Székely Ervin: Az ügynökállam felé

Nicuşor Dan – akinek nevét helyesen csak becézve lehet kiejteni – varsói útja során megnyilatkozott a lengyel Onet nevű újságnak. Az államfő az orosz hibrid-háborús fenyegetésről beszélve azt mondta, hogy ezekre nemcsak katonai, de gazdasági és társadalmi választ is kell adni. Hogy pontosan milyen gazdasági eszközökkel fékezhetők meg az orosz hackerek, azt az államfő nem részletezte, azonban hazaérkezve belengette, hogy az adócsalás elleni küzdelembe be kellene vonni a titkosszolgálatokat is (ezt a G4Media írta meg).
Ennek kapcsán a kétszeresen is becézett nevű államelnök bejelentette, hogy a
Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) következő ülésén felveti, Románia védelmi stratégiája ilyen értelmű módosításának szükségességét.
Nos, van egy jó és egy rossz hírem az elnök úr számára. A jó az, hogy amit most volt szerencséje kiötölni, az már húsz évvel ezelőtt megtörtént. 2005-ben ugyanis, egy Traian Băsescu nevű államfő ezt már kitalálta, és a korrupciót mint a nemzetbiztonságot fenyegető öt veszély egyikét jelölte meg. Ez a védelmi stratégia képezte alapját annak, hogy létrejött az úgynevezett binomiális együttható, és a titkosszolgálatok intézményesen befolyásolták az igazságszolgáltatás munkáját. Az Adó- és Pénzügyi
Hivatalhoz (ANAF) nem kellett ezredeseket delegálni, mert már régen ott voltak. Megítélésem szerint ezen intézmény alacsony hatásfokának nem az az oka, hogy nem hallgatják le az ott dolgozókat, hanem az, hogy jobbára nem szakemberek, hanem titkosszolgák és politikai kegyencek vezetik. Teljesen fölösleges tehát további jamesbondokkal megterhelni az fináncokat, van bajuk így is elég.
A rossz hírem pedig az, hogy az Alkotmánybíróság 2016/51-es számú döntése szerint csak a büntetőeljárási szervek (nyomozó rendőrök és különleges nyomozó szervek) és az ügyészek hajthatnak végre technikai megfigyelési parancsokat, ami magyarul annyit tesz, hogy büntetőügyekben a „kék szemű fiúk” nem jogosultak megfigyelési parancsok végrehajtására. Ennek a döntésnek a szellemében hozta meg az Alkotmánybíróság a 2018/91-es számú határozatát, amelynek értelmében „a nemzetbiztonság területén végzett konkrét tevékenységek célja eltér a büntetőeljárás során végzett
tevékenységekétől”. A bíróság úgy ítélte meg, hogy „az előbbiek a belső és külső fenyegetések felismerésére, megelőzésére és elhárítására irányulnak a nemzetbiztonság érdekében, míg az utóbbiak célja a bűncselekményeket elkövetők büntetőjogi felelősségre vonása”. A taláros testület a döntés indoklásában kifejtette, hogy valójában még a büntető törvénykönyvben szereplő bűncselekmények kísérlete vagy előkészítése sem jelent per se (azaz önmagában, külső hatás nélkül) nemzetbiztonsági fenyegetést. Következésképp dönthet bármit a Legfelsőbb Védelmi Tanács, a szolgálatoknak nem áll
módjukban sajátos eszközeikkel harcolni az adócsalók ellen.
Van azonban a történetnek két, ennél sokkal fontosabb tanulsága, nevezetesen az, hogy Nicuşor Dan a „legszebb băsescui hagyományok” folytatója és már egy héttel beiktatása után azon ügyködik, hogy nagyobb hatalmat adjon a titkosszolgálatoknak, akiktől bizonyára hathatós támogatást kapott a választási kampányban.
Az elnöki megnyilatkozás felvet egy további kérdést is. A választási kampányban Nicuşor gyakran hangoztatta, hogy ő a civil társadalomból érkezett a politikába, nincs semmi köze a szerinte velejéig korrupt politikai elithez. Nos, miféle civil aktivista az, aki egy militarizált és átláthatatlan szervezet ügynökeként viselkedik? A civil szerveződések elsődleges fegyvere a nyilvánosság és átláthatóság.
Ezzel szemben Dan épphogy a gyakorlatilag mindenféle civil ellenőrzés nélkül működő, átláthatatlan tevékenységet folytató szervezetet preferálja.