Szombaton kezdődött és javában tart az idei sznúker világbajnokság, amelyet immár
negyvenkilencedik alkalommal a sheffildi Crucible színházban tartanak.
Tudom, ennek a viadalnak közel sincs olyan rajongótábora mint a focinak vagy a tenisznek, és még csak nem is olimpiai sport, azonban épp ezért, nem titkolt szándékom ezúton is népszerűsíteni, hiszen rendkívül látványos és sokoldalú képességeket igénylő küzdelemről van szó. Ha röviden kellene ismertetnem a sznúker lényegét, akkor úgy foglalnám össze, hogy az a biliárd és a sakk fúziója. Az éles szemen és a biztos kézen kívül szükség van stratégiai, taktikai tudásra, előrelátó gondolkodásra és változatszámítási képességre.
A szabályok viszonylag egyszerűek, hat színes és tizenöt piros golyót kell meghatározott sorrendben az a asztal szélén lévő hat zseb valamelyikébe juttatni. Innentől kezdve azonban a lehetőségek száma – akárcsak a sakkban – szinte korlátlan és a játékosnak a legjobb döntéseket kell meghoznia és azután pontosan végrehajtania.
Ami az idei világbajnokságot illeti, ismét lesújtott a crucible-i átok. Ezt az elnevezést kapta ugyanis az a megfigyelés, hogy negyvenkilenc éve, mióta a sheffildi Crucible színházban tartják a világbajnokságot, még egyszer sem fordult elő, hogy az, aki először nyerte meg a tornát, a következő évben megvédje a címét.
Idén sem volt ez másként, a tavalyi győztes Kyren Wilson az első fordulóban kiesett.
A versenyről megállapítható, hogy az első naptól kezdve óriási küzdelmet, drámai összecsapásokat hozott. Az elmúlt években a taktikus versenyzők domináltak, akiknek az elsődleges céljuk nem az volt, hogy mielőbb célba juttassák a golyókat, hanem az, hogy ellenfeleiket minél kilátástalanabb helyzetbe hozzák az úgynevezett biztonsági lökésekkel, vagyis azokkal, amelyek ugyan megadják az ellenfélnek a lehetőséget a folytatásra, de olyan helyzetből, amelyből szinte lehetetlen a megfelelő golyót eltalálni
vagy a zsebekbe juttatni, s ezzel hibára kényszerítik őket. Idén ez a helyzet megváltozott és a versenyzők többsége offenzíven, kockázatokat vállalva játszik. Ez sokkal látványosabbá, a nézők számára élvezetesebbé tette a mérkőzéseket.
A kommentátorok évek óta azt latolgatják, hogy mikor kerül sor az őrségváltásra az élvonalbeli játékosok között. Itt el kell mondani, hogy ma már három generációt különböztethetünk meg. Vannak a nagy öregeknek nevezett ötven év körüliek, akik közül hárman: Ronnie O’Sullivan, John Higgins és Mark Williams maradtak a crucible-i arénában. Tagadhatatlan, hogy még mindig ők játsszák a legmagasabb szintű sznúkert. Fizikailag vagy ellenállóképesség szempontjából már nem veszik fel a versenyt a náluk fiatalabbakkal, de a rutin, a tapasztalat és az évtizedek alatt felhalmozott tudás az ő
oldalukon van. Aztán ott vannak a „negyvenesek” Mark Selby, Judd Trump, Barry Howkins, Shown Murphy, Mark Allen vagy Neil Robertson és végül a „harmincasok” Kyren Wilson, Luca Brucel, Ding Dzsunhuj. A jelen világbajnokság egyik izgalmas fejezete a generációknak ez a küzdelme.
Az elmúlt két évben a harmincasok törtek előre, tavalyelőtt Luca Brucel, tavaly Kyron Wilson győzött, de a nagy öregek még mindig veszélyesek, John Higgins az első fordulóban – igaz nagy csatában – de legyőzte Joe O’Connort, a harmincasok képviselőjét. Több elemző is úgy véli, hogy a vén rókákat nem lehet letaszítani a pódiumról mindaddig, amíg a trónkövetelők nem játszanak olyan színvonalon, mint ők.
Külön fejezetet érdemel a kínai jelenlét. Ezelőtt húsz évvel még egyetlen kínai játékos jutott szóhoz a crucible-i arénában, Ding Dzsunhuj, aki idén már tizenkilencedik alkalommal van ott jelen és egyszer már döntőt is játszott, de akkor alulmaradt Mark Selbyvel szemben. Ezelőtt hét évvel már öt kínai versenyző mérhette össze a dákóját az euróaiakkal, idén pedig nem kevesebb mint tíz játékos – vagyis a világbajnokság résztvevőinek közel egyharmada – érkezett Nagy Fal árnyékából. Ez nem véletlen. Peking az elmúlt évtizedben rengeteget áldozott a sportág fejlesztésére, a legtehetségesebb fiatalok Angliában állami pénzen tanulhatnak a legjobb sznúkerezőktől. Néhány évvel ezelőtt Kína felajánlotta a Nemzetközi Biliárd és Sznúker Szövetségnek (IBSF), hogy Shanghajban felépítik a Crucible Színház pontos mását csak nagyobb méretekben, jobb körülményeket biztosítva a játékosoknak és a nézőknek. A hagyománytisztelő britek akkor ezt visszautasították, de minthogy egyre nagyobb a nyomás a szövetségen azért, hogy nagyobb pénzdíjakat fizessen és jobb feltételeket
biztosítson, egy olyan világban ahol a pénz dominál és amelyben a kínai sportdiplomácia egyre aktívabb, nem zárható ki, hogy megváltozik a világbajnokság helyszíne.
A félreértések elkerülése végett: akkor amikor a nagyobb tudású, és pozícióikhoz körömszakadtáig ragaszkodó nagy öregekről, harcos, de még képzetlen fiatalokról, illetve Kína látványos előretöréséről és térfoglalásáról beszélek, szigorúan csak a sznúkerre gondolok, nem a politikára. Dehogyis.
