Közeledik március tizenötödike! Nagyjaink titkárai, táskahordozói, asistent manager-ei már javában gugliznak, hogy megírják az alkalomhoz illő ünnepi beszédeket. (A ChatGPT bevetését egyelőre még nem ajánlom, mert esetleg kiderülne, hogy Petőfi ott sem volt a fehéregyházi csatában, mert éppen modellt állt Gergely Zoltán szobrászművésznek a majdani sepsiszentgyöryi szobra elkészítéséhez, közben pedig felajánlotta tollát Szikora Róbertnek, aki szerinte jobb verseket ír, mint ő). Nos, e névtelen alkalmazottaknak (akik csak addig maradnak névtelenségben, amíg kilövik a nyeregből jelenlegi nagyjainkat, hogy aztán ők legyenek a nagyjaink), nekik szeretnék segítséget nyújtani a kellően emelkedett, ám mégis gyújtó hatású szónoklatok megírásához.
Stratégiai alapvetésünk az legyen, hogy a retorikának aktuálpolitikai jelleget kell adni. Használhatjuk például azt a közkedvelt eljárást, hogy feltesszük a költői kérdést: mit tenne ma Kossuth? És akkor megadjuk rá a választ: belépne a vitézi rendbe, Horthy domborművet avatna, és szíjat hasítana az ezt kifogásoló újságírók hátából.
Ezek után vonjunk párhuzamot az 1848-as és a jelenlegi politikai helyzet között. Akkor is forradalom volt, most is az van, csak immár nem karddal, hanem kommunikációval, internetes portálokkal, civil szervezetekkel, tanárokkal, orvosokkal vívják. Az ellenség már akkor is a Nyugat volt, Bécs földrajzi helyzete e tekintetben egyértelmű. Az oroszokról most ne tegyünk említést, nem tartozik a tárgyhoz.
Feltétlenül ajánlott, hogy az orátor valami couleur locale-t is vegyítsen a beszédébe. Elmondhatja, hogy a helyi polgármester által kiharcolt bicikliútra, templom-felújításra, gáz-bevezetésre stb. mint Buda ostromára, az isaszegi , vagy a komáromi csatára kell tekintenünk.
Utaljunk az országos problémákra is. Mondjuk ki bátran, hogy az arányos köztreherviselés kossuthi gondolata öltött testet abban, hogy az RMDSZ csökkentette az üzemanyagárakat, de a közúti balesetek ügyében a szavak már nem elegendőek, a tettlegesség mezejére kell lépni.
A szónoklat hevét és feszültségét oldjuk fel némi humorral, kedves adomákkal. Mondjuk el például, hogy a császáriak oldalán harcolt a herszoni hóhér néven ismert Zelenszkij ukrán kadét, aki egyik kezében karddal, másikban az oktatási törvénnyel rontott a magyarokra, ám emberére akadt Veres alezredes személyében. „Ágyő, mein kleine gardeoffizier” – mondta neki az, és a kardélre hányt).
Végezetül ne felejtsük el emlékeztetni hallgatóságunkat kötelezettségeire. A 48-asok emlékezete megköveteli tőlük, hogy az RMDSZ-re vagy a Fideszre (de leginkább mindkettőre) szavazzanak, és akkumulátorgyárakat építsenek szerte a hazában.