Az elmúlt napokban a forint árfolyama rendre negatív rekordokat döntött.
Ennek az elemzésnek az írásakor – október 1-jén délelőtt – az euro 423, a dollár 432, a svájci frank árfolyama 440 Ft körül szédeleg, minimális, néhány forintos kilengésekkel.
Ez a jelenség veszélyes, következményei súlyosak, ezért érdemes közelebbről is elemezni azokat az okokat, amelyek elvezettek nemzeti valutánk értékének brutális romlásához.
1./ Nemzetközi hatások
A világgazdaságban végetért az aranykor, azaz az olcsó és lényegében korlátlan hitelforrások, valamint az alacsony, kvázi nulla infláció időszaka. A jegybankok a gyorsan növekvő infláció csillapítása érdekében kamatemelési ciklust kezdtek, nem konvencionális, forrásbővítő eszközeiket pedig fokozatosan kivezették. Ennek hatására egyrészt drágultak a hitelforrások, másrészt megnőttek a megtakarítások hozamai. Ezek a monetáris intézkedések erősítették a kulcs- és tartalék valuták – dollár, svájci frank, euro – árfolyamát, és így a biztonságra és egyben elfogadható hozamra vadászó befektetők likvid eszközeiket tömegesen vonták ki a bizonytalan vagy kockázatos eszközökből, egyben növelték a kulcsvaluták iránti keresletet, tovább erősítve azok árfolyamát. Ez a folyamat értelemszerűen rontja a forint árfolyamát.
Az orosz-ukrán háború gazdasági következményei az európai országokat súlyosan érinti. Az energiahordozók szállításának csökkentése, ill. kiváltása, az ukrán élelmiszerexport drasztikus visszaesése, az orosz és ukrán gazdasági kapcsolatok romlása, sok esetben befagyasztása hatalmas áremelkedést okoz az energiahordozók és az alapvető élelmiszerek piacán, csökkenti a gazdaságok teljesítményét, lényegében sok európai országban stagflációhoz közeli állapotot idéz elő.
Ezek a nemzetközi hatások kivédhetetlenek, azokhoz alkalmazkodni kell. Azok az országok, amelyek felelős gazdaságpolitikát folytattak és folytatnak, képesek veszteségeiket minimalizálni és alkalmazkodni nagy megrázkódtatások nélkül az új körülményekhez. Az elhibázott, felelőtlen gazdaságpolitikát folytató országok többnyire eszköztelenek az új kihívásokkal szemben, ezért jobban megsínylik azok terheit.
Mindezt talán legjobban a nemzeti valuták árfolyamának változása tükrözi. A forint árfolyamának romlása rendre és nagyságrendileg is nagyobb, mint a többi régiós valuta értékvesztése. A cseh korona, a lengyel zloty, a horvát kuna, a bolgár leva, a román lei, de még az ukrán hrivnya is 3-5 százalékkal kisebb veszteséggel reagál a külső hatásokra, mint a magyar forint. (Az ukrán hrivnya árfolyama a speciális háborús hatások miatt nem mérvadó.) Ma a forint pozíciójánál Európában csak a lényegében gazdasági csődöt képviselő török líra gyengébb.
Ebből adódik a logikus következtetés, hogy a forint nagy mérvű elértéktelenedése mögött nemcsak nemzetközi, hanem sajátos hazai hatásokat is kell keresnünk.
2./ A magyar gazdaságpolitika hibáinak következményei, hatása a forint árfolyamára
Az Orbán-kormány lényegében tíz éve durván prociklikus gazdaságpolitikát folytat. Ennek az a lényege, hogy konjunkturális időszakban is erőlteti, dinamizálja a gazdasági növekedést, elpazarolja a rendelkezésre álló és megszerezhető erőforrásokat, nem gyűjt tartalékokat nem javítja a lehetséges mértékben a makrogazdasági egyensúly viszonyokat, így amikor véget ér a konjunktúra időszaka, akkor eszköztelenül áll az új helyzet előtt. Amikor tehát a csökkenő keresletet stimulálni, élénkíteni kellene az állami kereslet növelésével, arra kényszerül, hogy folytassa a prociklikus gazdaságpolitikát, azaz restrikciós intézkedésekkel próbálja megelőzni a még súlyosabb egyensúlyromlást, amivel tovább mélyíti a gazdasági válságot.
Konkrétan. A magyar államháztartás hiánya monoton nő. (Varga M. szerint ebben az évben a már korrigált 4,9 százalékos deficit a PM számítása alapján 6,1 százalékos lesz – ez is szédelgően optimista prognózis.) A magas deficit növeli az államadósságot, amelynek a finanszírozása egyre drágább. (Az elmúlt héten három, évi 11 százalékot meghaladó hozamú állampapírt dobott piacra az ÁAKK.) Ezek a költségek növelik a jövőbeni terheket, csökkentik a későbbi erőforrásokat is.
A hatalmas, teljesítménnyel alá nem támasztott többlet kereslet – csak a választási kampány ideje alatt több mint 2000 md Ft! – ugrásszerűen növelte a gazdaság importigényét, amit az export bővülése nem tudott követni, így előbb masszív külkereskedelmi mérleghiány, majd az EU-támogatások kiesése miatt tőkeoldalon is gyorsan növekvő folyó fizetési mérleghiány alakult ki. Ezek együttes hatására az MNB likvid devizatartalékai cca. 34 md euróra csökkentek, ami kb. háromhavi importot fedez. Ez a kritikus alsó határ, amely már kockázatossá teszi, de legalábbis megdrágítja a lejáró devizaadósságok refinanszírozását. Az ÁAKK legutóbb kibocsátott devizakötvényeinek hozama már meghaladta a 10 százalékot, ezen belül folyamatosan emelkedik a megfizetendő CDS-felár is.
A magyar gazdaságban folyamatosan nő az inflációs nyomás. Az éves nominális infláció év végére várhatóan meghaladja a 20 százalékot, az egyszeri hatásoktól megtisztított maginfláció már szeptemberben is 20 százalék körül volt. A következő két hónapban robban az energiaárak, valamint az élelmiszerárak emelkedése. Ez azt jelenti, hogy az inflációs nyomás nem csökken, hanem nő, és tartósan rontja a gazdaság szereplőinek helyzetét – az államháztartásét, a vállalkozásokét és a lakosságét egyaránt.
Az árrobbanás következményeként arra kell számítani, hogy a közeljövőben nő a gazdasági csődök száma, vállalkozások fogják beszüntetni vagy csökkenteni a tevékenységüket, újra megjelenik a növekvő munkanélküliség, miközben egyébként is súlyosbodik a szociális válság.
A gazdasági krízisre a kormány és a jegybank egyaránt késve és rosszul reagált. Kapkodó, időnként pánikos döntéseik nem csökkentették, hanem növelték az inflációt, nem fékezték, hanem növelték a bizonytalanságot, nem segítették, hanem rontották a vállalatok és a lakosság helyzetét. (A rezsicsökkentés “csökkentése”, az ársapka fenntartása hat élelmiszeren, ill. az üzemanyagokon, az u.n. extra profitadók kivetése, a KATA ötletszerű szigorítása, a jegybanki alapkamat hektikus emelése mind mind áthárítható tehernövekedéssel, azaz további inflációval, ill. súlyos állami kiadásokkal járnak.
Az ostoba EU-ellenes politizálás, a jogállami feltételek alibi-teljesítése, az EU-szankciók blokkolása, az orosz agresszor támogatása – mindez kétségessé teszi és késlelteti az EU-val való megállapodást, így az ország nem jut hozzá a gazdaság működéséhez nélkülözhetetlen EU-transzferekhez, kedvezményes hitelekhez.
A nagyüzemi méretű, államilag gerjesztett korrupció, a már elnyert EU támogatások pazarló felhasználása mind-mind növelik a magyar gazdaság kockázatait, rontják a kilábalás esélyeit, növelik a pénzpiacok bizalmatlanságát.
3./ Az Orbán rezsim hiteltelenségének, megbízhatatlanságának demonstratív bizonyítéka, hogy a gazdasági válság enyhítésére hozott és bejelentett intézkedések hatására nem javult, hanem tovább romlott a forint árfolyama.
Tankönyvi példák egész sorával találkozhattunk az elmúlt napokban. Egész példatárat lehetne összeállítani azokból az esetekből amelyeket gazdasági krízis esetén mindenképp el kell kerülni.
Orbán Viktor a parlament őszi ülés szakának megnyitásakor többek között azt mondta, hogy gazdasági gondjaink kivétel nélkül az EU elhibázott szankciós politikájának a következménye, és hozzátette, hogy ha a “nekünk járó” EU támogatásokat nem kapjuk meg, akkor azokat más forrásokból fogjuk biztosítani. Ez a kijelentés egyrészt azt jelenti, hogy a magyar kormány nem hajlandó szembenézni saját hibás gazdaságpolitikájával és korrigálni azt, másrészt kilátásba helyezi, hogy hajlandó drága piaci forrásokból is pótolni az égetően hiányzó EU forrásokat, vagy ha ez nem elég, netán lehetetlenné válik, megkísérel Európán kívüli, lényegében kínai, vagy arab forrásokhoz jutni. (Ennek egyik jele, hogy már eddig is igénybe vettünk u.n. Panda kötvényeket, amelyek részben drágábbak a pénzpiaci forrásoknál is, részben kvázi gyarmatosító jellegű biztosítékokat követelnek – például nemzeti vagyonelemek elzálogosítását.) A beszéd elhangzása után azonnal beszakadt a forint árfolyama.
Az sem erősítette a bizalmat, hogy ezekben a napokban került sor egy nem rendszerszerű IMF látogatásra és tárgyalásra. (Ma ugyanis nincs érvényes szerződésünk a valutaalappal.) Miután a finanszírozási gondok ismertek, sokan arra következtettek, hogy a kormány kényszerül igénybe venni az IMF hiteleit is.
Fokozta a bizonytalanságot és a kockázatokat az az ostoba intézkedés, hogy a központi költségvetési szerveknél október végéig felfüggesztik a béren kívüli kötelezettségek kifizetését. Sokan ezt az intézkedést a költségvetés fizetőképtelenségével magyarázták. Ha a kormány érvényt akar szerezni a költségvetési takarékosságnak, akkor a jóváhagyott 2022-es előirányzatok csökkentésével is elérhetné ezt a célt és akkor nem kellene már vállalt kötelezettségek teljesítését felfüggeszteni, gerjesztve ezzel is a bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot.
A jegybank kamatdöntő ülése után Matolcsy bejelentette, hogy 13 százaléknál az MNB befejezte a kamatemelést, amivel lényegében nyíltan elismerte, hogy a piacok az eddigi kamatemelést sem elégségesnek, sem jó üteműnek nem tartották, azaz a jegybank eszköztelenül áll a növekvő inflációval szemben. (Érdemi lépést jelent a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátájának emelése az eddigi 1 százalékról 5 százalékra. Kíváncsian várom, hogyan fognak erre a lépésre a piacok hétfőn reagálni.)
Megalapozottan vonhatjuk le a következtetést: a kormány és a jegybank elvesztette hitelességét, alkalmatlan a gazdasági és szociális válság kezelésére szakmai, politikai és erkölcsi szempontokból egyaránt. Ez egyben azt is jelenti, hogy ma már nem gazdaságpolitikai, közgazdasági és ütemezési feladat a mélyülő magyar válság kezelése, hanem alapvetően hitelességi, megbízhatósági kérdés. Ceterum censeo: ezen a csődtömegen az Orbán rezsim már nem tud úrrá lenni.
Végezetül, a félreértések elkerülése érdekében szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a súlyos gazdasági krízis, valamint az előbb kifejtettek ellenére az időnként felröppenő államcsőd, azaz a technikai vagy érdemi fizetőképtelenség veszélye ma még nem fenyeget. Ez a forgatókönyv csak akkor valósulna meg, ha a ma ismert valamennyi kockázati tényező egyszerre romlana és terhelné meg a magyar gazdaságot. Reméljük erre nem kerül sor – enélkül is nehéz hónapok, tél elé nézünk.
Forrás: Újnépszabadság
