Ha csütörtökön a pártvezérek ígéretének megfelelően (amire azért Romániában sem ajánlatos életbiztosítást kötni) megalakul a kormány, az mindjárt két történelmi premiert is jelent. Az egyik a nagykoalíció létrejötte, a másik pedig a miniszterelnöki tisztség rotációs rendszerben történő betöltése a két legnagyobb párt képviselői által.
Ami az előbbit illeti, annak kétségtelenül van legalább két előnye. Az egyik, hogy így a kormány összetétele a leginkább tükrözi a választói akaratot, a másik pedig az, hogy stabil kormányzást tesz lehetővé, A jelen helyzetben a Szociáldemokrata Párt (PSD), Nemzeti Liberális Párt (PNL), RMDSZ, valamint a nemzeti kisebbségeket tömörítő frakciónak közel hetven százalékos többsége van a parlamentben. Másfelől viszont az együttműködést – különösen a mandátum második felében – nagy valószínűséggel megnehezíti majd az a tény, hogy a PSD és a PNL egymás legerősebb politikai ellenfeleiként indulnak a 2024-es választásokon, amikor ráadásul nemcsak új törvényhozást, de új elnököt is választ majd a nép. Ez megnöveli a koalíció felbomlásának a kockázatát, amiért is több politikai elemző meglehetősen szkeptikus a tekintetben, hogy a csütörtökön beiktatandó kormány kitölti még e csonka mandátumát is. Nem elképzelhetetlen, hogy a PSD majd ürügyet keres ahhoz, hogy kilépjen a kormányból, és megvalósítsa dédelgetett álmát, az előrehozott választásokat, vagy épp az liberálisok fogják eltépni a babaruhát azért, hogy megakadályozzák Ciolacu miniszterelnökségét.
Szerintem most minden attól függ, hogy az elkövetkező egy vagy másfél évben miként alakul a pártok támogatottsága. Amennyiben ugyanis a kormánypártok eróziója nagyobb lesz a vártnál, úgy egyiküknek sem lesz érdeke robbantani a koalíciót, sőt még az is elképzelhető, hogy 2024 után csak akkor maradhatnak hatalmon, ha ismét szövetségre lépnek. Ha ellenben a liberálisok „viszik el a balhét” az összes népszerűtlen intézkedés miatt, egyszerűen azért, mert ők azok, akik a miniszterelnököt adták, akkor a szocdemek érdeke az lesz, hogy meneküljenek a kormányzástól. Ugyanakkor a politikában is működik az az aranyszabály, hogy két embert semmi sem tart jobban össze, mint egy ellenszenves harmadik. Nos, jelen esetben ez utóbbi szerepét a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) játssza. Ez az a párt, akivel senki sem akar szövetségre lépni, és a populista-nacionalista Szövetség a Románok Egységéért (AUR) sem túl vonzó alternatíva.
Ami a kormányfők rotációját illeti, ez a koalíciós megállapodásban rejlő valódi időzített bomba. A közhiedelemmel ellentétben az ilyen rendszer még Romániában sem ismeretlen (I. Károly király gyakorlatilag saját belátása szerint váltogatta a hatalmon a Nemzeti Liberális, illetve a Konzervatív Pártot 1871 és az első világháború között).
Jelenleg Izraelben működik egy ilyen rendszer, de egy korábbi hasonló próbálkozás ott is megbukott. (Benjamin Netanyahu – hivatali ideje végéhez közeledve – inkább előrehozott választásokat provokált ki, semmint hogy átadja a hatalmat Beni Ganznak, aki a Kék-Fehér balközép választási koalíció jelöltje volt.) A zsidó államban június óta a jobboldali Naftali Bennet a miniszterelnök, aki a megállapodás szerint másfél év múlva átengedi a kormányrudat a balközép Yair Lapidnak. Bár az izraeli kormánykoalíciónak a parlamentben mindössze egy mandátumos többsége van, a végrehajtást stabilizálja az a tény, hogy Netanyahu visszatérését a kormányoldalon senki sem akarja. Kérdés viszont, hogy Romániában az USR van-e akkora mumus, mint Izraelben Netanyahu.
A kormányfőforgó működésében, úgy tűnik, még a koalíciós pártok sem bíznak, ezzel magyarázható az, hogy a legutolsó kérdés, amiben megegyeztek az volt, hogy ki legyen elsőként miniszterelnök.
