Komoly társadalmi visszhangot váltott ki a kormány szándéka, hogy egyrészt meghosszabbítsa a bírák és ügyészek számára a nyugdíj-korhatárt hatvanöt éves korig, másrészt pedig megnyirbálja a nekik járó szolgálati nyugdíjat (ami különleges nyugdíjként vonult be a köztudatba). A kormány által a héten bemutatott törvénytervezet értelmében a szolgálati nyugdíj nettó összege nem haladhatja meg a nyugdíjba vonulás előtti utolsó hónapban szerzett nettó jövedelem 70 százalékát.
A Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) élesen bírálta a tervezetet, hangsúlyozva, hogy az veszélyezteti a jogbiztonságot és „tettenérhetően ellentmond az Alkotmánynak, valamint a nemzetközi szabályozásoknak”, továbbá diszkriminációhoz vezet a már nyugdíjas és az ezután nyugdíjba vonuló magisztrátusok között.
Másfelől a sajtó jelentős része és a közösségi oldalakon vitézkedő embertársaink a lehető legnagyobb elégtétellel nyugtázták, hogy a Bolojan-kormány megszünteti azt az égbekiáltó méltánytalanságot, hogy egy szakmai csoport még ereje teljében nyugdíjba vonulhat és ráadásul horribilis összegű pofátlan nyugdíjat is élvez, miközben az átlagember örülhet, ha egyáltalán megéri a nyugdíjazást, és ki tud jönni a megalázóan alacsony összegű nyugdíjából.
De mi is a jelenlegi helyzet és miért alakult így? A 2004/303-as számú törvény értelmében azok a bírák és ügyészek, akik magisztrátusként huszonöt év szolgálati idővel rendelkeznek, kérhetik a nyugdíjazásukat. A szóban forgó bírák, illetve ügyészek és a velük egyenrangúnak tekintett jogi szakemberek hatvanéves koruk betöltése után szolgálati nyugdíjra jogosultak. Ebben az esetben a nyugdíjat egy olyan számítási
alapból állapítják meg, amely megegyezik az aktív bíró vagy ügyész havi bruttó besorolási díjával, azonos beosztás, szolgálati idő és a bíróság vagy ügyészség rangja mellett, valamint a tisztségből való felmentéskor fennálló százalékos pótlékokkal vagy adott esetben a nyugdíjazás előtti utolsó hónapban fennálló bruttó alapfizetéssel és pótlékokkal.
Magyarán a magisztrátusoknak magasabb a nyugdíjuk, mint a fizetésük. Ez nem véletlenül alakult így. A magisztrátusok jogállásáról rendelkező forradalom utáni első jogszabály (1992/92-es számú törvény) határozta meg először a kedvezményes nyugdíj
lehetőségét, mégpedig azért, mert az akkori politikai hatalomnak érdekében állt az előző rendszerben tanult és szocializálódott bírók eltávolítása. Ezt a szabályozást a 2004-es „Macovei-törvény” minden további nélkül átvette ugyanazobból a megfontolásból. Minthogy akkor Románia még nem volt az EU tagja, a törvényt senki sem kifogásolta. Később, az Európai Bíróság Lengyelországban és Magyarországon is
megtiltotta a bírák kényszernyugdíjazását.
Javaslom, hogy ezek ismeretében vegyük sorra a Legfelsőbb Bírói Tanács közleményében szereplő érveket. Ami a tervezet alkotmányellenességét illeti, a bírák jogállásáról az alaptörvény 125-ös cikkelye rendelkezik, ebben egy szó sincs sem a kedvezményes nyugdíjazásról, sem a szolgálati nyugdíjról. Az sem világos, hogy milyen nemzetközi szabályozásokra hivatkoznak a tiltakozók, ugyanis az EU tagországaiban a bírák nyugdíj-korhatára hatvanöt és hetven év között van. Nem kevésbé igaz, hogy egyes országokban – mint például Franciaország vagy Németország – lehetőség van
hatvanhárom, illetve hatvankét éves kori nyugdíjazásra – akkor, ha a kérvényező bíróként legalább harmincöt éves munkaviszonnyal rendelkezik.
Ezzel szemben Romániában az a magisztrátus, aki huszonhárom éves korában
végezte el az egyetemet és egy bíróságra kapta a kinevezését (mint például az én generációm tagjaiból sokan), már negyvennyolc évesen nyugdíjba mehetett. A legtöbben meg is tették, és ügyvédként vagy közjegyzőként dolgoztak tovább, halmozva a tiszteletdíjaikat a rendes és a szolgálati nyugdíjaikkal.
Ami az úgynevezett különnyugdíjakat illeti, az is megfelel a nemzetközi gyakorlatnak. Az EU országaiban, Ciprus és Svédország kivételével, mindenütt jár a magisztrátusoknak a nyugdíjon felül valamilyen külön juttatás. Az az érv, hogy a kormány törvénytervezete diszkriminál a már nyugdíjas és a még aktív bírák között, szintén nem fogadható el. A törvény ugyanis a jövőre vonatkozik.
A kedvezményes nyugdíjazáshoz való jog nem tekinthető szerzett jognak, mert a még aktív magisztrátusok nem rendelkeznek ezzel. A parlamentnek jogában áll olyan törvényt alkotni, amely a jelenlegitől eltérő módon szabályozza a bírók és ügyészek jogállását. Nem kevésbé igaz azonban, hogy nem nyúlhat a már nyugdíjban lévők juttatásaihoz.