Ketyeg az óra. A hónap végéig a kormánynak el kell készülnie a törvénytervezettel, amely módosítja a szolgálati nyugdíjakra vonatkozó szabályozást. Ellenkező esetben Románia nem teljesíti az Országos Helyreállítási és Kiegyenlítési Tervben (PNRR) vállalt kötelezettségét, és elképzelhető, hogy nem kapja meg az Európai Helyreállítási Alap soron következő részletét, potom 3.227.690 000 eurót.
Abban, hogy ez a feltétel is bekerült a PNRR-be alighanem a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) vannak múlhatatlan érdemei, tekintettel arra, hogy a megállapodást az Európai Bizottsággal a Beruházási és Európai Alapokért felelős minisztérium hozta tető alá, amelyet annak idején – 2020-ben – Cristian Ghinea, az USR politikusa vezetett. Ez az a párt, amelyik a parlamentben több ízben is kezdeményezte a szolgálati nyugdíjak eltörlését, ám ezek mindannyiszor elbuktak az Alkotmánybíróságon. A törvénymódosítási kötelezettség tulajdonképpen a hátsó ajtón hozza vissza a parlament asztalára azt az ügyet, amelyet egyszer már eldöntöttek és az igazságszolgáltatás jogerősen lezárt.
A kormány megpróbálkozott egy kompromisszumos megoldással: azt javasolta, hogy a törvény úgy rendelkezzen, miszerint a szolgálati nyugdíj összege nem lehet nagyobb, mint a tisztségben lévő közméltóságok fizetése. Sajtóhírek szerint azonban az Európai Bizottságnak fenntartásai vannak ezzel a megoldással szemben, tekintettel arra, hogy csak minimális mértékben csökkentené a költségvetés kiadásait.
Marius Budăi munkaügyi miniszter javaslatokat kért azoktól a szaktárcáktól, amelyek szolgálati nyugdíjakat folyósítanak (ezeket ugyanis nem az országos társadalombiztosítási alapból, hanem az egyes minisztériumok költségvetéséből fizetik), azonban egyelőre nem született olyan megoldás, amit a kormány vállalt volna.
Az ügyben megszólalt Klaus Iohannis államfő, aki a nyugdíjalapok biztonságát szorgalmazta, vagyis mellébeszélt, mert nem ez az alapkérdés, a szolgálati nyugdíjak nem veszélyeztetik a társadalombiztosítási nyugdíjak kifizetését. Ugyancsak dodonai formulákba burkolózott Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke (minden valószínűség szerint leendő miniszterelnök), aki mindenkit megnyugtatott, az ország egy eurocentet sem fog elveszíteni, minden az előzetes ütemterv szerint halad és a kormány majd mindenki megelégedésére megoldja a kérdéseket, nincs itt kérem semmi látnivaló, tessék haladni.
A legkonkrétabb még Marcel Boloş beruházási és európai alapokért felelős miniszter volt, aki azt nyilatkozta, hogy a jövő héten hazánkba érkezik az EB küldöttsége, és azzal majd mindenki számára elfogadható megoldást fognak egyeztetni, de arról, hogy ez miben is állna semmit nem mondott, ellenben meglebegtette annak lehetőségét, hogy Románia akár le is mondhat a nyugdíjreformról, amelyet hazánk a PNRR-ben vállalt. „Vannak olyan országok, mint Bulgária és Litvánia, amelyek lemondtak a nagy reformokról” – mondta a miniszter, aki hozzátette: „ha radikális döntést hozunk a speciális nyugdíjrendszer reformjáról, akkor vállalnunk kell a munkaerő-elvándorlás következményét vagy e nagy közszolgáltatások destabilizálódását is”. Mindemellett derűlátónak mutatkozott, és úgy vélte, hogy sikerül megoldást találni a szolgálati nyugdíjak ügyére.
A kormány helyzete azért is nagyon kínos, mert figyelembe kell vennie a hazai jogrendszer előírásait, illetve az Alkotmánybíróság döntéseit. Ez utóbbi testület nem egy, hanem két döntésében is kimondta, miszerint a szolgálati nyugdíjak nem törölhetők el. Ugyanakkor a szolgálati nyugdíj szerzett jognak minősül, amit a kormány nem vehet vissza. Minden érdemi és radikális beavatkozás a szolgálati nyugdíjak rendszerébe komoly alkotmányossági aggályokat vet fel, amelyet a végrehajtás érthetően nem akar megkockáztatni.
Az elmondottakhoz legalább három megjegyzés kívánkozik. Az egyik az, hogy véleményem szerint a szolgálati nyugdíjak folyósítása bizonyos szakterületeken dolgozó közméltóságoknak méltányossági és etikai szempontból elítélendő. Ez viszont ma már meghaladta az erkölcsi kérdés szintjét és veszélyes jogi csapdává változott. Ilyen körülmények között, a kormány mozgástere rendkívül behatárolt, mert ha levágja a szolgálati nyugdíjakat, akkor alkotmánysértést követ el, ha pedig nem nyúl hozzá, akkor azt kockáztatja, hogy elveszít közel 3,3 milliárd eurót.
A másik észrevételem: az Európai Bizottság puritanizmusa ebben a kérdésben azért furcsa, mert Svédország kivételével az EU mindegyik tagállamában folyósítanak szolgálati nyugdíjakat, de ez valahogyan nem zavarja a brüsszeli hivatalnokokat, akik mellesleg maguk is jogosultak szolgálati nyugdíjra.
A harmadik megjegyzés: bár legalábbis erősen vitatható intézményről van szó, a szolgálati nyugdíjak kifizetésének költségvetési hatása minimális. Ha történetesen visszavonnák néhány száz kedvezményezett szolgálati nyugdíját és szétosztanák a több mint ötmillió nyugdíjas között, vagy betennék az államkincstárba, az érdemben nem javítana sem az előbbiek, sem az utóbbi helyzetén.
Egyértelműnek tetszik tehát, hogy politikai kérdésről van szó, amelyet az USR – mint ellenzéki párt – a kormánykoalíció ellen akar kijátszani, és ami alkalmas arra, hogy választási tőkét halmozzon fel a jövő évben esedékes megméretésekre.
