Bencsik János grafikáinak egységes hatásáról nehéz volna a Kalinderu- teremben rendezett kiállítása után beszélni. Nemcsak azért, mert a kis- galériában mellette még hárman állítottak ki – fiatalok valamennyien –, hanem azért is, mert Bencsik mindegyik munkájában fejlődő-kísérletező önmagáról vall, ezért grafikái külön-külön élik életüket, legfeljebb technikájuk rokonítja őket egymással. Kísérletezésen ma már csak eltorzult akadémikus szempontok szerint érthetne az értékelő értetlenséget; különösen nem áll ez Bencsikre, aki a fiatalok között immár „öreg“ kiállító. Néha már-már hideg spekulatív láttatás, ha úgy tetszik, nyugtalan intellektualizmus szólaltatja meg újra és újra ezt a fiatal művészt, akinek minden grafikája képmondat egy olyan mondatfüzérben, amelynek egyelőre csak az expozícióját ismerjük.
Ezek az alkotások kevés kivétellel felelnek meg a tárlatlátogató reflexszerű grafika-igényének. Folttechnikája, amely nem pikturális hatást céloz, Bencsik egysíkúság elleni lázongását tükrözi, a mélység elérésére törekszik, az „ablak-effektus“ megteremtésére, ami által nemcsak a téma, a technikai megoldás, hanem az optikai mélység elérésével is az önmagát kereső embert akarja láttatni.
Racionalitása megdöbbentő erővel párosul a láttatás rögtönző varázserejével – ez főleg litográfiáira jellemző. Fölismerte a litográfia egy olyan lehetőségét, amely Keze alatt különös módon átgondolt vagy átérzett technikává, illetve műfajjá alakul. Annak ellenére, hogy a litográfia a pontról pontra fogalmazás, a milliméfernyi pontosság művészete, Bencsik az „előhívás” módszerét alkalmazza: a vízióból (a lehetőségből) csak aranyit „hív elő”‘, amennyi elengedhetetlenül szükséges. Ezzel teremti meg mondanivalójának koncentráltságát és azt a homályt, amiből a lényegest kibontja. Ezért mond többet az Isorosz magáról a grafikusról, mint egyéb kiállított munkái.
A „még szárnyaló” Ikarosz után feltehetően igényes várakozás fogadja majd Dante-illusztrációit, melyekben – mint tervezi – a litográfia ilyen értelmű kezelésével, a mondanivaló aktualizálásával lép majd következő tárlatán a néző elé. S talán – szívből kívánjuk, hogy így legyen – a kiadó jóvoltából a szép könyvet kedvelő közönség elé is.
Megjelent A Hét II. évfolyama 17. számában, 1971. április 23-án.
Kiemelt kép: A grafikus megkísértése
