Nézem a televízióban, amint Párizs, Róma, Brüsszel, Prága és más nagyvárosok utcáin több tízezer virológus masírozik és tiltakozik a járványügyi megszorítások ellen, mert szakmai meggyőződésük, hogy
a) a vírus nem létezik;
b) ha létezik, akkor sem veszélyesebb az átlagos influenzánál;
c) ha létezik és veszélyes is,
akkor sem hatékony ellene az oltás.
Az egyik román kereskedelmi televízióban egyébként jobb sorsra érdemes, tehetséges előadóművészek rendszeresen fejtegetik: szerintük minden jel arra mutat, hogy a vírus – már amennyiben létezik – egy biológiai fegyver, amelyet világuralomra törő okkult hatalmak hoztak létre, hogy
a) megakadályozzák a bolygó túlnépesedését,
b) rabszolgaként saját hatalmuk alá hajtsák az emberiséget (lásd még: Bilderberg-csoport, Soros, Bill Gates, zsidók stb.).
És akkor még nem is szóltam arról a több millió biokémikusról, akik szerint az igazi veszély nem a koronavírus, hanem az ellene beadott vakcina.
Természetesen a politika hamar felfigyelt a jelenségre és a simionok, şoşoacák szépen gyűjtik a politikai tőkét az oltásellenes tézisekkel.
Felvetődik a kérdés, hogy egy vegytisztán szakmai kérdés miként válhatott éles politikai, társadalmi konfliktusok tárgyává. Laikusok milyen indokkal kérdőjelezik meg azt, amiről a szakma majdnem teljes konszenzusra jutott? Hogyan történhetett meg, hogy a huszonegyedik században az egyesült államokbeli QAnon szervezet (amelyik nem mellesleg Donald Trump volt elnök legodaadóbb támogatója) fennen hirdetheti, hogy a New York-i Central Park alatt titkos laboratóriumok vannak, ahol csecsemők vérét szívják ki, hogy azzal hervadó hollywoodi filmsztárokat és élveteg milliárdos üzletembereket fiatalítsanak meg? És persze a lapos Föld tragikomikus híveiről se feledkezzünk meg.
Persze őrültek mindig is voltak. Az is tény, hogy az internet jelentős segítséget jelent ezeknek ahhoz, hogy szervezetten lépjenek fel. Azonban ez szerintem nem elégséges magyarázat. Sokkal inkább arról van szó, hogy a társadalmak jelentős részének megrendült a bizalma nemcsak az épp regnáló kormányokban, hanem a teljes demokratikus rendszerben. Hogy ez miért történhetett meg, az máris szociológiai elemzések tárgya lehetne, nyilván a korrupció, a gazdasági egyenlőtlenségek is hozzájárultak. A bizalom hiánya pedig elvezetett ahhoz a jelenséghez, hogy tömegek utasították el nemcsak a világ legnagyobb részében működő társadalmi rendszereket, hanem mindazt, amit a hatóságok jó okkal szorgalmaztak, de még a main stream médiát is, amelyik hírt adott a járványügyi rendelkezésekről és felhívta a figyelmet azok betartásának fontosságára.
A bizalmukat vesztett emberek számára ezek után nem maradt más, mint az összeesküvés-elméletek, amelyekkel leleplezni vélték a kormányok – egyébként valóban létező – manipulációit, és rokonszenvessé tették számukra a rendszeridegen, szélsőséges és zavarosban halászó politikai szervezeteket, amelyek azonnali, pofonegyszerű és radikális megoldásokat ígérnek úgy általában minden bajra.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a mai Oroszország jelentős kiberhadsereget tart fenn, amelynek feladata, hogy aláássa a nyugati demokráciák stabilitását. Ennek egyik eszköze a hamis hírek, összeesküvés-elméletek módszeres és szervezett propagálása.
A kérdés az, hogy Egyesült Államok és az Európai Unió mennyire tudják megakadályozni a demokratikus intézményrendszerbe, jogállamba vetett bizalom további lemorzsolódását, illetve ellen tudnak-e állni a külső támadásoknak. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök minap elmondott strasbourgi beszéde, amelynek központi gondolata a jogállamiság megvédése, az orosz veszély értékelése és ebben az összefüggésben a francia–német együttműködés szorgalmazása volt, arra utal, hogy ő legalábbis felismerte az Európai Unió előtt álló legfontosabb kihívást.
