2024 májusában az ENSZ közgyűlése elfogadta a srebrenicai népirtást elítélő határozatot. A határozat kimondja, hogy július 11-ét ezentúl a srebrenicai népirtás áldozatainak emléknapjává nyilvánítják, valamint elítéli a népirtás tagadását és a háborús bűnösök felmagasztalását. A határozat nem nevez meg konkrét szerb vezetőket vagy a szerb népet kollektív bűnösként, ezzel is igyekezve elkerülni a kollektív bűnösség vádját, amelyet a belgrádi vezetés rendszeresen hangoztatott.
A határozatot Magyarország Észak-Koreával, Nicaraguával, Kínával és Vlagyimir Putyinnal egységben nem ismerte el. A Balk Magazin írta meg, hogy ennek nyomán a Serbrenicai Anyák Egyesülete kiadott egy közleményt, amiben ismertette, hogy a Potočariban lévő emlékhelyen egy szégyenfát állítanak fel.
A pro-boszniai politikai kurzus vezéralakjának számító Željko Komšić, aki jelenleg a boszniai Államelnökség horvát tagjának tisztségét tölti be egy hosszú, több évtizedes folyamat lezárásaként értékelte a mostani döntést. Meggyőződése szerint a határozat jelentősége abban áll, hogy megteremtette a lehetőségét annak, hogy a korábbi nemzetközi bírósági döntésekkel kapcsolatos konszenzus után a politikai konszenzus is létrejöjjön a srebrenicai események kapcsán.
A szerb számháború
Amint a Balk Magazin részletezi, Željka Cvijanović a boszniai Államelnökség szerb tagja azzal vágott vissza, hogy kiszámolta, a világ lakosságának kétharmada nem támogatta a Srebrenicáról szóló állásfoglalást, hiszen a 193 ENSZ tagállamból 109 azt nem szavazta meg.
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke meg azt mondta, hogy a határozat körüli hangulatkeltéssel valójában a szerb népnek akartak ártani. Dodik azzal érvelt a határozat érvénytelensége mellett, hogy azt az ENSZ Közgyűlésben a 193 tagállamból 109 nem szavazta meg, így nem volt meg az egyszerű többség a határozat elfogadásához.
A hatályos normák szerint viszont az ENSZ közgyűlés ezen döntéséhez elégséges volt a jelenlévő és egyben nem tartózkodó tagállamok – 84 támogató és 19 elutasító – több mint felének az igen szavazata, így a döntés érvényes.
Magyarország, a szavazás és a szégyenfa
Magyarország volt az egyetlen EU-s és NATO-tagállam, amely nem szavazta meg a határozatot. Szijjártó Péter külügyminiszter előre jelezte Magyarország álláspontját, amelyben kiemelte, hogy az ország nem támogatja a határozatot. A magyar szavazat miatt Elmedin Konaković boszniai külügyminiszter tiltakozó jegyzék küldését helyezte kilátásba, hangsúlyozva a döntés negatív hatását a boszniai-magyar kapcsolatokra.
A Srebrenicai Anyák Egyesülete ezt követően döntött úgy, hogy a Potocariban lévő emlékhelyen egy „szégyenfát” állít fel, amelyre azoknak az országoknak a nevét vésik fel, amelyek nem támogatták a határozatot. Magyarország neve Oroszország, Kína és néhány más állam mellett kerül fel a fára, hogy emlékeztessen a nemzetközi közösség egyes tagjainak elutasító magatartására.
A srebrenicai népirtás története
1995 júliusában a boszniai szerb erők, Ratko Mladić tábornok vezetésével, elfoglalták Srebrenicát, amelyet az ENSZ biztonságos menedékhelynek nyilvánított. A holland békefenntartók nem tudták megvédeni a várost, és a szerb erők megkezdték a muszlim férfiak és fiúk tömeges kivégzését, miközben a nőket és gyermekeket buszokkal szállították el. Mladić diadalittasan jelentette be, hogy a várost a szerb nemzetnek adják, és megkezdődött a tömeges kivégzés. Miközben a szerb katonák házról házra járva keresztül-kasul mészárolták a bosnyák férfiakat és fiúkat, Mladić kijelentette: „A szerb nemzetnek adjuk a várost. Itt az ideje, hogy a török elnyomás után bosszút álljunk ebben a térségben.”
A srebrenicai vérengzés során több mint tízezer bosnyák férfi próbált meg elmenekülni a városból, Tuzla felé tartva. Sokan közülük az erdőkben rejtőzködtek, de csak töredékük érte el a biztonságot. A szerb katonák hamis ígéretekkel és békefenntartónak álcázva magukat csalogatták elő a menekülőket. Az erdőkből előcsalogatott férfiakat és fiúkat azonnal elfogták, megkötözték és tömegesen kivégezték. A nők és gyermekek egy részét megerőszakolták, a többieket buszokkal szállították a bosnyák ellenőrzés alatt álló területekre.
A tömeges kivégzések július 12-én kezdődtek és egészen július 16-ig tartottak. A szerb katonák módszeresen gyilkolták le a bosnyák férfiakat és fiúkat, gyakran megkötözve és csonkítva az áldozatokat. A kivégzéseket gyakran előre elkészített tömegsírok mellett hajtották végre, így a holttesteket azonnal eltemették, megnehezítve az áldozatok azonosítását.
A népirtás nemzetközi elismerése
A Nemzetközi Bíróság és a Nemzetközi Büntetőbíróság később népirtásnak minősítette a srebrenicai eseményeket, és több szerb vezetőt, köztük Radovan Karadžićot és Ratko Mladićot elítéltek emberiesség elleni bűncselekményekért. A szerb hatóságok végül bocsánatot kértek a népirtásért, bár a tagadás továbbra is jelen van bizonyos politikai körökben. A bíróság megállapította, hogy a srebrenicai mészárlás célja a boszniai muszlim közösségek részleges megsemmisítése volt.
A holland bíróságok megállapították, hogy Hollandia felelős a Srebrenicában történtekért, mivel a kéksisakos békefenntartók nem tudták megakadályozni a tömeggyilkosságokat. Az országot kártérítés megfizetésére kötelezték, miután kimondták, hogy a holland békefenntartók passzivitása közvetlenül hozzájárult a mészárláshoz.
Magyarország szavazata az ENSZ-ben ismét ráirányította a figyelmet a nemzetközi közösség reakciójára és felelősségére a népirtások és háborús bűnök tekintetében. Az ország döntése, hogy nem szavazta meg a határozatot, tovább bonyolítja a diplomáciai kapcsolatokat Bosznia-Hercegovinával és más érintett nemzetekkel. Magyarország álláspontja miatt kritikák érték a kormányt, különösen a népirtás áldozatainak hozzátartozói részéről.
Bár a határozat nem kötelező érvényű és nincs jogi következménye, fontos szerepet játszik a történelmi emlékezet fenntartásában és a jövőbeni népirtások megelőzésében. Az ENSZ tagállamai számára ez egy felhívás, hogy tegyenek meg mindent a népirtás megelőzése és büntetése érdekében. Az emléknap létrehozása segíthet abban, hogy a világ ne feledje el a srebrenicai mészárlás borzalmait, és hogy a hasonló tragédiák ne ismétlődhessenek meg.
A boszniai szerb álláspont
A boszniai szerb vezetők, köztük Milorad Dodik, továbbra is tagadják a srebrenicai népirtás tényét, és ellenzik az ENSZ határozatát. Ez a tagadás továbbra is jelentős akadálya a megbékélésnek és az igazságtételnek a régióban. Dodik és a boszniai szerb törvényhozók elutasítják a népirtás elismerését, és fenyegetéseket fogalmaztak meg a határozat elfogadása ellen.
A srebrenicai népirtás máig erős politikai és társadalmi hatással bír. A tagadás és az emlékezés kérdései továbbra is feszültséget okoznak a Balkánon, és a nemzetközi közösség felelőssége is gyakran viták tárgyát képezi. A történtek emléke még mindig élénken él a régió lakosságában, és az áldozatok hozzátartozói folyamatosan keresik az igazságot és az elismerést. Magyarország döntése, hogy nem támogatta a határozatot, újabb vitákat indított el a népirtás és a nemzetközi felelősségvállalás kérdéseiről.