Székely Ervin: A hatalom stílusa

Egy olimpiai bajnok – különösen akkor, ha egy kis ország képviselője – valóságos nemzeti hős. Romániában máig érinthetetlen nimbusza van Nadia Comănecinek, Ivan Patzaichinnak vagy Iolanda Balaşnak, azaz Balázs Jolánnak.
Magyarországon hasonló a helyzet, hosszan sorolhatnánk a legendás bajnokokat Papp Lacitól, Németh Miklóson, Balczó Andráson, Hargitay Andráson, Zsivótzky Gyulán
át egészen Kós Hubertig.
Románia legújabb sporthőse David Popovici, aki egy arany- és egy bronzéremmel távozik a párizsi olimpiai játékokról. Az alig húszéves úszócsillag szorgalma, kitartása, tehetsége valóban minden tiszteletet megérdemel. Nos, ez a fiatalember a sikerei utáni nyilatkozatában azt is megemlítette, hogy Romániában nincsenek megfelelő feltételek az élsportolók felkészüléséhez, s szerinte a sport nagyobb anyagi támogatást igényelne.
Itt álljunk meg egy pillanatra és menjünk vissza az időben 2015-ig, amikor egy másik nemzeti hős, olimpikon, ugyancsak úszócsillag, Hosszú Katinka szinte ugyanazt mondta, csak sokkal keményebben fogalmazott, odáig menve, hogy sajtóértekezleten tépte szét a Magyar Úszószövetség tizenkét millió forintos szerződését.
Nos, ha egy nemzeti hős, aki pártállástól függetlenül a teljes lakosság rokonszenvét élvezi ilyet mond, akkor arra a politikai vezetésnek reagálnia kell, hacsak nem akarja szándékosan rontani saját népszerűségét. A politika vezérkarának viszonyulását azonban nagymértékben meghatározza, annak jellege, hatalomgyakorlási stílusa.
Hogyan dekódolta Hosszú Katinka kifakadását a magyar sportvezetés? Valahogyan így: ennek az élsportolónak személyes sérelmei vannak, ejsze szereljük le, mielőtt fellázítja a többit, adjunk neki meg mindent amit kér. Megjegyzem, nem kért sokat, mindössze
egy öltözőt, hogy ne a medence szélén kelljen átöltöznie, egy videókamerát, amely úszásának stíluselemzését teszi lehetővé és egy masszőrt. A nagyobb gond az volt, hogy ezeket nemcsak magának, hanem valamennyi élsportolónak kérte. Mi lett a vége? Hosszú Katinka mindent megkapott, a többiek pedig semmit.
Lássuk most mi történt Romániában David Popovici nyilatkozata után? Nicolae Ciucă, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint: „A kormány és a helyhatóságok közötti együttműködésre van szükség ahhoz, hogy többet tudjunk befektetni a sport-infrastruktúrába. Az ország több megyéjében sportcsarnokok egész sora épül. Bukarestben valóban nincs sem olyan uszodánk, amely megfelelne az elvárásoknak, sem többfunkciós sportcsarnokunk. Úgy vélem, Bukarest ennél többet érdemel, és ezt meg tudjuk beszélni a főpolgármesterrel, hogy prioritásként kezeljük az ilyen infrastrukturális projektek fejlesztését”.
Természetesen a Szenátus elnökének – akinek közvetlen közigazgatási hatásköre nincs – nyilvánosan kifejezett óhaja még távolról sem tekinthető garanciának arra, hogy amit mondott meg is fog valósulni.
Amit azonban fontosnak érzek ebben a nyilatkozatban, az a kérdéshez való viszonyulás. Míg Magyarországon a hatalom Hosszú Katinka „hisztijének” tekintette a bírálatokat és egyéni sérelemként kezelte a bírálatokat – fűszerezve időnként a kormánypárti média kirohanásaival a sportolónő ellen – addig Ciucă rendszerszintű probléma felvetéseként értelmezte Popovici megszólalását és eképpen is reagált rá.
S hogy mennyire erről van szó, azt Rapport Richárd sakkozó esete is jelzi. A 2700 élőpont fölötti úgynevezett szupernagymester több mint két évig román színekben versenyzett, mert a Magyar Sakkszövetség nem biztosította neki az anyagi feltételeket a felkészüléséhez (bizonyára a vidéki stadionok építése és az Eb-n mérsékelten teljesítő labdarúgók csillagászati fizetése volt a fontosabb, ha már egyszer a miniszterelnök nem a sakk, hanem a foci megszállottja). Minthogy azonban szeptemberben Budapest rendezi a sakkolimpiát, hirtelen került pénz Rapport támogatására, hogy ismét
magyar színekben ülhessen asztalhoz. Ettől azonban a többi magyar élsakkozónak, Gledura Benjáminnak vagy Berkes Ferencnek a helyzete semmivel sem javult.
Georges-Louis Leclerc de Buffon francia természettudós szerint „a stílus nem más, mint a rend és a lendület, melyet az ember gondolataiba belevisz” (leegyszerűsítve ezt úgy szokták idézni, hogy „a stílus maga az ember”). A kiváló botanikust parafrazeálva azt mondhatom, hogy a hatalom stílusa nem más, mint az a mód ahogyan a világ rendjéről gondolkodik.