Második mandátumának végéhez közeledve, Klaus Iohannis nem különösebben aktív politikus. Miközben késhegyre menő viták zajlanak a koalícióban a választások összevonásáról, a kormány csak nagy nehézségek árán tudja kezelni a fuvarosok, mezőgazdászok és a tanárok követeléseit, közelednek a választások és fenyegetően nő a szélsőséges pártok támogatottsága, Románia elnöke többnyire hallgat, és amikor megszólal, rendszerint semmitmondó nyilatkozatokat tesz. Szószátyárnak persze eddig sem volt mondható, azonban fontosabb kérdésekben általában letette a garast, bár némely fellépése meglehetősen idétlenre sikeredett („Jó napot kívánok, PSD”).
Politikai kommentátorok olykor feszt vakációzó dilettánsnak, máskor a szálakat háttérből mozgató, teljhatalmú diktátornak minősítették az elnököt, akinek időről időre komoly nemzetközi karriert is jósoltak (NATO-főtitkár, az Európai Unió Tanácsának Elnöke).
De ki valójában Klaus Iohannis? Életrajzi adataiból nem lehet egyértelműen következtetni politikai krédójára. Nagyszebenben született 1956-ban, 1983-ban végzett a kolozsvári „Babeş-Bolyai” Tudományegyetem fizika-szakán, fizikatanárként dolgozott Szentágotán, majd Nagyszebenben. Alapító tagja a Romániai Németek Fórumának. Politikai karrierjének első jelentős sikere az volt, amikor 2000-ben először megválasztották Nagyszeben polgármesterének. Ez akkora meglepetés volt, hogy még őt magát is váratlanul érte. Egy későbbi nyilatkozata szerint, csak azért indult a helyhatósági választáson, hogy népszerűbbé tegye a német kisebbségi szervezetet, de nem táplált vérmes reményeket esetleges győzelmével kapcsolatban.
A bulvársajtó szerint Iohannis politikai sikerei nem függetleníthetőek attól a körülménytől, hogy apósa a volt Szekuritáté Szeben megyei főnöke lett volna. Hivatalos források szerint azonban az államfő feleségének apja, Ioan Lăzurcă egy mezőszentandrási szűcs, aki „reggeltől estig szorgalmasan dolgozott” és ezáltal tekintélyes vagyonra tett szert.
Iohannis első nagy dobása sokkal inkább azzal lehet összefüggésben, hogy ellenjelöltje a második fordulóban a megyeközpontban igencsak népszerűtlen Ioan Cindrea volt, akit a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatott. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy az erdélyi megyékben a kommunista utódpártként elkönyvelt PSD szinte mindenhol vesztett a jobboldali ellenzékkel szemben. A német fizikatanár megválasztása tehát inkább a protest-szavazatoknak volt a következménye, valamint annak, hogy a hazai köztudatban a németeket, mint fegyelmezett, jó szervezőkészséggel megáldott, alapos munkát végzőket tartják számon (azóta köztársasági elnökünk alaposan megtépázta a nemzeti kisebbségéről alkotott ezen vélekedést).
Megválasztását követően Iohannis hamar beépült a helyi gazdasági és politikai elitbe (az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály, valamint az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség kutakodott is ez ügyben, de a vádak többségét ejtették). Abban, hogy Iohannis hamar kiegyezett a helyi establishmenttel, karrierizmusán kívül szerepe lehetett kisebbségi habitusának is. A tisztségbe kerülő kisebbségiek – különösen akkor, ha nem magyarok, hanem egy számbelileg kisebb nemzetrészhez tartoznak – néha az asszimilációig menően minden módon igyekeznek bizonyítani lojalitásukat a román állammal szemben. Kiegyezésének a helyi hatalommal meg is lett az eredménye: polgármesterként még háromszor újrázni tudott.
Viszont az is kiderült, hogy számára a Romániai Német Fórum ugródeszka volt csupán, amelyet könnyű szívvel hagyott ott, amikor Crin Antonescu felajánlotta neki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöki tisztségét és a miniszterelnökséget 2009-ben. Băsescu újraválasztása után azonban ezek a remények szertefoszlottak, ellenben Iohannis neve bekerült a köztudatba, mint olyan emberé, aki az országos politika színpadán is szóhoz juthat. Mellette szólt, hogy kimaradt az addigi politikai csatározásokból, nem sározódott be és nem is találhattak rajta fogást (akkor még). Ráadásul németsége révén külföldi elfogadottsága is nagyobb volt, amiből Románia is profitálni tudott. A többit már tudjuk.
Ami ennek a rövid életrajzi áttekintésnek a lényege: Iohannis mögött sohasem állt országosan jelentős politikai szervezet. A PNL-nek ugyan elnöke volt, de a párton belül nem volt beágyazódva. Mindenki azért menedzselte, mert úgy gondolták, hogy manipulálható, engedelmes politikus lesz, aki teljesíti a megbízói által kirótt feladatokat. Mindvégig outsider volt és ezt ő is tudta. Ennek a szerepnek általában meg is felelt, bár olykor prüszkölt egyet-egyet.
Mostani hallgatása azonban szerintem arra utal, hogy elengedték a kezét. Elhasználódott, a jelenlegi politikai elit már nem számol vele. Megírt forgatókönyv híján ő sem tud mit mondani, ezért hallgat és várja, hogy mandátumának lejárta után kap-e valamilyen külföldi megbízatást, csendben visszavonulhat, vagy netán előveszik gyanús meggazdagodásának ügyeit. Balzaci regénybe illő sors az övé.
