Bő egy héttel a magyarországi választások után – a nemzetközi sajtóban már előtte is – azon tűnődnek a politikai elemzők, kommentátorok, megmondóemberek, influenszerek és egyéb filozopterek (nagyon elszaporodtak ezek mostanában), hogy a Tisza Párt elsöprő győzelme milyen általánosabb nemzetközi folyamatba illeszthető. Beszélhetünk-e a populizmus, szuverenizmus (értsd: EU-ellenesség) európai alkonyáról, vagy a Fidesz bukásának egyedi okai vannak és Donald Trump amerikai elnök megválasztása adott elég muníciót a kontinens szélsőjobb, putyinista erőinek ahhoz, hogy a maguk képére alakítsák át az óvilág politikai térképet?
Kíváncsiságból utánanéztem annak, hogy az elmúlt két évben az Európai Unió tagországaiban megtartott parlamenti választásokon milyen eredmények születtek és milyen kormányok alakultak. Nos, azt találtam, hogy kilenc ország (Litvánia, Románia, Németország, Portugália, Csehország, Dánia, Szlovénia, Magyarország és Bulgária) polgárai közül mindössze kettőben (Csehország és Bulgária) tudtak labdába rúgni a populisták, Portugáliában a Chega nevű szélsőjobb alakulat megerősödött ugyan, de nem jutott kormányközeli pozícióba. A politikai inspiráció szempontjából különösen fontos a németországi választások eredménye, ahol ugyan a szélsőséges Alternatíva Németországért (AfD) látványosan megerősödött (megduplázta képviselői számát és a második legnagyobb politikai erő lett), azonban még így sem tudta meggátolni a középerők kormányalakítását, az úgynevezett “GroKót”, amit “Wort des Jahres”-nek (az „év szavának”) választott a Gesellschaft für deutsche Sprache (Német nyelv Társasága) nevű szervezet 2013. december 13‑án. A GroKo egyébként egy betűszó: Große Koalition, azaz nagykoalíció. Ez az eredmény azért jelentős, mert – bizonyos előrejelzésekkel ellentétben – az AfD nem lett kormánytényező, a Kereszténydemokrata, Keresztényszociális Unió (CDU-CSU) nem tolódott jobbra, és mereven elhatárolódott a szélsőséges párttól. Másfelől az AfD csak a volt NDK területén tarolt, s ennek sajátos okai vannak, amelyek nem jellemzőek Németország egészére. Tény viszont, hogy a náci utódpártnak is tekintett alakulat megerősítette a helyét a német politikai palettán és ha kormányra egyelőre nem is kerülhet, “királycsináló” azért még lehet belőle.
Mindez összhangban van azzal, hogy a 2024-es európai parlamenti választásokon a jobb- és balközép pártok (EPP, S&D, Renew Europe, Zöldek) összesen hatvannégy mandátummal kevesebbet szereztek meg mint 2019-ben, azonban még így is kényelmes többségük van (63,1 százalék).
A statisztikát azonban jelentősen árnyalja két további fejlemény. Az egyik az, hogy Trump népszerűsége nemcsak Amerikában de Európában is bedőlt. Szerencsétlenkedése az ukrajnai háború lezárása meg Grönland ügyében, és most a Hormuzi-szoros lezárása kapcsán kialakult patthelyzet nyilvánvalóvá tette, hogy egy nárcisztikus akarnok, aki képtelen vezérlő csillaga lenni az európai populizmusnak. A másik szempont pedig amire érdemes odafigyelni az, hogy Olaszországban Giorgia Meloni látványosan eltávolodott oroszbarát szövetségeseitől (Salvinitől, Orbántól, az AfD-től stb.), nemrég pedig látványosan összerúgta a patkót Donald Trumppal is. Nyilvánvaló, hogy az olasz miniszterelnök Európát választotta a kalandor szélsőséggel szemben, s ebben bizonyára belpolitikai okok is közrejátszanak (J.D. Vance kifütyülése a milánói téli olimpia záróünnepségén, a kormány által elbukott igazságügyi népszavazás).
Mindent összevetve, nekem úgy tetszik, hogy az európai liberális demokrácia továbbra is ki van téve a populizmus és a szélsőséges erők támadásainak, s ezeket Moszkva leplezetlenül támogatja. Arra azonban, hogy a közeljövőben gyökeres fordulat állhat be az Európai Unió vagy a tagországok többségének a vezetésében, még kis tételben sem fogadnék. Épp ellenkezőleg. A Fidesz látványos veresége fordulópontot jelenthet és megerősítheti az EU önvédelmi képességét az Orbán-féle kerékkötőkkel szemben. Az EU döntéshozatali mechanizmusainak reformja – amelyen már dolgoznak a szakemberek – hozzásegítheti a közösség országait ahhoz, hogy a demokráciát megvédjék az illiberalizmus és az autokrácia elvakult prófétáitól.