A Crin Antonescu elnökjelölt ellen a sajtóban megfogalmazott bírálatok egyik legsúlyosabbika az, hogy 2012-ben puccsot kísérelt volna meg a szeretett vezető Traian Petrov Băsescu megbuktatása érdekében.
Ez állítólag egy többlépcsős terv lett volna, amelynek során (1) „leváltották a Băsescuhoz
közelálló ombudsmant”, (2) sürgősségi kormányrendeletben szabályozták, hogy a parlamenti határozatok nem támadhatók meg az alkotmánybíróságon, (3) „házszabályellenes parlamenti határozatokkal leváltották a Băsescu-közeli Demokrata Liberális Párthoz (PDL) tartozó házelnököket”, (4) parlamenti határozattal felfüggesztették elnöki tisztségéből Traian Băsescut, (5) „sürgősségi rendelettel úgy módosította a referendumtörvényt, hogy az addigi minősített többség helyett az államfő egyszerű többséggel, azaz a népszavazáson résztvevők több mint
felének támogatásával is leváltható legyen”.
A bírálók szerint ez utóbbi rendelkezést az alkotmánybíróság azzal a megkötéssel hagyta jóvá, hogy az elnök leváltásáról szóló népszavazás csak akkor érvényes, ha azon a szavazásra jogosultak többsége részt vesz. Minthogy ez nem történt meg a „puccskísérlet” – a hazai demokrácia nagyobb dicsőségére – elbukott.
Nos, akkor vonjuk górcső alá a „puccskísérlet” ördögi tervének lépcsőfokait:
(1) Ami „a Băsescuhoz közelálló ombudsmannak” a leváltását illeti, maga Antonescu is elismerte, hogy bár törvényesen történt, nem volt demokratikus megoldás. Ettől függetlenül azonban az eljárás a legkevésbé sem nevezhető puccsnak. Akkor is – de valamennyire még most is – általános gyakorlat (volt), hogy minden új hatalom hozta a saját embereit.
(2) Vélhetően a 2012/38-as számú sürgősségi kormányrendeletről lenne szó, ám a szóban forgó szabályozás arra vonatkozik, hogy a parlament két háza házszabályainak alkotmányosságát milyen feltételek mellett vizsgálhatja az alkotmánybíróság. Ezzel a rendelkezéssel a kormány nem tett mást, mint visszatért a 2010 előtti szabályozáshoz, amikor is a taláros testület hatáskörét kiterjesztették a parlament valamennyi határozatára. A rendelkezésnek egyébként van logikája, hiszen a parlament határozatai többnyire politikai döntések, amelyek nem esnek az alkotmányossági kontroll hatása alá. Ugyanakkor, a kérdés felvetése is tárgytalan, hiszen az alkotmánybíróság 2012/680-as határozatával alkotmányellenesnek minősítette a szóban forgó sürgősségi kormányrendeletet, tehát annak alapján Antonescu vagy az USL nem köthette meg
az alkotmánybírák kezét.
(3) Roberta Alma Anastase – merthogy róla van szó – leváltását a Képviselőház elnöki tisztéből a testület plénuma döntötte el. A határozat ellen alkotmányossági óvást nyújtott be a volt elnök asszony, amelyet az Alkotmánybíróság a 2012/729-es határozatával elutasított. Nehezen lehet házszabály-ellenesnek minősíteni egy olyan döntést, amely még az alkotmányossági vizsgálat próbáját is kiállta. Egyébként, emlékezetes, Roberta Alma Anastase volt az a házelnök aki 2010-ben szabályosnak minősített egy olyan parlamenti ülést, amelyen – a teremben készített fénykép- és videofelvételek alapján is – mindössze nyolcvan képviselő vett részt, miközben a határozathozatal érvényességéhez legalább 152 képviselőnek jelen kellett volna lennie a teremben. Ugyanez érvényes a Szenátus akkori elnökének, Vasile Blagának a leváltására is.
(4) Traian Petrov Băsescu felfüggesztéséről a parlament plénuma döntött az alkotmány 95-ik cikkelye alapján, és ezt az Alkotmánybíróság is jogszerűnek minősítette. Hol van itt puccs?
(5) Nos, ha valaki a referendum érvényességéhez szükséges szavazatszámokkal manipulált, akkor az épp a „puccskísérlet áldozata”, Traian Petrov Băsescu volt, akinek érdekében az alkotmánybíróság – egy úgynevezett „helyreigazítással” – megváltoztatta az államfő leváltásáról szóló referendum eredményének értelmezését, olyan értelemben, hogy az érvényességhez szükséges részvételi küszöböt megemelte a külhoni szavazásra jogosultak számával. Ezzel Ştefan Minea bíró, aki a már meghozott döntés kiigazítását – „éjszaka, mint a tolvajok” – elküldte a Hivatalos Közlönynek, gyakorlatilag felülírta a választói akaratot és megmentette a felfüggesztett elnököt.
Az értelmező szótár szerint az államcsíny vagy puccs: „Erőszakos hatalomátvétel, a szélesebb néptömegek támogatása nélkül, többnyire fizikai erőszak, nem ritkán katonai erő alkalmazásával. Az irányító hatalmat egy szűk és szervezett elit ragadja magához a törvényes formák és a politikai többség akaratának mellőzésével”. Ennek a meghatározásnak a fenti történetben két ember, Traian Petrov Băsescu és segédje – Ştefan Minea bíró – felelnek meg, akik az alkotmánybírósági döntés meghamisításával hatalomban tartották azt az elnököt, akinek a leváltására a referendumon résztvevők elsöprő többsége, mintegy 7.403.836 ember szavazott.
A szerkesztő megjegyzése
Élénken emlékszünk azokra a sorsdöntő történelmi eseményekre. Akik most a kampányban „Crin Antonescu puccsáról” beszélnek, véleményünk szerint inkább akarva (lásd a cikket, amelyre Székely Ervin kimondatlanul hivatkozik), mint akaratlanul: a jelen politikai/választási helyzet sajátos értelmezése alapján és céljából hamisítják a történelmet.
Pedig milyen egyszerű lenne abból kiindulni, hogy – a többszörös bűnöző, szekus besúgó, Florian Coldeával és titkosszolgálati bandájával cinkos, jellemtelen Băsescuval szemben – Crin Antonescu sem akkor, sem azelőtt, sem azután egyetlen törvénytelen dolgot nem követett el (még ha politikailag tévedhetett is); az államelnökkel ellentétben a korrupció leghalványabb gyanúja sem merült fel vele kapcsolatban pályafutása alatt. Akkor hát miért a történelemhamisításig elmenő indulat? Miért a böszizmus? Avagy kiirthatatlan?
Ha már itt tartunk: Crin Antonescu ígérete szerint azonnal lemondott a pártelnökségről, amikor a PNL a választásokon nem érte el az elvárt eredményt (20 százalék helyett csak 15 százalékot), eltérően 2012-es puccsista politikai ellenfelétől, TPB-től, aki öt évvel korábban kijelentette: „Dacă Parlamentul mă suspendă, demisionez in cinci minute” („Ha a parlament felfüggeszt, öt percen belül lemondok”), és hát soha nem tette meg. (Mint Karinthy pincére, aki először sokáig nem jött, aztán nem jött egyáltalán.)
Nem elhanyagolható körülmény, hogy a hazug imposztor közvetlen környezetének is ártott, ahogy Moldova György megjegyzte egyik hőséről és annak családjáról: soha nem lehetett velük csoportképet készíteni, mert valamelyikük mindig sitten volt.
És nem akarjuk a maradványböszizmus mai vírushordozóinak a sebében forgatni a kést, de ami nekik talán ebben a kampányban a legfájdalmasabb: a Liliom ma már kiválóan (liverpooli „tájszólásban”) beszél angolul! (Persze ettől lehet tizenévvel ezelőtti felvételt bevágni a lejáratására, akár egy háttércikkben is…) Valószínűleg magas brüsszeli körökben tökéletesítette Crin az angoltudását „önkéntes száműzetése” tíz évében, nem anvers-i matrózkocsmákban. (Lásd: „A kikötőben égve süllyedő hajó kapitánya utolsóként hagyta el a bordélyházat.”)
Végül: nem felejthetjük az akkori vitáinkat ebben a témában. Már azt hittük, a feledés jótékony homályába utalhatjuk őket. Volt olyan jóakarónk, aki akkor azt mondta/írta: „mit hadakozol (értsd: a böszistákkal, a szekuval/szekusokkal, az EU egy részével, a Macovei-Reding párossal stb.), nem látod, hogy egyedül maradtál?”. Láttam.
Nem jó, hogy hamis tudattartalmak zombiként fel-felélednek. Jó, hogy most is van, aki tisztázza a dolgokat. Köszönet a fenti cikk írójának, a jogásznak, volt politikusnak, parlamenti képviselőnek, az akkori események közvetlen tanújának!
