Nem kerek évforduló, de legalább az elmondható, hogy krisztusi kort ért meg a kezdetben eredeti, majd közönséges, bár még mindig foghíjas romániai demokrácia.
Mindenféle közhelyek tolakodnak elém az évforduló kapcsán arról, hogy nem elég kivívni a szabadságot, de jó politikusokra, civil kurázsira is szükség van ahhoz, hogy azt megőrizzük, továbbvigyük, fejlesszük, kibontakoztassuk stb. A demokrácia, szabadság, jogállamiság ugyanis nem egyirányú utcák, vissza lehet rajtuk fordulni, és mehetnék a szomszédba példáért. Ezért – emelném fel figyelmeztetőleg a mutatóujjamat a billentyűzetről – mindenkinek a maga helyén őriznie kell a lángot és naponta (ingajáratban) átvinnie a szerelmet a túlsó partra (már, ha líraira szeretném venni a figurát, ami ilyenkor, egyéb ünnepek közeledtével, nemcsak megengedett, de egyenesen elvárt dolog egy ilyen patinás jegyzetírótól, mint csekélységem).
Aztán arról is értekezhetnék, hogy a szabadság – azóta megtanultuk – nemcsak több jogot, de nagyobb felelősséget is jelent. Feltehetném a korántsem költői kérdést, hogy vajon a harminchárom éve kivívott szabadság megfelelően ivarérett állapotba került-e ahhoz, hogy megszülje a rendet (merthogy játszani már enged, az nyilvánvaló).
Aztán – hogy némi aktualitást is csempésszek elvont fejtegetéseimbe – jól odacserdíthetnék azoknak, akik semmit sem tanultak a történelemből, s ordas eszméikkel fenyegetik törékeny demokráciánkat, megcsipkedve a végén Ausztriát is, amiért schengeni csatlakozásunk megvétózásával csak a populisták acsarkodásának hangzavarát erősítette fel. Mindezekben a sokszor elismételt tézisekben sok igazság van, de nem szeretném elenni az ilyenkor megsokasodó ünnepi szónokok kenyerét.
Inkább egy filmélményemről írok. A két Oscar-díjat és tizennégy más kitüntetést besepert A megbilincseltek című alkotásról van szó, Sidney Poitier és Tony Curtis főszereplésével. A történet arról szól, hogy egy színes bőrű és egy fehér elítéltet összebilincselnek, s ők így együtt szöknek meg egy rabszállító teherautóról. Bár teljesen más kulturális környezetből jöttek és kezdetben meglehetősen utálják is egymást, a közös ügy – a szabadság utáni vágy – és az egymásrautaltság a láncnál is erősebben összebilincseli őket.
Az én értelmezésemben ez a harminchárom év társadalmi léptékben képezi le a hivatkozott film tanulságát. Egymásra vagyunk utalva mi liberálisok és konzervatívok, románok és magyarok, progresszívek és fontolva haladók. A szabadság, a demokrácia csak közös érték lehet. Amikor ebből valamilyen politikai vagy etnikai csoportosulást ki akarnak rekeszteni, akkor mindenkinek a demokráciája és a szabadsága sérül.
Örvendetes, hogy ezt az alapigazságot, így harminchárom évvel az 1989-es forradalom után, egyre többen kezdik felismerni.