Több mint érdekes, hogy eddig nem dokumentálták Constantin Brâncuși iniciatikus vándorlását szülőfalujából, a Gorj megyei Hobița kis faluból a fény városába. Kétezer (egészen pontosan 1954) kilométer, jobbára gyalog megtett út végén 1904. július 14-én érkezett meg, végsőkig elcsigázottan, betegen és koldusszegényen a nagy nemzeti ünnepre – ahogy később mondta: „Franciaország rezesbandával és katonai tiszteletadással fogadott”. Akkor már állt a Párizs háromszáz méter magas jelképe a „megosztó vasszörnyeteg”, a Tour d’Eiffel (ejtsd: ‘efel’) a Szajna partján, a Champ-de-Mars park északnyugati végén (amelynek közvetlen szomszédságában volt szerencsém kilencven évre rá egy kis szállodában egy hétig ágyrajárni egésznapos sétáim után); vajon Brancusi hányszor haladt át alatta?
Sorin Trâncă temesvári újságíró lélegzetállító könyvben pótolja a mulasztást: Drumul lui Constantin. Evadarea lui Brâncuși din România, o reconstituire Editura Humanitas, București, 2023, 224 pagini DUPĂ 120 DE ANI – Constantin útja. Brâncuși menekülése Romániából, rekonstrukció Humanitas Kiadó, Bukarest, 2023, 224 oldal 120 ÉV UTÁN – lenyűgöző multimédiás installáció [www.drumulluiconstantin.ro] keretében, amelyen képekben követhetőek Constantin Brâncuși útjának állomásai (a szerző kiváló fotóművész is).
A legvalószínűbb útvonal: Hobița – Petroșani – Hațeg – Deva – Ilia – Săvârșin – Lipova –Arad – Nagylak – Makó – Maroslele – Szeged – Kecskemét – Dabas – Budapest –Tatabánya – Győr – Mosonmagyaróvár – Hegyeshalom – Heidentor im Carnuntum – Bruck an der Leitha – Schwechat – Viena – St. Pölten – Linz – Salzburg – Prien am Chiemsee – Rosenheim – München – Landsberg am Lech – Memmingen – Ravensburg –Konstanz–Frauenfeld – Winterthur – Zürich–Basel – Belfort – Vesoul – Langres.
A szerző emlékezetes szavai: „Elutasított emberként hagyja el Bukarestet, hogy a világ kulturális fővárosába imádott emberként érkezzen. Százhúsz év elteltével megpróbálom rekonstruálni utazását. Feltevésem, hogy ez az útja változtatta Constantint egy nagyon tehetséges akadémikus szobrászból Rodin méltó riválisává. Leleményes fiatalemberből kifinomult értelmiségivé. Románból egyetemes emberré. Keletiből nyugati emberré. Ortodoxból buddhistává. Parasztból királlyá.”
Forrás: Cristian Patrasconiu | Revista 22
Constantin Brâncuși (Hobița, Gorj megye, 1876. február 19. – Párizs, 1957. március 16.) nemzetközi hírű román szobrász, a párizsi iskola tagja.
Szegényparaszti családban született, hétévesen juhokat őrzött. Már gyermekként kitűnt fafaragói tehetségével. Többször elszökött otthonról apja és bátyjai elől. Kilencévesen a legközelebbi városba költözött, tizenhárom éves korától pedig Craiovában dolgozott fűszeressegédként. Amikor tizennyolc éves lett, a munkaadója beíratta a helyi mesteriskolába. Itt tanult meg írni és olvasni, és 1898-ban kiváló eredménnyel végzett.
Noha csodálója volt Rodin-nek, két hónap múlva elhagyta a mestert, mondván hogy „Rien ne pousse à l’ombre des grands arbres” (Semmi sem tud megnőni a magas fák árnyékában). Ezt követően kezdte kifejleszteni azt a stílust, amely híressé tette.
1913-ban Brâncuși alkotásait kiállították a Salon des Indépendants-ban és az USA első művészeti kiállításán, az Armory Show-n. Párizsi baráti köréhez olyan hírességek tartoztak, mint Ezra Pound, Henri Pierre Roché, Guillaume Apollinaire, Pablo Picasso, Marcel Duchamp, Henri Rousseau, és Fernand Léger.
Brâncuși bonyolult és misztikus lélek volt, tág érdeklődési körrel. Tehetségesen énekelt és hegedült és szívesen készített hagyományos román ételeket. Ezermesterként fonográfot készített magának, de a bútorainak és eszközeinek jó részét is maga készítette.
1938-ban fejezte be első világháborús emlékművét Zsilvásárhelyen. A csend asztala, A csók kapuja és A végtelen oszlopa azoknak a román polgári személyeknek állít emléket, akik 1916-ban szembeszálltak a német megszállással. A zsilvásárhelyi szoboregyüttes utáni 19 évben már csak összesen 15 művet alkotott, amelyben részben korábbi témáit idézte fel. Hírneve növekedésével párhuzamosan egyre inkább visszahúzódott. Utolsó éveiben egy román menekült házaspár gondozta, akiket örököseivé tett. Műhelyét és a benne levő alkotásokat a párizsi Modern Művészetek Nemzeti Múzeumának (Musée National d’Art Moderne) hagyományozta, azzal a feltétellel, hogy a műhelyét abban az állapotban kell megőrizni, ahogy halála napján volt. Párizsban érte a halál, a Montparnasse temetőben nyugszik.
Művei New Yorkban a Modern Művészet Múzeumában, Bukarestben a Román Nemzeti Múzeumban és Philadelphiában a Művészeti Múzeumban találhatók.
