Székely Ervin: Választások után – választások előtt

Megvoltak tehát az összevont helyhatósági és Európai parlamenti választások. Az eredmények nagyjából igazolták az előzetes várakozásokat, azonban néhány következtetést talán nem érdektelen megfogalmazni.
Ezek egyike mindenképp az, hogy bár a szélsőjobb valamelyest javítani tudott a helyzetén, lényeges áttörést nem sikerült elérnie, a közösségi törvényhozás vezető ereje továbbra is a jobbközép Európai Néppárt és a balközép Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége maradt. Az úgynevezett szuverenista pólus ráadásul megosztottabb mint valaha. Tessenek csak belegondolni, hogy miként működhet együtt az Ukrajnát mindenben támogató Olasz Testvérek és a lengyel Jog és Igazságosság az
oroszbarát Fidesszel és AUR-al, illetve ez utóbbiak ketten, tekintettel arra, hogy a magyar kormánypárt itteni fiókpártja épp a Simionékkal való riogatásra építette programját. Az AUR egyébként bejelentette, hogy az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójába szeretné beültetni embereit, ahová a Fidesz is igyekszik. Lesznek itt még gondok…
S ha már a frakciók összetételénél tartunk. Mit szólnak ahhoz, hogy Magyar Péter vezette Tisza Párt hét képviselőt juttatott be az EP-be? Hírek szerint ők is az Európai Néppártot fogják erősíteni, vagyis egy képviselőcsoportban lesznek az RMDSZ két képviselőjével, akik – Kulcsár-Terza József szerint – azért kell ott legyenek Brüsszelben, hogy segítsék fideszes barátaikat, akiknek viszont három évvel ezelőtt ajtót mutattak a néppárti frakcióban.
Az EP-választások kisebb meglepetése, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közös listája, a felmérések szerint 53 százalékot kapott, ami messze meghaladja az előzetes várakozásokat. Tény, hogy a megyei tanácsosi listákra leadott szavazatok tekintetében a két párt együttesen még ennél is jobb eredményt ért el, ám téves lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy a két kormánypártnak külön – azaz értelemszerűen egymás ellen – kellene indulnia a parlamenti választásokon. Ez utóbbi esetben ugyanis a koalíció kannibalizációjának lennénk tanúi, ami egyértelműen a szélsőségesek malmára hajtaná a vizet. Kérdés, hogy a két párt vezetőiben lesz-e kellő
bölcsesség ahhoz, hogy ezt felismerjék. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a jelek szerint a közös államfő-jelöltben sem tudnak megegyezni, mindkét pártvezér elnök akar lenni, ez pedig nem sok jót ígér a koalíció fennmaradása tekintetében.
Ami pedig az RMDSZ-t illeti, fellélegezhetünk. Véget ért a Szövetség eddigi legfantáziátlanabb, -irritálóbb, -agresszívebb, -negatívabb kampánya, amelyben terveket, ötleteket nem, vagy csak elvétve hallhattunk. Az RMDSZ kampánya a pánikkeltésre, fenyegetésre épült. A hagyományoknak megfelelően a választások napján ömlöttek ránk az üzenetek arról, hogy a románok nagyobb arányban mennek el szavazni, mint mi. Vagyis nem azért kell az RMDSZ jelöltjeire szavaznom, mert jó
programjuk van, hanem azért, mert a románok nagyobb arányban szavaznak mint a magyarok. Nem tudom, hogy a kampányszövegeket tartalmazó hangfelvételek telefonos bejátszása melyik kampánystratégának a zseniális ötlete volt, de ha ismerik, mondják meg neki, hogy engem kimondottan zavart, s úgy vélem, ezzel nem vagyok egyedül. Ha még egy olyan angyali türelmű embert, mint Szilágyi N. Sándor professzor urat is kihozta a sodrából, akkor újra kellene gondolni, hogy az őszi-téli kampányidőszakban érdemes-e zaklatni az embereket ilyesfajta üzenetekkel, amiből én csak azt értettem meg, hogy valakik engem hülyének néznek.
Ami a helyhatósági választásokat illeti, nem születtek nagy meglepetések, talán Brassó az egyetlen kivétel, ahol a jelek szerint a meglehetősen vitatott személyiségként ismert George Scripcarunak (PNL) sikerült visszahódítania a polgármesteri tisztséget Allen Colibantól (USR).
Gálfi Árpád elbukta a polgármesteri választást Székelyudvarhelyen az RMDSZ jelöltjével szemben, ez azonban nem tekinthető meglepetésnek, már rég borítékolható volt.