1996-ban a parlamenti választások napján Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat akkori igazgatója azt nyilatkozta, hogy a változásra szavazott. Rutinos politikus parlamenti képviselő kollégám akkor azt mondta nekem, hogy ez jeladás volt, nemcsak a hazai közvéleménynek, de a NATO-nak és az Európai Uniónak is, hogy a kézzel-lábbal csatlakozni akaró Románia titkosszolgálata átállt a Nyugat oldalára, következésképp – majd figyeljem meg – Emil Constantinescu, az ellenzék vezére lesz az elnök.
Úgy lett. Négy évvel később ugyanaz az Emil Constantinescu úgy nyilatkozott, hogy őt „legyőzték a szolgálatok”. A Demokratikus Konvenció elnökének nyugati elkötelezettségében aligha kételkedett bárki is. Mi történhetett, hogy az ezredfordulón már elvesztette a nyugatbaráttá vált szolgálatok támogatását? Alighanem az, hogy túl komolyan vette a demokratikus berendezkedést, ami nem kimondottan sajátja a hírszerző szerveknek, és azok találtak az elnöki tisztségre egy nekik alkalmasabb jelöltet Traian Băsescu személyében. Őt már nem győzték le a szolgálatok, mert ő maga volt a szolgálat, legalábbis annak azon meglehetősen visszataszító része, amelyet közismert nevén besúgóknak nevezünk.
Erről Románia volt elnökének immár papírja is van, a Legfelsőbb Bíróság a minap jogerős határozatban mondta ki, hogyBăsescu „a politikai rendőrségként működő egykori Securitate informátora” volt, aki Petrov fedőnév alatt jelentett. A megfogalmazás azért fontos, mert a Szerveknek voltak olyan ügynökei is, akiket ugyan beszerveztek, de nem jelentettek, vagy együttműködésüknek nem voltak olyan következményei, amelyek révén valakinek az emberi jogai sérülhettek volna. A volt elnök nem ez utóbbiak közé tartozott, az ő besúgásai ártatlan emberek karrierjét, életét tették tönkre.
Az esetnek van politikai és jogi vonatkozása is. Ami az előbbit illeti, arról megállapítható, hogy Băsescu zsarolható volt, tehát elnökké választása – nem túlzás – nemzetbiztonsági kockázatot jelentett.
Ugyanakkor, mint a Cég fedett ügynöke, az ex-államfő létrehozott egy olyan bűnüldözési rendszert, amely politikai megrendelésre dolgozott. Ennek elemei voltak:
1. A szakmai szempontból alkalmatlan, de a hatalomhoz lojális Laura Codruţa Kövesi kinevezése az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály élére.
2. Az ügyészség és a titkosszolgálatok összefonódása titkos együttműködési megállapodások révén. Ezek a dokumentumok lehetővé tették, hogy a szolgálatok részt vegyenek a nyomozásban, sőt informálisan ők irányították a bűnvádi eljárások menetét, az ügyészek csak a pecsétet és az aláírásaikat adták.
3. A független bírák megfélemlítése, nyomás alá helyezése annak érdekében, hogy az ügyészek és a szolgálatok által elvárt ítéleteket hozzák meg.
Sajnálatos, hogy ehhez Băsescu a mindent fekete-fehérben látó és az úgynevezett korrupcióellenes harctól elvakított nyugatiak támogatását is megnyerte. Ennek eredményeként egy besúgó tíz évig vezethette az országot, úgy, hogy közben az Európai Bizottság és a NATO kedvence volt. (Gondoljunk arra, hogyan csuklóztatta Barroso Pontát, amikor Băsescut felfüggesztették, miként hunytak szemet Brüsszelben és Washingtonban afölött, hogy az Alkotmánybíróság volt elnöke egy „erratummal” gyakorlatilag meghamisította a testület döntését, aminek következményeként a felfüggesztett elnök visszatérhetett hivatalába, annak ellenére, hogy közel hét és fél millióan szavaztak a leváltására, gondoljunk Victoria Nuland vagy az akkor még „csak” alelnök Joe Biden intelmeire…) Jó volna legalább most, az ítélet kihirdetése után hallani valamit erről az EU vagy a NATO döntéshozóitól.
A kérdés jogi oldala meglehetősen vitatott. Egyes jogászok úgy vélik, hogy Băsescut nem terheli büntetőjogi felelősség hamis nyilatkozattételért, mert amikor a parlamentbe és az elnöki tisztségre jelöltette magát, akkor aláírt ugyan egy nyilatkozatot, miszerint nem működött együtt a Szekuritatéval, de ezt annak idején a Volt Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Bizottság (CNSAS) igazolta, következésképp csak akkor lenne felelősségre vonható, ha most, az ítélet meghozatala után tenne ilyen nyilatkozatot. Jómagam azonban ebben a kérdésben Cătălin Predoiu igazságügyi miniszterrel értek egyet, aki szerint az ügyészségnek hivatalból kellene eljárnia a volt elnökkel szemben. Megítélésem szerint ugyanis a hamis nyilatkozattétel tényén az semmit sem változtathat, ha Băsescu ügynöki múltját a CNSAS nem tudta, vagy nem akarta feltárni. A bűncselekmény alanyi és tárgyi oldala megvalósult abban a pillanatban, amikor az ex-elnök aláírta a hamis nyilatkozatot. Ha valaki, akkor ő pontosan tudta, hogy besúgó volt, ehhez nem volt szüksége a CNSAS igazolására.
Sokkal kevésbé egyértelmű annak eldöntése, hogy ezek után jár-e még neki a volt elnököket megillető státus (iroda, személyzet, szolgálati kocsi, illetmény stb.). Mindezeknek ugyanis nem törvényes – csak morális – feltétele az elnök feddhetetlensége. Ugyanakkor, ha megállapítják, hogy Băsescu csalással nyerte el tisztségét, akkor az is nyilvánvaló, hogy ex-elnökként sem részesülhet mindabból, amihez már elnökként sem lett volna joga.
Őszintén szólva azonban nem hiszek benne, hogy az igazságszolgáltatás egyáltalán kísérletet fog tenni Traian Băsescu felelősségre vonására. A magát játékosnak (résztvevő, nem pedig kívülálló, pártatlan egyeztető elnöknek) nevező politikus dicstelen karrierje ezzel még nem ért véget (sőt azon sem lepődnék meg, ha két év múlva újraválasztanák valamilyen tisztségbe).
Băsescu révén csak bepillantást nyerhettünk a titkosszolgálatok politikai szerepvállalásába, de a jelenség ezzel nem ért véget, sőt minden valószínűség szerint zavartalanul folytatódott 2014 után is. Ezért Băsescunak nincs miért aggódnia. A szolgálatok vigyáznak az embereikre.
