítélve ugyanaz, amelyik a Project 2025-öt is elkövette, és igenis volt alapkoncepciója, vezérelve. De mi ez, mit akar tőlünk, Európától a Trump-adminisztráció?

Vagy inkább: mit akar nekünk?

Semmi jót. Azt mindenképpen szeretnék, hogy az Európai Unió bomoljon fel egymással még szövetségi viszonyban is alig álló nemzetállamokra, hogy ez a felvilágosodott, liberális, tudásközpontú és gyakran meritokrata államszövetség ne lehessen akadálya az általuk tervezett hárompólusú világrendnek. Szó nincs több pólusról, mint három, illetve van, de csak a demagógia szintjén. Ez a három szuperállam – három, mint az 1984-ben – az Egyesült Államok, Kína és az Oroszországi Föderáció. Közös céljuk, hogy a világot egymás között felosszák befolyási övezetekre, és annak érdekében, hogy ez a berendezkedés stabilan megmaradhasson, állandó, alacsony intenzitású fegyveres konfliktust tartanának fent egymás között „kettő egy ellen” formátumban, és vetésforgó szerint változna, épp melyik kettő fog össze a harmadikkal szemben. Ennek a háborúnak nem a győzelem, hanem a hadiállapot és a parancsuralmi rend fenntartása volna a célja, és a frázisokon kívül semmi köze nem lenne a hazafisághoz vagy szuverenitáshoz.

Ebben a világrendben az Európai Unió önálló erőként csak kerékkötő, balkanizálva, kis államokra felosztva azonban ideális csatatér, pufferzóna az Atlanti-óceán és az orosz befolyási övezet között. Ha megfigyeljük, a dokumentum említi ugyan a helyi nacionalista-szuverenista erők támogatását, de egy szót sem szól ezeknek az országoknak a védelméről, védelmi garanciáiról. Legyenek Amerika-barátok, de egy kis baksisnál többet nem kapnak. Esetleg mehet nekik pár dedikált MAGA-sapka, azt állítólag szeretik. Meg színes rongyok és üveggyöngyök. Esetleg.

De hiszen ezt a zónát nem is meghódítani vagy megvédeni akarják, hanem feláldozni. Amíg Budapest, Berlin vagy Párizs ég, addig sem ég New York vagy Washington. Sőt, Moszkva sem. Aki tehát – akárcsak Orbán Viktor – ennek a tervnek a pártját fogja, az az állandó világháborút támogatja. Merő egy békepártiságból. És nem mellesleg, az emberiség tudományos, kulturális és társadalmi fejlődésének stagnálását legalább ezer évig, egy új középkor eljövetelét.

Mint máskor is jeleztem: az okozhatja a félreértést, hogy Orwell nem használati utasítást írt, hanem disztópiát. Csak félreolvasták Moszkvában is, Washingtonban is.

Ha sikerül elérjék céljaikat, nagyon pacifista világban fogunk élni, hiszen tudjuk a regényből: A HÁBORÚ: BÉKE. Szabadok is leszünk, mert A SZABADSÁG: SZOLGASÁG. Vezetőink pedig bölcsek lesznek (már most is azok), hiszen A TUDATLANSÁG: ERŐ.

Körülbelül ennyiről van szó: Trump megválasztása elhárította az utolsó akadályt is Orwell világa elől.

Ha hagyjuk, így fogunk élni. Ha hagyjuk, Európa felbomlik és hadseregek csatatere vagy felvonulási övezete lesz időtlen időkig.

Ha hagyjuk. Ne hagyjuk.

Tőlünk is függ, sőt: igazából tőlünk függ.

Forrás: Forgókínpad