Daniel Zugravu húsz évvel ezelőtt ment ki Olaszországba. Veronában három hónapig utcáról utcára járva keresett munkát. Ma szállodatulajdonos Romeó és Júlia városában, és nemrég visszatért Romániába, hogy befektetési lehetőségeket keressen szülőhazájában.
Zugravu egyike annak a négyszáznegyvenezer román állampolgárnak, akiknek utolsó bejelentett lakhelyük külföldön volt és most Romániában van az állandó lakhelyük, derült ki a legutóbbi népszámlálás után közzétett adatokból. A hazatelepülők négyötöde huszonöt és ötvenöt év közötti hazánkfia, akiknek többsége férfi. A
legtöbben Olaszországból, Spanyolországból, Nagy Britanniából és Németországból jöttek haza. A visszatérő romániaiak többsége Bukarestben telepedett le, de szép számmal érkeztek Suceavába, Iaşi-ba és Kolozsvárra is. A hazatelepülők jellemzően városi környezetet választottak. A statisztikai adatok alapján ők a képzett, mobilis és kreatív munkaerő kategóriájába tartoznak. Nem véletlen, hogy sokan közülük azzal a szándékkal tértek haza, hogy vállalkozásokat indítsanak és hasznosítsák azt a szakmai
és menedzseri tudást, amit külföldön megszereztek. Amint arról a Re Patriot nevű honlap beszámolt , a hazatelepülők többnyire az innovatív ágazatokban (IT, internetes szolgáltatások) indítottak vállalkozásokat. Hogy erre a hazai gazdaságnak mekkora szüksége van, azt – gondolom – felesleges magyarázni. Meglepő viszont, hogy a külföldi románok jelentős része is vonzónak találja a hazai üzleti környezetet.
„Ha tanácsot adnék bármelyik külföldön élő üzletembernek, akkor azt mondanám neki, hogy nézze meg a mai romániai lehetőségeket, és csodálkozva fogja tapasztalni, hogy országunk előnyére változott. Már nem az, ami tíz-tizenöt évvel ezelőtt volt. Egy gazdasági szempontból növekvő Romániát fog találni, amelyik értékeli a külföldi befektetőket, és a románok megértették, hogy az innen elszármazottak vándorlásaik során olyan tapasztalatokat halmoztak fel, amelyek országunk számára
általában véve hasznosak” – mondta Daniel Zugravu, aki már két romániai vállalkozást is beindított. Az egyik egy méhészet, amelyikben évente 120 tonna mézet állít elő, s ennek kilencven százalékát exportálja. Ezzel párhuzamosan egy turisztikai vállalkozáson is dolgozik, Suceava megye legszebb vidékein szeretne panziókat, vendéglőket nyitni.
Nyilván Zugravu történetéből nem vonhatók le messzemenő gazdasági következtetések, azonban mindenképp jelzi azt, hogy a romániai helyzet mennyire összetett. Miközben vannak még helyi bárók, megyei szintű korrupció (lásd Dumitru Buzatu esetét), megerősödött a középosztály, az intézményes társadalmi párbeszédnek vannak kézzelfogható eredményei.
A „külföldre szakadt hazánkfiai” pedig jelentős erőforrást jelenthetnek a hazai gazdaságnak. Nem ártana erre kormányzati szinten is odafigyelni és támogatni azokat, akik úgy döntenek, hogy a nyugati országokban felhalmozott pénzüket, tudásukat és tapasztalatukat idehaza kívánják kamatoztatni.
A hivatkozott statisztika szerint tizennégyezerötszázhatvanan Magyarországról települtek vissza Romániába. Minden bizonnyal többségük romániai magyar. Arról, hogy ők miért döntöttek a hazatérés mellett, nyilván nem rendelkezünk adatokkal. Gyanítom azonban, hogy nem vállalkozni jöttek, bár visszatértüknek az ő esetükben is alighanem gazdasági okai vannak. Elég csak az Eurostat adataira pillantani, amelyek szerint egy átlagos magyar állampolgár tavaly az uniós átlag 72 százalékát költötte fogyasztásra, azaz 16 százalékponttal kevesebbet, mint egy átlagos román állampolgár.
Történik mindez olyan körülmények között, amikor 2010-ben az életszínvonal, illetve az egy főre eső jövedelem tekintetében Románia még messze elmaradt Magyarországtól.
Rovat: VÉLEM ÉN