Elhangzott 2014. október 23-án a Gödör Klubban, az Eötvös Károly Intézet közéleti és kulturális fesztiválján.
Pontosan huszonöt évvel ezelőtt, 1989. október 23-án estefelé Szűrös Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Egy olyan alak kiáltotta ki, aki már a hetvenes években moszkvai nagykövet volt, az utóda (nem az elődje) e poszton Rajnai Sándor ávós főtiszt, majd állambiztonsági tábornok lett, a Nagy Imre-per lebonyolítója, felügyelője, Szűrös közben az MSZMP Központi Bizottságának titkára volt Kádár János főtitkár mellett. A 2000-es évekre viszont kisnyilasszerűség lett, olyan hamis információt terjesztett történetesen Lavrentyij Berijáról, amelyet csak neonáci honlapokon olvashatott, onnan tájékozódik tehát. Ám sem a múltja, sem a jelene nem zavarta a Fideszt abban, hogy első sorban ülő vendégnek hívja meg a kongresszusaira, nem akadályozza meg abban, hogy bölcsen bólogasson, amikor Kövér László 1989-ről hazudik gyanútlan kelet-európai fiataloknak, és az orosz álláspontot visszhangozva vérig sérti a fennmaradásért harcoló ukrán nemzet képviselőjét.
Kell-e visszasírni a harmadik köztársaságot, lehet-e büszkének lenni arra a Magyar Köztársaságra, amelynek ilyen volt az első pillanata?
Visszasírni igen, mert ennél, ami most van, a legrosszabb fázisaiban is jobb volt. Büszkék is lehetünk rá, mert igazi demokraták alkották meg, nem mint az, aki kihirdette – de nem szabad megelégedni vele. Fontosabb, hogy tisztában legyünk azzal: mi is az a köztársaság.
A modern köztársaság eszméje az Amerikai Egyesült Államokban született. Nem Franciaországban – ott a forradalom idején már ez volt a lehetőség bizonyítéka –, nem Németországban, főleg nem a Szovjetunióban. A feladat az volt, hogy olyan működő államot hozzanak létre, ahol szabadság van. Nem egy örökletes hatalmú szuverén uralkodik Isten kegyelméből, de a nép nyers többsége sem nyomja el a kisebbséget, és nem közösíthet ki, nem tehet tönkre, nem ölhet meg olyan politikusokat, akiket éppen nem szeret. Erre találták ki azt, amit ők köztársaságnak neveztek, és amit mi liberális képviseleti demokráciának nevezünk – egyenlő hangsúly van a két melléknéven. Azt a rendszert, amelyben a felelős, de gyarló választópolgárok maguknál több felelősséggel feruházott, mert kevésbé gyarlónak vélt politikusokat választanak meg a köz ügyeinek vitelére.
A legfőbb politika érték a szabadság volt. Nem az egyenlőség – az alapvető jogok egyenlőségén kívül –, mert azt tartották jónak, ha a képességek és érdekek egyenlőtlensége szabadon érvényesül. De nem is a testvériség, vagy amit Eötvös József a XIX. század harmadik uralkodó eszméjének tekint, a nemzetiség, mert a nemzeti függetlenségen és a nemzet általános erősödésén kívül nem lehet előírni semmi olyan nemzeti érdeket vagy értéket, amely a tagolt és ellentétektől szabdalt, vitatkozó, de szabadságban élő politikai közösséget kötelezően egyesíti. És igazuk volt: mindazok a rendszerek, amelyek az egyenlőséget vagy a nemzeti kollektivizmust helyezték a főhelyre, és a belső szabadságot másodlagosnak vagy mellőzhetőnek tartották, nyomort és pusztulást hoztak a népükre.
Ezért fontos a demokrácia liberális oldala. Nem azért, mert a szegény, ártatlan, gyenge állampolgárt meg kell védeni a természeténél fogva gonosz Hatalomtól, hanem mert a hatalom, azaz a demokratikusan választott kormányzat akkor működhet jól, ha szabad emberek szabad vitáinak az eredője. Képviseleti demokrácia nem létezhet tartósan liberális demokrácia nélkül.
És még valami. Amikor az újkori köztársaságot kitalálták, nem az volt a cél, hogy társadalmi problémákat jogszabállyal oldjanak meg. Hanem lehetővé akarták tenni, hogy a szabad emberek szabad döntéssel megoldják a problémáikat. Az állam gazdasági feladatának azt tartották, hogy a beszedett adókból megvédje, lehetővé tegye az adófizetők szabadságát, szabad cselekvésését. A legrosszabb álmukban sem merült volna fel, hogy lesz olyan állam, amely demokratikusnak nevezi magát, de a magánszemélyek és magánvállalkozások jövedelmének több mint a felét elveszi, hogy saját belátása szerint, kollektív nemzeti célokra hivatkozva gazdálkodjon vele. És főleg nem tudták volna elképzelni a való élet ismeretében, hogy akik ezt az iszonyú pénzt beszedik és újraosztják, ne csaljanak, ne raboljanak ekkora hatalom birtokában a maguk javára. Liberális képviseleti demokrácia nem létezhet piaci és vállalkozói szabadság nélkül.
Az 1987 és 1991 közötti magyar átmenet, amely 1989. október 23-án a plurális demokráciát, jogállamot és szociális piacgazdaságot alapértékként megjelölő alkotmány kihirdetésével kulminált, beleillett a kelet-európai átmenetek sorába. Ezeknek az egész térségben három összetevőjük volt: átmenet a diktatúrából a liberális képviseleti demokráciába; átmenet a központosított államszocialista tervgazdaságból a szabadpiaci gazdaságba; és átmenet a szovjet, keleti függőségből Nyugatra, a liberális képviseleti demokráciák közösségébe, amelynek vezető hatalma a legrégebbi és legerősebb ilyen demokrácia, az Amerikai Egyesült Államok volt. Ennek az egész régióra jellemző átmenetnek a magyarországi eredményét nevezzük Magyar Köztársaságnak.
Ünnep van, úgyhogy nem ragozom, milyen eleve bekódolt hibák, öncsalások, elmaradt szembenézések vezettek el 2010-11-hez.
Az Orbán-kormány ugyanis ezt a hármas átmenetet fordítja vissza, ahogy senki más a régióban. A választási törvény önkényes buherálásával és az önkormányzatok központi állam alá abriktolásával megszünteti a képviseleti demokrácia maradványait. A liberális demokráciából, vagyis a szabadságjogokból, a jogbiztonságból, a pluralitás tiszteletben tartásából csak annyit hagy meg, mutatóba, hogy legyen mire hivatkoznia neki és mentegetőinek, ha Brüsszelben sarokba állítják .A piacot egyre inkább a rabló állam alá rendeli, a szabad gazdasági tevékenységet, az államtól független boldogulást lehetetlenné teszi. Rémisztően korrupt apparátusa egyre újabb adókat és bírságolási ürügyeket eszel ki. Végül, ami a legelképesztőbb, a nyilvánosság teljes kizárásával visszaállítja a Moszkvától való függést.
Úgyhogy, kedves barátaim, hölgyeim és uraim, lehet dühöngeni az internetadó miatt, felháborodni azon, ahogy a hajéléktalanokkal bánnak, sírni kulturális sérelmek miatt, és elménckedni a hatalmasok bunkóságán – de ezek csak tünetek. Amíg nincs olyan fontos politikai erő, akár nagy párt, akár civil mozgalom, amely a bajok lényege, a szabadság elvétele ellen tiltakozik, és ennek három arca – a de facto egypártrendszer, a gazdaság rabló állam általi megnyomorítása, valamint a virágzó és megbonthatatlan magyar-szovjet barátság, ezzel összefüggésben az állambiztonsági örökség rejtegetése – ellen küzd, addig Magyarországon nem lesz rendes világ.
Ennek szellemében zárom ünnepi szónoklatomat: /O. V.-t utánozva:/ Hajrá, Magyarország! /Szelíd, megbocsátó hangon:/ Éljen. A magyar. Szabadság.
A szerző Facebook-bejegyzése 2014. október 23-án.
