Amióta megjelentek a világhálón a közösségi oldalak, jól érezhető, hogy használatukban többféle irányvonal érvényesül. Segítenek a tájékozódásban, de ugyanakkor lehetővé teszik az információkkal való visszaélést. Soha nem látott mértékben elősegítik a kapcsolatteremtést, de arra is képesek, hogy amolyan huszonegyedik századi pletykafészkekké változzanak, amelyekben szűkebb vagy tágabb körökben nagyon könnyű valakit lejáratni.
Van azonban, ami egyértelműen értékteremtő jellegű: az évek során írók, irodalmárok, művészek, művészettörténészek több olyan rövid szöveget közöltek ezeken az oldalakon, amelyek csak ezt követően álltak össze papíralakú könyvekké, bizonyítva, hogy a digitális és a hagyományos közlési formák jól megférnek egymás mellett, hogyha avatott kezekbe kerülnek.
A magyarországi Demeter Ervin immár több esztendeje közli tiszteletreméltó következetességgel a Facebookon az erdélyi magyar képzőművészek tömör, lexikális adatait, portré- vagy más fotók és reprodukciók kiséretében, elsősorban a születésnapokra, vagy más évfordulókra emlékeztetve, és jó ideig nem nagyon lehetett tudni, hogy egy művészetszerető ember érdeklődésén kívül mi az a közös cél, amely vezeti az írásokat, mi az a közös szál, amelyre szeretné felfűzni azokat.
Nos, ez a napokban egyértelműen kiderült. Demeter Ervin, annak a Hajdú Demeter Dénesnek fiaként, aki az 1989-es romániai változások után az erdélyi képzőművészek magyarországi megismertetését tekintette egyik legfontosabb céljának és ilyen tekintetben Budapesten galériát is működtetett, most egyetlen tekintélyes kötetbe gyűjtötte össze mindezeket a szövegeket, és az elmúlt napokban Erdély több városában is bemutatta.
Noha az évek és évtizedek során az erdélyi képzőművészet különböző áramlatairól, irányzatairól, művésztelepeiről, belső és külső kapcsolatrendszereiről, társadalmi és közösségi szerepvállalásairól több munka is megjelent, ezek a leggyakrabban művészettörténeti és művészeti elemzői szempontokat követtek, ez a több mint négy és félszáz oldalas könyv azonban olyan adattár, amely bárki tájékozódását nagyon könnyen és egyszerűen elősegíti.
Lexikális elrendezésben, betűrendi sorrendben, néhány kivételtől eltekintve, mindenki kap egy oldalt, amelyben ott szerepel a portréja vagy valamilyen más felvétel róla, ott sorjáznak életének és alkotópályájának legfontosabb adatai és legfontosabb forrásmunkái, néhány reprodukció és mindezek teljesen hitelesnek tekinthetők, hiszen a részletek facebookbeli közlései előzőleg már lehetővé tették a széleskörű nyilvánosság ellenőrzését és visszajelzéseit.
Még számszerűen senki nem végzett kutatásokat, hogy az első világháború végétől napjainkig a bővebben értelmezett Erdély területén hány magyar képzőművész tevékenykedett, ám ha figyelembe vesszük, hogy napjainkban a vizuális főiskolák és művészeti egyetemek, a művészeti középiskolák elterjedése nyomán is, hogyan ontják a művészeket, akkor össz-számuk minden bizonnyal több mint ezerre tehető.
Demeter Ervin azonban két évszámban vonta meg az adattárba való bekerülés határvonalait: 1920 és 1970. Hogy miért éppen ez a kettő, az kiderül a szerző és az erdélyi műkritikusok, művészettörténészek legidősebbjének, Banner Zoltánnak az előszavaiból.
Figyeljünk erre a könyvre, mert a múlt, a jelen és a jövő fontos útjelzője az erdélyi magyar képzőművészetben. Miközben – ahogyan a médiában mondani szokás – Demeter Ervin és felesége, Kulcsár Edit élőben tovább működteti az erdélyi művészeknek teret és megismertetést jelentő budapesti galériát.
Elhangzott a román közrádió bukaresti magyar adásában 2025. február 20-án.
