Száztíz éve született az ismeretlen Weöres Sándor

Találunk itt térképet Egy név nélküli városról, Ikano városának phülékre osztott rajzát, Mobao városának és környékének térképét, Oten várának alaprajzát, virágzó birodalmak hatalmas lakosságú városainak és országainak térképeit. Majd mindezek után elképesztően részletes népszámlálási adatokat tartalmazó táblázatok következnek…

A rendszerváltás után nem maradtak remekművek az asztalfiókban – olvasóim biztosan sokszor hallhatták már ezt a kissé bizonytalanul, de Aczél Györgynek tulajdonított, hazug közhelyet. Hiába hazug ez az állítás, igen elterjedt nézet, amire már többszörösen rácáfoltak a megjelent életművek az elmúlt három évtizedben, elég most csak három szerzőre gondolni: Márai Sándorra, Hamvas Bélára és – bármilyen meglepő – a száztíz éve született Weöres Sándorra.

Az évforduló kapcsán most csak három olyan részletre hívnám fel a figyelmet, amely a nagyközönség figyelmét elkerülte Weöres Sándor életműve kapcsán.

Az egyik, hogy Weöres Sándor titkos világokba utazott képzeletében a háború és a zsarnokság elől. A másik, hogy Weöres Sándornak van egy ismeretlen versciklusa, amit nyugodtan A teljesség felé mellé tehetünk, s amelynek az a címe, hogy Én, a határtalan szellem. A harmadik, hogy Weöres Sándor egyáltalán nem volt „apolitikus költő”, igenis voltak „politikus” versei, csak 2013-ig nem jelentek meg.

Emlékszem, amikor sok-sok éve, egy könyvbemutatón üldögélve egykori professzoromat hallgattam az akkor frissen megjelent Weöres Sándor egybegyűjtött prózai írásai című kötetről. Arról volt szó, hogy Weöres Sándor egész irodalomtörténeteket volt képes ihletett perceiben rögtönözni baráti társaságban, amelyeknek látszólag semmi valóságos alapja sem volt. Állítólag írt is ilyeneket, de ezeknek semmi nyoma. Mint egy vadászeb, amikor szagot kap a nádasban, úgy figyeltem. Éreztem, hogy valami nem stimmel. Weöres nagy varázsló volt, de soha sem beszélt a levegőbe. Ugyanannyira jellemző volt rá a rögtönzés, mint a nagy témák hosszan, akár egész élethosszon át való görgetése.

Mi lehet ezek mögött a rögtönzött irodalomtörténetek mögött? Vajon le is írta őket? Ha igen, miféle „kitalált világok története” ez? Várkonyi Nándor, aki a költő jó barátja volt, s hasonlóan fontos szerzőnk, az 1976-ban kiadott Pergő évek című visszaemlékezésében megjegyzi: „Viszont tudom, mert olvastam, hogy megírta egy nem létező ország irodalomtörténetét, szabatosan korszakokra osztva, jellemezve az irányzatokat, és méltatva a kiválóbb tehetségeket, a legkomolyabb pofával és tárgyilagos, akadémiai modorban. Gondolom, karikírozni akarta a szabályszerű tudományos irodalomtörténeteket, példátlanul groteszk, kacagtató olvasmány volt.”

Ugyanakkor rengeteg más tanulmányban találhatunk utalásokat a képzelt irodalomtörténetre, ebből az egyik legrészletesebb Kovács Sándor Iváné: „Weöres Sándor ezt a művét 1943-ban a Medúza megjelenése után mesteréül ajánlkozó Hamvas Bélának küldte el, kézirata azonban egy bombázás során megsemmisült. Emlékezete mégis híven megőrizte a lényegét. Amikor rákérdeztem, olyan szabatosan mondta el a világirodalom e legkülönösebb – ráadásul elvesztett – irodalomtörténetének vázlatát, mint egy eminens szigorlatozó. A Mahruh óriás őscsillagon élő nyolc-tíz nép és a rajtuk átvonuló népek irodalma több nyelven és több millió éven át alakult, ősi aranykora a menu-korszak, ezüstkora a sebu-kor volt, erre következett az átvonuló harcos népek kora, a surru- vagy nan-időszak, majd a restaurációé, a niern- vagy nief-peridus. (…) Érdekes, hogy Várkonyi Nándor mulatságosnak találta ezt a fantázia-irodalomtörténetet, pedig ha van köze valamihez mégis, az mindenekelőtt a Szíriát oszlopai komolyan vett, a »benső végtelenbe« transzponált mítosz-mitológiája. Történeti időtlensége sokkal inkább konkrét, mint helyzeteinek és típusainak megszületése körüli betájolhatósága.”

Telefonon beszéltem a Weöres-összes köteteket szerkesztő Steinert Ágotával, aki beszámolt arról, hogy a Weöres-kiadásokat készítve számtalan cetlivel, rajzzal, térképpel szembesült, amelyekből néhányat én magam is láttam a Petőfi Irodalmi Múzeumban, igaz, azokat a Tulipánföldhöz és más korai fantasztikus elbeszélésekhez rajzolta a költő. Ezeket átnéztem, s még mindig hiányérzetem volt.

Írtam az akkoriban Weöres Sándor jogörököseit képviselő ügyvédi irodának is, kérve, hogy engedélyezzék a kutatást a hagyatékban, de sajnálatos módon elutasító választ kaptam. Így még mindig helyben topogtam egyre erősödő megérzéseimmel. Mégpedig azzal, hogy Weöres Sándor életművének egy nagyon fontos részlete mindmáig tisztázatlan.

Ekkor kerültem kapcsolatba a szombathelyi tanárral, Lőcsei Péterrel, aki a Vas Megyei Levéltárban kutatott. Lőcsei Péter – akinek elképesztő munkája Weöres Sándor kapcsán minden tiszteletet és elismerést megérdemel – kérésemre elküldte kutatási eredményeit; ezeket végigolvasva láttam, hogy pontosan annak töredékeit, nyomait találta meg, amit kerestem. Lőcsei Péter írja: „Az említett vázlatfüzeteken, az országos közgyűjteményekben elhelyezett dokumentumokon és a költő hagyatékában feltételezhető kéziratokon kívül alighanem a legizgalmasabb és legtöbbet ígérő autográf Weöres-korpuszt a Vas Megyei Levéltárban őrzik. Az anyag akkor került Szombathelyre, amikor Weöres Sándor édesapja beköltözött a táplánszentkeresztesi szociális otthonba. A tulajdonában lévő családi iratokkal (levelek, birtokösszeírások, gazdasági feljegyzések) együtt tekintélyes mennyiségű szépirodalmi kéziratot adott át. (…) A Vas Megyei Levéltár Weöres-anyagában találhatóak azok a térképek, »népszámlálási adatok«, kimutatások, amelyek a költő világokat teremtő képzeletének szemléletes bizonyítékai.”

Az anyag részletes áttanulmányozása után elismerően csettintettem. Igen, ez az. Weöres Sándor nagyon sok időt szánhatott arra, hogy ebben az ismeretlen világban kellőképpen elmerüljön.

Találunk itt térképet Egy név nélküli városról, Ikano városának phülékre osztott rajzát, Mobao városának és környékének térképét, Oten várának alaprajzát, virágzó birodalmak hatalmas lakosságú városainak és országainak térképeit. Majd mindezek után elképesztően részletes népszámlálási adatokat tartalmazó táblázatok következnek, amelyekben e „képzelt birodalmak” létszámát tekintjük végig. Aztán egy cetlin az egyik birodalom ábécéjét találjuk, különleges horgolt írást. Utána pedig Tepi császár könyvtári gyűjteményének felsorolása következik (Tepi kultúrájáról más feljegyzés is tanúskodik), majd pedig egy időrendi táblázat, amelyben –40 000-től jutunk el 3500-ig. A táblázat három részre van osztva, az első oszlopban van a történelem, a másodikban a képzőművészet, a harmadikban pedig az irodalom és a zene. Az ősidőben a gorok észak Mizatban jelennek meg, kőkúpok és barlangművészet jellemzi a képzőművészetet, s a Kuma szentkönyv ősrétege jön létre. Innen végig, korszakokon, háborúkon keresztül jutunk el Megor és Eiomor utolsó fénykoráig, a végső harcokig, melyből Új-Megor emelkedik ki 3500-ban. Korszakok, nevek, évszámok, országok területe, lakossága, négyzetkilométerre eső lakóinak száma hosszú táblázatokban, városok neveinek felsorolása, mind-mind Weöres Sándor saját feljegyzései.A legérdekesebbek a folyóparti városok, mintha egy folyami utazás állomásait látnánk, majd egy másik jegyzeten jó hosszú, 177 napig tartó utazás állomásainak felsorolását találjuk, s a városok közötti távolságokat. Az érdekesség, hogy némely városok neve (Kuf, Issi e Hoi) a fényerősség-táblázaton is szerepel, amely az egyik legegyedibb dokumentum a megtalált anyagban.

A legenda szerint, ahogy idéztem, Weöres Sándor megírta e képzeletbeli népek irodalomtörténetét, s elküldte mesterének, Hamvas Bélának, mindezt a háború alatt. Hamvas házát bombatalálat érte, számos értékes kézirat elpusztult, köztük talán Weöresé is, amiről a költő később így nyilatkozott: „Nem tudom, hogy olyan volt-e ez az irodalomtörténet, aminek az elvesztése kár. Különböző periódusok voltak benne az őskortól a modern időkig, meglehetősen analógiájára azoknak az irodalmaknak, amelyek évezredeket ölelnek fel. (…) Egy ilyenféle képzelt nép irodalmának története volt ez, analízise akart lenni annak, hogy különböző korszakokban hogyan, miben tud megnyilvánulni egy nép szelleme.”

A második érdekesség, hogy A teljesség felé könyvvel párhuzamosan, tehát a negyvenes években írott és fiókban maradt, az olvasóközönség számára teljesen elfelejtett, és csak 2013-ban publikált, de szorosan e művéhez kapcsolható „Én, a határtalan szellem” című nagy ívű, 49 költeményből álló versciklusban a szerző azonosítja magát és meghaladja magát, amikor úgy kezdi énekét: „Szólok, én, a határtalan szellem / a kicsiny emberen keresztül. / Szólok, én, Lao-ce, / más életen keresztül.” Nincs külön e könyvben sem a kereszténység, a buddhizmus, a taoizmus, mert nem keresztény, nem buddhista és nem is taoista e könyv. Ez a könyv a Hagyomány talaján áll, éppen úgy, mint a kereszténység, a buddhizmus és a taoizmus is és mint a párhuzamos prózaverskötet: A teljesség felé. Ugyanabból a forrásból merít, mégis mást (is) mond. Ez a versciklus és az Elhagyott versek kötet azonban nagyon sokat ad az eddigi Weöres Sándor-képhez, különösen, ha el tudjuk helyezni az eddig ismeretlen műveket az életműben.

Nem csak számos – más változatban, vagy folyóiratban itt-ott megjelent – vers van a kötetben, hanem nagyon sok eddig ismeretlen vers, sőt versciklus is.

Mi az, amit az Elhagyott versek olvasása mindezeken túl hozzáadhat a kialakult Weöres-képhez? Például az, hogy le kell számolni azzal a korábban hibásan kialakult képzettel, amely prekoncepcióvá keményedett, hogy Weöres Sándor „apolitikus költő” lett volna. Weöresnek nagyon határozott és politikai véleménye volt korának fontosabb eseményeiről. Az egyik hallatlanul fontos elhagyott vers címe Ima, így hangzik: „Úristen oltalmazd népünket attól, / hogy gyötörjék, / De még inkább oltalmazd attól, / hogy ő gyötörjön másokat / vagy övéit és önmagát.” (Weöres Sándor: Ima. Elhagyott versek. Helikon.)

Ugyanebbe a vonulatba tartozik a Magyarok című prózaverse, a Strófa című kis epigramma, vagy nagyon hasonló A teljesség felében megfogalmazott politikai alapálláshoz az alábbi kis töredék: „A népért uralkodni: / kincs. / A népen uralkodni: / bilincs.”

Különösen fontos versek a Rákosi-korszak alatt írottak, melyek mind kéziratban maradtak, mint amilyen az 1951-ben írott Minden családban… kezdetű, amiből most csak röviden idéznék: „(…) Az égen vészterhes / üstökös söpör; / lenn ötágú szörny / tetüként gyötör. / Ki hiszi még / a tiszta eget, / a bimbós tavaszt, / az oszló ködöt? / Tízmillió magányos nyögés / az ajtók mögött.”

De a legfontosabb – és ez minden október huszonharmadikán különösen aktuális lenne – a Rapszódia a kivívott szabadságról című, amely két variációban maradt fenn a hagyatékban. Ezt a verset, melyben ilyen kemény strófák vannak, méltán lehetne a megemlékezéseken szavalni az 1956-os forradalom ünnepein: „(…) Itt lakájokat tenyésztettek / özönével tíz év alatt, / érdem volt a jellemtelenség: / hogy győzzük most a jó utat?” És: „E tíz év a javunkra válik, / ha kijártuk az iskolát: / zsarnokot többé ne növesszünk, / akármilyen ígérgetéssel / húzza nyakunkra az igát.”

Száztíz évvel Weöres Sándor születése után elmondhatjuk, hogy a huszadik század egyik legfontosabb és legszimpatikusabb költőjének teljes megismerése és életművének integrálása még csak most kezdődik.

Forrás: a  Magyar Hang VI. évfolyama 25. számának (június 23–29.) nyomtatott változata.

A szerkesztő megjegyzése

Weöres Sándor [ejtsd: vörös] (Szombathely, 1913. június 22.[5] – Budapest, 1989. január 22.) Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége Károlyi Amy költő volt. 1970-ben és 1971-ben is irodalmi Nobel-díjra jelölték. (Wikipédia)

Illés Árpád: Változat a „tojás” témára, 1972

A Wikipédia szócikke felsorolja Weöres Sándor idegen nyelven megjelent munkáit is. A felsorolásból sajnálatos módon hiányzik a Weöres Sándor: Versuri. Versiunea romaneasca si cuvant inainte de Veronica Porumbacu. Vigneta copertei: Vasile Kayac. (Colectia) Orfeu. Bucuresti: Editura Univers, 1972, 136 p. című kétnyelvű, nagy visszhangott kiváltott kötet.