Cristian Tudor Popescu, Ioana Ene Dogioiu, Sabina Fati újságírók után Tudor Giurgiu, a TIFF igazgatója is bejelentette, hogy az államelnök-választás első fordulójában Kelemen Hunorra fog szavazni. Megállapíthatjuk tehát, hogy az etnikai politizálás első hangos sikerét a román értelmiség körében érte el, de bízhatunk a teleormani, gorji, dolji tízezrekben is, akik – a hagyományokhoz híven – sűrű, tömött sorokban vonulnak majd az RMDSZ jelöltjére szavazni.
Ha Hunor még buzgón elzarándokolt volna Szent Piroska ünnepére, akkor már csak az lenne a kérdés, hogy Ciolacu bejut-e a második fordulóba, vagy Kelemen már az elsőben elnyeri a tisztséget.
(Csak nehogy aztán a kampányban Orbán vagy Szijjártó megtámogassa, mert akkor egy életre vége a magyar jelölt varázsának a román választók körében.)
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi Kelemen titka. Arról lehet szó, hogy a magyar jelölt támogatói olyan közszereplők, akik azzal írták be nevüket a sajtótörténelembe, hogy a politikai elitet összességükben ingyenélő, debilis parazitáknak, speciális nyugdíjat élvező harácsolóknak tekintik.
Kelemen Hunort viszont inkább magyarnak nézik, ami egyeseknél enyhítő körülmény.
Félretéve a tréfát, azt hiszem, szó sincs arról, hogy Kelemen Hunor belopta volna magát a román értelmiség egy részének a szívébe, és ez a legcsekélyebb mértékben sem függ az RMDSZ elnökének a kampányban nyújtott teljesítményétől. Megjelölése, mint a legalkalmasabb elnökjelölt, egy egyszerű poén, irónia, amellyel a megszólalók sokkal inkább az esélyes jelölteket bírálják, semmint Kelemen Hunort ismerik el.
Ugyanakkor a magyar jelölt kényelmes kibúvót is jelent a magára valamit is adó román entellektüel számára.
Ha ugyanis a felsorolt értelmiségiek Ciolacu, Ciucă, Lasconi, vagy stenmencs Simion mellett tennék le a voksukat, azzal rögtön a szemétdombra is vetnék értelmiségi glóriájukat, tekintettel a felsoroltak közmegítélésére (Ciolacu 37 évesen diplomázott, Ciucă képtelen két nyelvtanilag helyes mondatot összefűzni, Lasconi komolytalan, Simion pedig vállalhatatlanul szélsőséges, populista).
A jelenség azonban sokat elmond a román-magyar interetnikus kapcsolatokról. Látszólag a román értelmiségiek állásfoglalásukkal azt bizonyították, hogy meghaladták az etnikai voks szindrómát, lám, egy magyar jelöltre is szavaznak, ha annak van a legjobb programja.
Aki azonban kicsit is ismeri a valóságot, az tudja, hogy ennek épp az ellenkezőjéről van szó.
Kelemen Hunor támogatása csak a vicc, a poén, a geg szintjén képzelhető el, és ennek – ismétlem – semmi köze a magyar jelölt programjához, fellépéséhez, kampányához.
Ez nem Kelement, hanem a román értelmiség azon részét minősíti, akik ilyesmivel jópofiznak. Az persze más kérdés, hogy az RMDSZ deklaráltan etnikai politizálása mennyiben járul hozzá ahhoz, hogy ez a fajta irónia teret nyerjen a román közéletben.
