Kétféle bizalom létezik. Az első, ami kézenfekvőbb, az amikor valakiben megbízunk. Ez lehet egy vagy több személy, akiket ismerünk, vagy akit hivatali minősége, eddigi karrierje a bizalmunkba avat, például egy orvos, pap, szakács vagy magándetektív. Ez a fajta bizalom személyes, független a közösségtől, politikai opciótól, értékrendtől, meggyőződéstől.
A bizalom másik formája az amikor valamiben bízunk. Ez lehet egy márkanév, egy termék (például egy autó), de lehet egy intézmény (például egy bank) is. Ennek a bizalomnak egy sajátos formája az, amikor valamilyen állami berendezkedésben, vagy intézményben bízunk. Ez utóbbi esetében a bizalom nem személyes jellegű, hanem inkább azt jelenti, hogy azonosulunk azokkal az értékekkel, amelyeket az állam vagy egy politikai hatalom fontosnak tart és kultivál. A társadalmi bizalom egyben tőke és erőforrás is, aminek munkára, együttműködésre sarkalló hatása van
Ideális esetben az emberek többsége egyaránt bízik horizontálisan az emberekben (trust) és vertikálisan az állam intézményeiben (confidence). Az ilyen társadalom szolidáris, az állam pedig erős és sikeres.
Elméletileg elképzelhető az a helyzet is, amikor az állampolgárok többsége bízik az állam intézményeiben, de nem bízik embertársaiban. Ilyen azonban többnyire csak a tudományos-fantasztikus irodalomban jelenik meg, amikor a társadalom annyira atomizálódott, hogy a társadalom tagjai már semmilyen közvetlen kapcsolatot nem tartanak egymással, esetleg arra gyanakszanak, hogy aki mellettük lépdel az utcán, az nem is ember, hanem egy robot, aki épp az ő agyukat szívja el. Az emberek közötti bizalom csökkenése ugyanakkor aláássa az állami intézményekbe vetett bizalmat is, csökkenti az állampolgárok együttműködési készségét.
Sokkal több példát lehetne mondani arra a helyzetre, amikor a többség általában megbízik az emberekben, de nem bízik az államban. Ilyen volt a világ nálunk ’90 előtt, amikor szinte senki sem bízott az államban vagy a Román Kommunista Pártban, de majd mindenki megbízott Fazakas elvtársban, aki belkereskedelmi miniszterként közben tudott járni egy Dacia vagy egy színes televízió kiutalásáért. Az állammal szembeni bizalmatlanság, de az állam funkcionáriusaival szembeni bizalom a melegágya volt a korrupciónak, ami nélkül azokban az években sokan éhen haltunk volna.
Itt abba is hagyom e jegyzet elméleti részét, és folytatom a példát. Az 1989-es fordulat után a kétféle bizalom (trust és confidence) ellentétes irányú mozgásba kezdett. Megnőtt a bizalom a polgári társadalmi berendezkedés iránt és egyre csökkent az embertársaink iránt, akikről úgy véltük, hogy más párttal, más ideológiával szimpatizálnak, vagy esetleg át akarnak bennünket verni azért, hogy meggazdagodjanak. Elkezdtük gyűlölni egymást politikai, gazdasági, morális vagy egyéb szempontok alapján.
Az állami intézményekbe vetett bizalom is hamar elapadt, miután kiderült, hogy sem a jobboldal, sem a baloldal nem képes gyorsan és érdemben javítani a gazdasági és szociális helyzeten – legalábbis ez volt a többség percepciója. Ekkor a confidence tárgya az Európai Unió és a NATO lett, amelyeknek a kapui igen nehezen nyíltak meg Románia előtt (talán épp ez tette őket különösen vonzóvá). Egy 2008-as felmérés szerint a román állampolgárok 68 százaléka bízott az Európai Unióban (egy évvel a csatlakozás után), s ez volt akkor a tagországokban mért legmagasabb arány. Ezzel szemben egy tavaly októberi felmérés szerint az EU-ba vetett bizalom 42 százalékra esett vissza és a NATO-ban is csak a megkérdezettek 47 százaléka bízott. (Az ukrajnai háború kitörése után készült egyik felmérés szerint viszont a romániaiak 70 százaléka gondolja úgy, hogy háború esetén az Észak-atlanti Szövetség megvédené az országot.)
Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy egy decemberben készített közvélemény-kutatás szerint az elnöki hivatal bizalmi indexe 14,6 százalék, a parlamenté 14 százalék, a kormányé pedig 13,4 százalék, akkor képet kapunk arról, hogy hányadán is állunk a közbizalommal. Ha pedig az emberek sem egymásban, sem pedig az államban nem bíznak, az a szociológusok szerint súlyos válságnak az ismérve – és egy radikális változásnak az előszele.
