Bokros Lajos éles publicisztikában veszi górcső alá az RMDSZ politikai zsákutcáját, amelyet Orbán Viktor hírhedtté vált tihanyi beszéde világított meg újra (Csapda a gödörben, ÉS, 2025/21., máj. 23.). Pontosan rámutat a Fidesz és a román szélsőjobb AUR párt között felsejlő értékközösségre, ostorozza az RMDSZ cinikus lavírozását. A beszéd szimbolikája, nyelvezete és rejtett üzenetei azonban háttérben maradnak – pedig ezek jóval többet árulnak el arról a zavarról, amelyet Bokros az RMDSZ az Orbán-rendszerhez fűződő kényszerviszonyában keres.
Először is, Bokros ugyan rávilágít Orbán üzenetének céljára, de a beszéd kulcsmondatát nem emeli ki: „teljesen egyetértünk” – mondta Orbán Simion kijelentésére reagálva. Ez nem udvariassági gesztus volt, hanem ideológiai azonosulás: a keresztény Európa és a nemzetek szuverenitásáért vívott „küzdelem” víziójával. Orbán nem mondta ki nyíltan, hogy Simionra kell szavazni – de a világképet vállalta, a hangütést átvette, a párhuzamot kihangsúlyozta. Nem semleges volt, hanem tudatosan kétértelmű.
Másodszor, Bokros írása az RMDSZ vezetésének meglehetősen nagy szerepet tulajdonít abban, hogy az erdélyi magyar választók a második fordulóban túlnyomórészt egy mérsékeltebb, Európa-párti jelöltet támogattak. Ugyanakkor ő maga is részletesen bírálja e vezetést politikai alkalmazkodásáért és ideológiai következetlenségéért. Ez így együtt nehezen áll meg. Talán inkább arról van szó, az erdélyi magyar választók – önálló megfontolásból – maguk ismerték fel, hogy a román szélsőjobb nem kínál számukra jövőt, még Orbán támogatása mellett sem.
Harmadszor, Bokros nem tér ki a beszéd szimbolikus koreográfiájára. Egy ilyen politikai üzenetet templomban, egyházi ceremónia keretében elmondani – ez nem díszlet, hanem az orbáni hatalomgyakorlás szerves része. A mai magyar rezsimben az egyház, a nemzet és az államhatalom összeforrt esztétikává vált. Amikor Orbán egy templomi pulpitus mögül burkoltan legitimál egy botrányos román szélsőjobboldali vezetőt, az nem véletlen – hanem rendszerének megnyilatkozó lényege: magát az önfelkent császárt leplezi le, teljes színpompájában, legelkötelezettebb hívei előtt. – Íme: a zavar.
Az RMDSZ politikai lavírozása nem kizárólag a vezetés önkényéből vagy erkölcsi gyengeségéből fakad. Egy kisebbségi párt mozgásterét nemcsak a hatalmi alkuk vagy a külső érdekek, hanem a választói bázis belső ellentmondásai is formálják. A politikai viselkedés ilyenkor nem pusztán vezetői akarat, hanem egy reflexív tér, ahol a párt követi – és időnként meg is előzi – azokat az elvárt állásfoglalásokat, amelyeket a politikai túlélése szempontjából meghatározóknak tekint. Bokros írása ebből a viszonyrendszerből csupán az RMDSZ irányító szerepét emeli ki, miközben épp az ilyen kettős kötöttségek magyarázzák, miért tűnik sokszor következetlennek a szereplés.
Távol álljon tőlem az RMDSZ-t védeni: nem makulátlan. De ha megnézzük, kik írják azt a darabot, amelyben játszania kell, talán még örülhetünk is, hogy csak ennyi jutott a szereposztásból. A perspektíva fontos.
Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 22. számának Visszhang rovatában 2025. május 30-án.
