Bezárnak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett Demokrácia Központok (mintha ugyan a demokráciának lenne perifériája is). Az ok: a magyar kormány nem finanszírozza tovább az RMDSZ alternatívájának elgondolt, Tőkés László által kezdeményezett szervezetet. Értelemszerűen az EMNT politikai szárnya, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sem kap több pénzt, amely egyébként összeolvadt korábbi riválisával a Magyar Polgári Párttal és Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) néven új politikai szervezetet hoztak létre.
Az EMNT és a Demokrácia Központok név nélkül nyilatkozó aktivistái és alkalmazottai keserűen beszéltek a Transtelexnek arról, hogy csalódottak, mert bár ők „szívvel-lélekkel csinálták”, kenyéradó gazdáik mármint a Fidesz – most zokszó nélkül kidobták őket (ahogyan a nóta mondja „mint egy szál gyufát, amelynek lángja nem ég már”). Az apanázs nélkül maradt politikusoknak nincsenek elképzeléseik a folytatásról, hiszen pénz nélkül „még egy fűtött irodát sem tudnak működtetni”. Az EMNT ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina beosztottjainál optimistábban nyilatkozott. Szerinte a közösségszervező és kulturális rendezvényeik „folytatását tervezik” és – minthogy az önrendelkezés sem valósult még meg – van még feladatuk, azt azonban nem mondta meg, hogy milyen forrásokból fogják fedezni költségeiket.
A forrásmegvonás illeszkedik a magyar kormány kényszerű takarékossági intézkedéseinek sorába, tekintettel a magyar gazdaság nehéz helyzetére (szomszédainknál mérték az EU országaiban a legmagasabb inflációt, a magyar ipar versenyképessége alacsony, az ország jelentős energiaimportra szorul, ráadásul az európai alapok is késnek, ha ugyan nem maradnak el végleg). Érthető, hogy nadrágszíj meghúzása az – egyébként igen jelentős – erdélyi beruházásokat is érintette. Tavaly év végén megszűntek az Erdélyi Médiatér nyomtatott lapjai, nemrég az Erdélystat megszűnéséről érkezett hír és a takarékossági hullám most elérte az EMNT-t is.
Mindazonáltal, amint arra az egyik aktivista is felhívta a figyelmet, jelen esetben nem csak – és talán nem is elsősorban – a pénz hiánya motiválta a politikai döntést. A magyar kormány határon túli politikája bizonyos mértékig önálló játszóteret biztosított a Fidesz egyes olyan nemzetpolitikusainak, illetve kormányközeli szereplőinek, mint például Németh Zsolt, Semjén Zsolt, Tőkés László, Kövér László, Demeter Szilárd, Szász Jenő és mások. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy a Fideszben az utóbbi időben erősödött a központosítás, a „führerprinzip” érvényesítése, Orbán igyekezett – bár ideiglenesen – kiszorítani az akárcsak árnyalatokban is alternatív diskurzusok hordozóit (úgy tűnik, hogy ezzel is magyarázható a kegyvesztettségét felismerő Németh Zsolt realistább megszólalása a Mandinerben). Az EMNT ellehetetlenítése tehát a Fideszben némi egyéni politikai vízióval rendelkezők mozgásterének a csökkentését is szolgálta. Az a tény például, hogy Tőkésnek nem sikerült megmentenie az általa elnökölt EMNP-t sokat elmond a volt püspök politikai befolyásának elpárolgásáról.
Elgondolkodtató tény az is, hogy az EMNT-aktivisták csak név nélkül mertek nyilatkozni. Ez arra utal, hogy munkaviszonyuk megszűnése után is tartottak a Fidesz esetleges bosszújától. A viszonyok ismeretében azt kell mondanunk, hogy okkal.
Másfelől az is nyilvánvaló, hogy a Demokrácia Központokra (csakúgy mint az erdélyi magyar nyomtatott sajtóra) a Fidesznek már nincs szüksége, számukra ezeknek az intézményhálózatoknak a fenntartása már nem hoz további szavazatokat, hiszen akit lehetett, azt már meggyőzték, aki fel akarta venni a magyar állampolgárságot, az már megtette, az ügy nem éri meg a további befektetést.
Van azonban a kérdésnek egy erdélyi oldala is. Az MPP, majd az EMNT, EMNP létrehozása egy pillanatig sem szólt valamiféle alternatív nemzetpolitikai programról. Kezdetektől fogva a hatalmi harc volt. Ezek a szervezetek azért jöttek létre, hogy az RMDSZ vezetéséből valamilyen okból (többnyire lustaságból) kiszorult politikusoknak legyen zsarolási potenciálja. Az autonómiázás mögött sohasem állt egy kidolgozott politikai program, mindössze fedőnév volt, amit a hatalmi harcban fel lehetett használni. Bár egyesekben lehettek fantáziadús elképzelések arról, hogy e szervezetek egyike majd átveszi az RMDSZ funkcióját, a józanabbak kezdettől fogva arra játszottak, hogy kompromisszumra bírják az RMDSZ-t és egy két parlamenti, vagy egy európai parlamenti képviselői helyért elálljanak a magyar szavazatok megosztásától a törvényhozási, vagy EP-parlamenti választásokon. Csakhogy egy ideje már ez sem működött, az RMDSZ-en kívül nem nagyon maradt tér a magyar politizálás számára (sokatmondó tény, hogy még a magyarok között gyökértelen Szabad Emberek Pártja is vonzóbb volt egyes magyar politikusok számára, mint az MPP, vagy az EMNP).
A Demokrácia Központok bezárása a haveri politizálás végét jelzi. Kijózanító pillanatnak kellene lennie. Kérdés, hogy az lesz-e.