„Nicu Ciucă egy jó hazafi, akárcsak én” – ezt Marcel Ciolacu mondta a miniszterelnökről egy televíziós interjúban. A szóban forgó nyilatkozatban a Szociáldemokrata Párt elnöke – rá kevésbé jellemző módon – tapintatosan és elegánsan nyilatkozott koalíciós partneréről, a Nemzeti Liberális Pártról, és még csak Virgil Popescu menesztését sem kérte, habár pártja vezető tisztségviselői őt teszik felelőssé az energiaárak elszabadulásáért. Mindemellett feltűnően optimistán nyilatkozott arról, hogy a koalíciós pártok közötti megállapodás értelmében 2023 májusában pártja fogja adni a miniszterelnököt, szerényen még azt a riporter által megelőlegezett feltételezést is elhárítva, miszerint ő maga lenne a várományosa a tisztségnek.
Azt nem kérdezték meg Ciolacutól, hogy Kelemen Hunort is jó hazafinak tartja-e (akárcsak saját magát), de vélhetően igen, mert a koalícióban tisztázódtak az Orbán Viktor tusványosi beszédével kapcsolatos nézeteltérések.
A szociáldemokrata pártelnök már-már naivnak tetsző optimizmusára magyarázatot adhat Alina Gorghiu nyilatkozata, amelyet egy másik televíziós csatornának adott. A Szenátus elnöke úgy vélekedett, hogy a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) saját jelöltet kell indítania a 2024-es elnökválasztásokon, azonban nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a liberálisok a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen támogassanak egy jelöltet.
A politikus szerint a PNL-ben még nem tárgyaltak az általuk, vagy a szociáldemokratákkal közösen támogatandó elnökjelölt személyéről, de úgy véli, hogy Nicolae Ciucă – jelenlegi miniszterelnök – a legjobb esélyekkel indulhatna a választásokon.
A Szenátus elnöke azt mondta, hogy pártja eddig nem vitatta meg egy esetleges kormányátalakítás lehetőségét, s a miniszterelnök joga az, hogy leváltsa a gyengébben teljesítő minisztereket. A koalíciós pártoknak a jelenlegi helyzetben a politikai stabilitás üzenetét kell közvetíteniük – fogalmazott Alina Gorghiu a RADOR tudósítása szerint.
A koalíció két nagyobb pártja vezető tisztségviselőinek egymás iránti barátságos nyilatkozatai az egykori Szociál-liberális Szövetség (USL) felbomlása óta enyhén szólva nem voltak jellemzőek. Ha azonban a két idézett nyilatkozat mellé odatesszük az Avangard Intézet felmérését, amely szerint a szociáldemokraták a lakosság 37, míg a liberálisok a 23 százalékának támogatására számíthatnak, akkor a kép kitisztul. Egyértelmű, hogy PSD-nek és a PNL-nek együttesen megvan az abszolút többsége, amely kiegészülve az RMDSZ várhatóan öt százalékával, a mandátumhoz nem jutott pártok szavazatainak újraosztása után kétharmados többséget biztosítana a jelenlegi koalíciónak. Ezzel akár alkotmányt is lehet módosítani, de kormányt állítani és az elnöki tisztséget is megszerezni aligha jelenthet gondot. Az erőviszonyok ismeretében a két párt együttműködésének nincs alternatívája: a szélsőséges nacionalista Románok Egységéért Pártnak (AUR) 11 százalékot jósol a felmérés, ám ettől függetlenül nem szalonképes koalíciós partner, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a maga kilenc százalékával nem rúghat labdába, különösen a liberálisokkal történt botrányos szakításuk után.
Ha tehát a nemzetközi gazdasági válság és a szomszédban zajló – minden valószínűség szerint elhúzódó – háború közepette az ország meg akarja őrizni kormányozhatóságát, akkor a bal- és jobbközép pártok együttműködése erre az egyetlen esély.
A kérdés inkább a szerepek leosztása. Alina Gorghiu nyilatkozata arra utal, hogy a liberálisok Ciucă révén az elnöki pozíciót szeretnék megszerezni, míg a kormányzást átadnák a szociáldemokratáknak. Kérdés, hogy ez megfelel-e a PSD-nek, tekintettel a Romániában meghonosodott félelnöki rendszerre, amely az államfőnek komoly beleszólást tesz lehetővé a végrehajtás ügyeibe. Traian Băsescu elnöksége arra szolgál példával, hogy amennyiben a miniszterelnök és az államfő nem ugyanabból a pártból kerültek tisztségbe, a feszültségek a két intézmény között állandósulnak, munkát adva az Alkotmánybíróságnak (lásd: a Călin Popescu Tăriceanu vezette és az első Ponta-kormány sanyarú sorsát).
Persze, a parlamenti- és elnökválasztásokig még van két év, addig sokat változhatnak az erőviszonyok. Azt is figyelembe kell venni, hogy amennyiben megvalósulna a miniszterelnökök békés cseréje, mennyiben erodálja ez a körülmény a szociáldemokraták népszerűségét, és az ellenzéki pártok mennyire tudják ezt kihasználni. A jelek azonban arra utalnak, hogy a nagykoalíció felrúgása nem érdeke a kormánypártoknak.
