A gondolkodó és forradalmár, a 20. századi világtörténelem kiemelkedő hatású alakjának élete és munkássága – a kezdetek – a Wikipédia szócikke alapján.
Vlagyimir Iljics Uljanov, mozgalmi nevén Lenin (oroszul: Влади́мир Ильи́ч Улья́нов Ленин; születési neve Vlagyimir Iljics Uljanov; Szimbirszk, 1870. április 22. [a régi orosz naptár szerint április 10.] – Gorki, 1924. január 21.) orosz ügyvéd, kommunista forradalmár, a Szovjetunió első vezetője, marxista filozófus és teoretikus, a leninizmus névadója, a 20. századi világtörténelem kiemelkedő hatású alakja.
Orosz szülők harmadik gyermekeként, Szimbirszkben látta meg a napvilágot Vlagyimir Iljics Uljanov néven, a Lenint csak később vette fel.
Pályája – rövid összefoglaló
A Szimbirszki Klasszikus Gimnáziumot kitűnő eredménnyel végezte el, s már ekkor kitűnt társai közül a tudásával és a szorgalmával. Miután kivégezték bátyját, aki részt vett egy merényletben, szembefordult a cári uralommal és fokozatosan balra tolódva a kommunista eszmék híve lett. Joghallgatóként részt vett egy diáktüntetésen, ami miatt kicsapták a kazanyi egyetemről, így magánúton a szentpétervári egyetemen fejezte be tanulmányait, szintén kitűnő eredménnyel.
Felforgató tevékenységért három év szibériai száműzetésre ítélték, ami után a frissen megalapított Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt tagjaként emigrált, majd többek között Svájcban, Németországban és Angliában lakott. Külföldön tartózkodva kulcsszerepet vállalt a párt szervezésében és vitáiban, valamint a szocializmus eszméjének terjesztésében. Szerkesztette a párt lapját és rengeteg írást publikált. Befolyása a pártkongresszusokon egyre erősödött és az 1903-as pártszakadás után a bolsevik (saját maguk által többséginek nevezett) frakciót vezette.
A párt és a mozgalom népszerűsége rohamosan nőtt, végül Lenin vezetésével Oroszországban megszerezték a hatalmat. Az 1917-es októberi forradalom után széles körű reformokat vezetett be, nagy szerepe volt az első világháborúból való kilépésben. Miután az 1917-es választást az eszerek (szociálforradalmárok) nyerték meg, a vörösök és a fehérek között elhúzódó polgárháború kezdődött, amelybe a külföldi hatalmak is beavatkoztak (intervenció). Lenin és a proletár állam a mögötte álló jelentős társadalmi bázissal és a hadikommunizmus bevezetésével meg tudta nyerni a fehérek elleni háborút, és az 1922-ben megalakult Szovjetunió első vezetője lett. Politikai pályájának kiteljesedését agyvérzése, majd két évvel későbbi halála gátolta meg.
A Szovjetunió egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb vezetője volt, azok közül is sokan rajongtak érte, akiknek nem kedvezett az általa követett politikai irányvonal. Óriási sikereit többek között intelligenciájának, karizmatikus személyiségének, kiváló szónoki tehetségének, kiemelkedő műveltségének és magasszintű filozófiai jártasságának köszönhette. A szovjet tagállamokban és a keleti blokkban, sőt világszerte hatalmas népszerűségre tett szert, személyi kultuszát halála után építették fel neve köré, ő maga soha nem vágyott ilyesmire. Szellemének közvetett hatásai még a mai napig is érezhetőek az orosz politikában.
Családja – sokszínű etnikai örökség
Lenin – számos más kortársához hasonlóan – sokszínű etnikai örökséget kapott felmenőitől. Apai nagyapja, Nyikolaj Vasziljevics Uljanyin (később felvette az Uljanov nevet) nevű orosz ortodox vallású jobbágy volt Nyizsnyij Novgorodban, majd később szabóként dolgozott és Asztrahánban telepedett le. Apai nagyanyjáról csak nagyon keveset lehet tudni, még a keresztneve is kétséges, Anna vagy Alekszandra volt (több forrás Anna Alekszejevna Szmirnova néven ír róla). Az ő révén valószínűsíthető a kalmük, de elképzelhető a kirgiz, a tatár illetve az orosz eredet is.
Anyai ágon dédapja (Mosko Blank sztarokonsztantyinovi bor- és szeszkereskedő) és nagyapja is (Alekszandr Dmitrijevics Blank orvos, balneológus) ortodox hitre áttért, vallásukat nem gyakorló zsidók voltak. Nagyanyja, Anna Grigorjevna Grosschopf félig svéd, félig német, lutheránus asszony volt.
Apja az asztraháni gimnáziumban érettségizett jó eredményekkel, majd a kazanyi egyetem matematika–fizika szakát végezte el kitűnően. A penzai Nemesi Intézetben tanított (itt ismerkedett meg az intézet igazgatójának sógornőjével, Marija Alekszandrovnával), ahol „címzetes tanácsnoki” kitüntetése után kemény munkája elismeréseként 1869-ben megszerezte a kormányzóság népiskoláinak tanfelügyelői, majd később igazgatói tisztségét, és e fontos pozícióval együtt örökletes nemesi címet is kapott (így apja révén Lenin is orosz nemes volt), megszólítása „kegyelmes úr” volt. Lenin apja szinte egész nap csak dolgozott, gyermekeivel szigorúan bánt, és nagyon magas követelményeket támasztott velük szemben. Mindenképpen távol akarta tartani őket a politikától és érzelmeit csak ritkán mutatta ki nekik. A nyelvekben némi kiejtési problémái akadtak, de ez nem tántorította el őt a tanításuktól. Már fiatalon kopaszodott (ezt Lenin is örökölte tőle), emiatt koránál jóval idősebbnek látszott. Szeretett kollégáival, barátaival sakkozni és kártyázni.
Édesanyja, nem túl buzgón bár, de a lutheránus hitet gyakorolta és számos, tipikusan német szokást gyermekeinek is továbbadott. Ő is oktatónak készült, de iskolában nem tanított. Nem volt olyan szigorú, mint a férje, de hasonló elveket vallott.
Az orosz mellett mindketten több nyelven, például németül és franciául is beszéltek, és valósággal rajongtak az oktatásért. A cár és a cárizmus feltétlen híveként hittek Oroszország békés úton, reformokkal történő megújításában, az iparosodásban és a korszerűsítésben. Ellenezték a származás alapján történő megkülönböztetést, a kisebbségben lévő etnikumok elnyomását. Ez utóbbi Leninre is erősen hatott. Ő maga nem tekintette lényeges kérdésnek sem a saját, sem mások származását, mégis élete végéig foglalkoztatta a kérdés. A különböző nemzetektől kapott örökségét csak pozitívumként értékelte, viszont ez szinte egyáltalán nem hatott ki nézeteire és későbbi politikájára sem.
A családnak – a kemény munkának és a jelentős örökségnek köszönhetően – két birtoka is volt az országban. Ettől függetlenül, az első generációs nemesi rang, a friss betelepülés és a felmenők miatti kulturális különbségek miatt nem tudtak jól beilleszkedni a város életébe, bár erre nem is igazán tartottak igényt. Lenin hivatalos életrajza szerint apja egy orosz civilszervezet tisztviselőjeként a demokrácia növeléséért, a szabad és általános oktatásért küzdött, anyja szintén liberális felfogásúnak volt mondható.
Gyermekkora – aranyos, de rossz természetű
Vlagyimir igen későn tanult meg járni. Feje nagy volt, lábai pedig rövidek, ezért sokszor elesett. Barna, göndör haja később vörösbarnára, majd feketére váltott. Bal szemére kis mértékben rövidlátó volt, és fiatal kora óta – családja többi tagjához hasonlóan – gyomorproblémák gyötörték. Több forrás szerint is aranyos gyerek volt, de rossz természetű és gonoszkodó, ugyanakkor belátta hibáit. Példaként tekintett nagyobb testvéreire, különösen bátyjára. Egyik kedvenc elfoglaltsága volt a katonákkal való játék, legtöbbször Abraham Lincoln északi csapatait választotta, akik legyőzték a „gonosz, rabszolgatartó délieket”. Sokat játszott, és iskolás korukban együtt tanult is kisebb testvéreivel (főként Olgával), de apjához hasonlóan szigorú volt velük.
A család nem igazán állt kapcsolatban más középosztálybeliekkel a már említett társadalmi különbségek miatt. Még nem olvadtak be teljesen az oroszok közé, bár a legfőbb lépéseket már megtették. Mindenesetre jól érezték magukat saját, családi társaságukban, és nem is mutatták jeleit a mások felé közeledés iránti igénynek.
Vlagyimirt kilencéves korában felvették a szimbirszki humán gimnáziumba. Végig kitűnő tanuló volt, különösen latin- és ógörög nyelvből, továbbá a klasszikus orosz szépirodalom ismeretéből volt kiemelkedő. A legjobb tanuló volt az évfolyamban, bár rengeteg volt a tanulnivaló és a házi feladat. Magatartása jó volt, de néha gúnyolódott, és mindig megvédte magát, ha kellett. Az iskola és az elolvasott művek óriási hatást gyakoroltak rá, de ebben a korában – valószínűleg a szülői és gimnáziumi korlátozások miatt is – egyáltalán nem foglalkozott politikával. Apjához hasonlóan bezárkózó természet volt, szinte egész nap tanult és olvasott. Kedvenc olvasmánya Harriet Beecher Stowe írónő Tamás bátya kunyhója című regénye volt, ami az amerikai polgárháború előtt a rabszolgatartás idején játszódik, legfőbb üzenete a rabszolgatartás-ellenesség.
Ifjúkora – meghatározó tragédiák
Ifjúkorában két nagy tragédia is érte: 1886-ban karácsony után nem sokkal édesapja agyvérzésben, ötvenhárom évesen elhunyt. Betegsége és halála valószínűleg a folyamatos megfeszített munka és az oktatási tevékenysége miatt őt ért támadások eredménye volt. A családfő halála komoly következményekkel járt az Uljanov családra nézve. A két legidősebb gyermek (Anna és Alekszandr) Szentpétervárott végezte egyetemi tanulmányait, így otthon a legidősebb gyermek – és így a „családfő” is – Vlagyimir lett. Viselkedése azonban megromlott, kezdett szemtelenkedő lenni és ellentmondani anyjának, és ebben senki sem tudta megállítani vagy megfegyelmezni. Egyedül bátyja lett volna képes erre, ő azonban szinte sosem járt látogatóba a szülői házba. A helyzetet tovább rontotta, hogy lánytestvérei és édesanyja is féltették Vlagyimirt, és mindenben segítségére voltak, szinte elkényeztették. Tizenhat éves korára teljesen elvesztette az Istenben való hitét, ateista lett.
Bátyja, Alekszandr ekkorra már teljesen szembehelyezkedett a cári tekintélyuralmi rendszerrel, és forradalmi eszméket kezdett vallani. Tagja lett egy forradalmi, agrárszocialista eszméket valló csoportnak, ami III. Sándor cár meggyilkolását tűzte ki céljául, hogy az ez utáni politikai zavarban a nép megdöntse az elnyomást. A merényletkísérlet viszont idő előtt kudarcba fulladt. A csoportot több tag is otthagyta, illetve kettejük letartóztatása során fény derült a szervezkedésre. A tagokat elfogták és súlyos büntetést róttak ki rájuk; halálbüntetést, életfogytiglani börtönt, vagy kényszermunkára ítélték őket. Vlagyimir bátyját – aki igen fontos szerepet játszott – a slisszelburgi börtönben 1887. május 8-án, négy társával együtt felakasztották. Ez az Uljanovok társadalmi kitaszítottságával is járt, ami újabb hatalmas terhet jelentett. Ettől kezdve Lenin is megfigyelt személy volt. Az életrajzok többsége ezt a fordulópontot tartja radikalizálódása okának. Állítólag családtagjai körében jelentette ki, hogy Alekszandr „nem tehetett másképp”, és hogy „mi más úton megyünk majd”.
Vlagyimir 1887-ben a Szimbirszki Klasszikus Gimnáziumban az érettségijét minden tantárgyból kitűnően tette le, és jó ajánlást kapott további tanulmányaihoz. Továbbtanulása céljából a Kazanyi Egyetem jogi karát választotta, ami érdeklődési körét figyelembe véve váratlan volt. A városba költöztek édesanyjával és testvéreivel együtt, ahol ideiglenesen lakást béreltek ki. Lenin ekkoriban dohányzott is, de később Marija Alekszandrovna figyelmeztetései miatt felhagyott vele. Forradalmi könyveket kezdett olvasni, amelyek közül a legtöbb bátyja hagyatéka volt. Ezek az olvasmányok voltak az első alapok, amelyek sok segítséget adtak neki a későbbiekben. Talán a legnagyobb hatást Csernisevszkij Mi a teendő? című, egy szocialista csoportról szóló regénye gyakorolta.
Mozgalmi élete – a kezdetektől Moszkváig, majd Pétervárig
Az egyetemen belépett egy, a diákokat a származási helyük alapján csoportosító társaságba, a szimbirszk szamarai zemljacsesztvóba. Ez volt az egyetlen típusú társaság, amelyet az egyetem vezetése is engedélyezett. Segítette a hallgatók könnyebb beilleszkedését, a közösséghez tartozást, és a biztonságérzetüket is fokozta az otthonuktól gyakran első ízben távollévő egyetemistáknak. De segített abban is, hogy a tanulók abban az időben az oktatással szembeni elégedetlenségük miatt nagyszabású diáktüntetést rendezhessenek, amiben Vlagyimir Iljics is részt vett. Sokan diákigazolványukat a földre hajigálva hagyták el a helyszínt. Így nevükről be tudták azonosítani a résztvevők többségét, köztük őt is. Nem sokkal később emiatt letartóztatták, és pár napi fogva tartás után kicsapták az egyetemről.
Az új eszmékkel való megbarátkozás során Kazanyban, az egyetemen eltöltött rövid idő során megismerkedett a Narodnaja Voljához (Népakarat) közel álló, Lazar Bogoraz vezette agrárszocialisták egyik legnagyobb helyi csoportjával. A társulás a monarchia megdöntését tűzte ki célul, radikális társadalmi és gazdasági változásokat kívánt és a rendszerrel szemben ellenálló minél egységesebb mozgalmakat akart megszervezni. Szoros kapcsolata azonban nem alakulhatott ki a szervezettel, mivel Lenin az egyetemről kitiltva kénytelen volt távozni a városból.Ezután levelet küldött kedvenc írójának, a „felforgatás” miatt Szibériába száműzött Nyikolaj Csernisevszkijnek. Később, amikor visszatértek Kazanyba, egy másik kört is felkeresett, amelyet a marxizmushoz közel álló forradalmár, N. J. Fedoszejev vezetett, akit az agrárszocialista mozgalmakhoz is szoros kapcsolatok fűztek.
Ekkor kezdte olvasni Karl Marx A tőke című művét, ami a marxizmus egyik alapvető írásának számít. A kommunista írások mellett Émile Zola francia író is a kedvencei közé tartozott, sokat olvasott még Gleb Uszpenszkijtől is. Sakkpartikat folytatott olyan elismert játékosokkal is, mint például Andrej Hargyin ügyvéd – némelyikükkel, így Hargyinnal is csak levelezési sakkot. Unokatestvérével sakk-klubba, testvéreivel operába járt.
Vlagyimir még nem döntött véglegesen, hogy melyik mozgalmat választja a sok, különböző ideológiákkal rendelkező közül. Ilyenek voltak többek között a Georgij Plehanov (a marxista gondolatok egyik legfőbb korai, orosz emigráns terjesztője) által vezetett Csornij Peregyel (Fekete Újrafelosztás), a Zemlja i Volja (Föld és Akarat), a Narodnaja Volja (Népakarat), vagy éppen a N. J. Fedoszejev által vezetett kazanyi csoport. Forradalmi elszántsága viszont már véglegesen kialakult, és már nem lehetett eltántorítani tőle.
Mivel a kazanyi tartózkodás már kényelmetlenné vált az Uljanov család számára, Marija Alekszandrovna úgy döntött, hogy vidékre költöznek. Mark Jelizarov, Anna Iljinyicsna hódolója vállalta, hogy szerez egy birtokot szülőföldjén, így került Uljanovék tulajdonába a gyönyörű környezetben fekvő, tágas alakajevkai birtok és a rajta álló, nagy faház.
Eleinte Lenin gondozta a birtokot, anyai unokatestvérével, Alekszandr Ardasevvel együtt. Dmitrij és Marija még a szamarai gimnáziumba járt. Nagyon jól érezte magát Alakajevkában; a munka mellett közeli erdőkben vadászott, sokat sétált, olvasott, tanult, fejlesztette a forradalomról alkotott képét. Azonban a gazdálkodás nagyon távol állt tőle, egyáltalán nem kötötte le őt. Mikor ezt anyja is belátta, úgy határoztak, hogy a földet bérbe adják a parasztoknak; nem sokkal később véglegesen eladták egy gazdag, helybéli parasztnak, és 1889 szeptemberének elején Szamarába költöztek, és egy házat béreltek maguknak. Lenin itt felkereste a helyi forradalmi köröket. Ezek közül a legjelentősebb az Alekszej Szkljarenko által vezetett ellenállócsoport volt. Számos megbeszélést tartottak, de csakis Oroszország gazdaságának és a különböző forradalmi nézetek alapos tanulmányozása után. Ők még szinte mindannyian beleszőttek egyes agrárszocialista elemeket a saját ideológiájukba; emiatt Lenint később még rengeteg támadás érte. Később vitaköröket szerveztek, ahová más régiók forradalmárjait is meghívták. Lenin kimagasló tehetsége már ekkor megmutatkozott, kiváló érzéke volt a meggyőzéshez és a szónokláshoz. A szocializmusról, a marxizmusról és a kommunizmusról alkotott véleménye egyre kiforrottabb és határozottabb lett.
Miután bebizonyosodott, hogy nem járhat egyetemre a szükséges engedély hiányában, kérelmezte, hogy a szentpétervári egyetemen jogi magánvizsgákat tehessen. Ezt engedélyezték is neki, így 1890 nyarán a városba utazott. Ott tanult – a tanítóképzőben – testvére, Olga is, aki 1891-ben orbáncban, illetve az azt követő szövődményekben elhunyt.
Vlagyimir a vizsgáit kitűnő eredménnyel tette le, és ügyvédi diplomát kapott. Még az ősszel visszatért Szamarába, ahol korábbi sakkpartnere, a baloldali Andrej Hargyin irodájában kezdett el dolgozni ügyvédbojtárként. Itt újból felvette a kapcsolatot Szkljarenkóékkal; továbbá megismerkedett olyan személyekkel, akik később fontos szerepet játszottak a mozgalom életében – így Nyikolaj Fedoszejevvel, Vera Zaszuliccsal, és Pjotr Maszlovval is. Egyre jobban megismerte a Svájcban élő, és emigráns forradalmári életet folytató Plehanov munkásságát, és lassan saját példaképévé tette. Ekkor kezdte el azt a Plehanov által terjesztett nézetét vallani, hogy Oroszországban, amely a feudalizmusból már áthaladt a kapitalizmusba, és annak kezdeti szakaszában van, a jövőben mindenképpen forradalom fog lezajlani, úgy, ahogyan azt Marx A tőkében megírta. Gazdasági adatokat kezdett gyűjteni a korabeli Oroszországról, hogy ezekkel támassza alá a marxista elemzéseit. Ugyanakkor továbbra is szívesen találkozott agrárszocialista barátjaival, a Népakarat híveivel is. Sőt, az egyik ilyen forradalmár, Apollon Suht lányának még a keresztapaságát is elvállalta. Miután 1893-ban öccse befejezte a gimnáziumot, az egész család Moszkvába költözött.
Vlagyimir úgy döntött, hogy hivatásos forradalmárként a birodalom fővárosában, Szentpéterváron fog hírnevet szerezni magának. 1893. augusztus 20-án indult útnak, útba ejtve Nyizsnyij Novgorodot ahol a helyi marxistákat is meglátogatta. Mikor megérkezett a városba, egy a fő könyvtárhoz és a központhoz közeli lakást bérelt. Hargyin ajánlólevelével bejelentkezett egy helyi ügyvédhez, azonban tényleges jogi munkát nem végzett; teljesen lekötötte a kommunizmus tanulmányozása és a gazdasági adatok gyűjtése, elemzése. Ezek után kapcsolatba lépett egy olyan marxista csoporttal, akik nem értettek egyet ezzel az írásával, és megbeszélték, hogy vitakört szerveznek. Ez nagy fontossággal bírt Lenin életében, ugyanis itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Nagyezsda Krupszkajával és Leonyid Kraszin nevű elvtársával. Ellenfelei érveit kimagasló retorikájával rövid idő alatt szétzúzta. Ugyanez történt 1894-ben, egy Robert Klasszon nevű mérnökkel folytatott vitája során is. Ugyanakkor Klasszonnak köszönhetően találkozhatott 1894 februárjában Sztruvéval és Mihail Tugan-Baranovszkijjal, akik ekkorra már elismertnek számítottak. Részükről kritika érte Lenint, hogy túlbecsüli az orosz kapitalizmus fejlettségét, hogy további tapasztalatokat kellene szereznie külföldön és a fővárosban is, és hogy túl élénk benne az agrárszocialisták hatása. Ez azonban nem tántoríthatta el őt munkája folytatásától.
Rendszeresen komoly egészségi panaszai is akadtak; örökletes, krónikus gyomorproblémái voltak, melyek élete végéig elkísérték. Ez részben annak következménye volt, hogy nem adott sokat egészsége megóvására. Szerelmi életéről annyit lehet tudni, hogy 1894 januárjában Nyizsnyij Novgorodba utazott találkozni kedvesével, Apollonarija Jakubovával. Betegségeivel kapcsolatban felvetődött már sokszor az a városi legenda, hogy esetleg szifilisztől is szenvedhetett, de ezt a történészek még nem tudták bizonyítani. Az orvosok úgy vélik, hogy egyértelműen az bizonyíthatná be, ha a moszkvai tudományos intézetben őrzött Lenin agyvelőből mintát vehetnének és akkor egy DNS-vizsgálattal tisztázható lenne volt-e ilyen betegsége.
Mindezek ellenére magabiztossága egyre nőtt, olyannyira, hogy igencsak ellenséges hangvételű tanulmányt írt Sztruve Kritikai megjegyzések című munkájáról. Ezt azonban, erőszakos és forradalmi stílusa miatt, a cenzorok megsemmisítésre ítélték. Így tehát mégsem vált általánosan híressé az orosz körökben.
1895-ben a belügyminisztérium hirtelenjében engedélyezte egy külföldi utazását – valószínűleg meg akartak szabadulni a Leninhez hasonló keményvonalas forradalmároktól. Svájcba készült, ahol Plehanovval akart találkozni, aki időközben megalapította a Munka Felszabadítása csoportot.
Először Moszkvába utazott, és egy szamarai barátjával vonattal folytatta útját. Tett egy rövid európai körutat Párizs–Zürich–Berlin–Genf útvonallal. Májusban sikerült elérnie célját, hogy megismerkedjen Plehanovval, segítőjével, Pavel Akszelroddal és az emigráns marxistákkal. Míg náluk vendégeskedett, megvitattak rengeteg gazdasági-politikai kérdést, például a Rabotnyik (Munkás) című lap elindításának tervét. Nagy hatást gyakoroltak egymásra; ez csak még jobban megerősítette Lenint nézeteiben.
Amikor visszatért az orosz fővárosba, újult erővel kezdett munkálkodni. Fő feladatának ekkor a Rabotnyik megjelentetését és a nyilvánosabb oroszországi szocialista csoportok létrehozását tartotta. A mozgalom két laza frakcióra tagolódott, az „öregekre” (Leninék, az ő beceneve volt ekkoriban az „Öreg”), és az „ifjak” (Martovék), ezek közül az ifjak nyerték a vitákat, így elkezdődött a munkások beszervezése, a forradalmi eszmékre való tanításuk és művelésük, illetve a körükben végzett agitáció. Megalakult a Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására, élén egy öttagú, választott bizottsággal. A Harci Szövetség első komoly tevékenysége egy textilgyár dolgozóinak sztrájkja során az anyagi és erkölcsi támogatás, valamint egy a munkásokat támogató brosúra kiadása volt.
A szibériai száműzetés
Az egyre hevesebb és határozottabb forradalmi tevékenysége miatt, „felforgatás” vádjával 1895. december 7-én, elvtársaival együtt letartóztatták. Több mint egy évig tartották fogva, körülményei azonban lehetővé tették, hogy folytassa alkotó tevékenységét, publikációin dolgozott. Az egyik legfőbb célja a szociáldemokrata párt létrehozásának előkészítése volt, ezért egy ilyen párt programját vázolta fel. Közben családja az ő megsegítésére és támogatására Moszkvából Pétervárra költözött. Ők vitték Leninnek az ételt és a gyomorproblémái miatt számára előírt ásványvizet. Kommunikálni a személyes találkozásokon kívül levélben tudtak, ami nem okozott problémát; a korábban már kifejlesztett titkosírásrendszer mellett Vlagyimir tejjel írt a papírra, amit felmelegítve olvashatóvá vált az amúgy láthatatlan üzenet. 1897 januárjában a hatóságok a Harci Szövetség többi letartóztatott tagjával együtt három év szibériai száműzetésre ítélték.
Lenin számára engedélyezték, hogy ne gyalog, hanem saját pénzén vasúttal és hajóval utazzon a száműzetése helyszínére. Február 23-án a moszkvai pályaudvarról a családjával együtt indult el, ők egészen Tuláig kísérték. Innen a közép-szibériai Krasznojarszkba ment, ahol két hónapnál is tovább kellett rostokolnia a kemény tél miatt. Mivel még nem dőlt el véglegesen, hol tölti le a három évet, kérvényt írt a hatóságoknak, hogy tartózkodási helyéül a Krasznojarszktól délre fekvő, tűrhetőbb éghajlatú területet határozzák meg. Kérvényét egészségi állapota miatt elfogadták, így az azon a környéken lévő Susenszkoje faluba utazott. Az ezer lakosú falu kényelmes környezetben feküdt, egy erdőktől és hegyektől tarkított vidéken, a Jenyiszej folyó mellett. Saját házat bérelhetett, és minden feltétel adva volt, hogy munkáját folytassa. Ebből a szempontból jóval szerencsésebb volt sok barátjánál, akik észak-szibériai vidékekre kényszerültek távozni.
1898 januárjában kérvényezte a hatóságoktól, hogy a Harci Szövetség egy Ufában szintén száműzetésben lévő női tagja, Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaja hozzá költözhessen, ugyanis össze akartak házasodni. Nagyezsda – vagy ahogyan férje hívta őt, „Nágya” – már korábban is valóban jó viszonyt ápolt Leninnel, azonban, hogy milyen érzelmi szálak fűzték őket egymáshoz, azt nem lehet tudni. Marija Alekszandrovna és Anna Iljicsna eleinte nem túlzottan szívlelte Nagyezsdát, valószínűleg sérelmezték, hogy egy másik nő férkőzött be a család életébe. Nágya tanítónőnek készült, mielőtt szocialista aktivista lett. Feminista volt ugyan, de később, hogy mindenben segítse férjét, ő végezte a házimunkát, és mozgalmi életében aktívan segítette Lenint, és mint később kiderült, szerette is. A család elvárta volna tőle egy új Uljanov nemzedék megalapítását is, ez azonban nem sikerült a házaspárnak.[* 7] Vlagyimir menyasszonya édesanyjával, Jelizaveta Vasziljevna Krupszkajával együtt érkezett Susenszkojéba, ám ezelőtt még megszervezte vőlegénye Gazdasági tanulmányok és cikkek című művének publikálását, és egy angol nyelvű munkásmozgalmi mű lefordításának a lehetőségét. Amikor megérkeztek, akkor kezdték el szervezni a házasságkötést. Ez 1898. július 10-én a helybéli templomban egy fiatal pópa jelenlétében, a család távollétében meg is történt. A fiatal ateista pár jegygyűrűjét egy helyi száműzött finn forradalmár kovácsolta vasból. Ezután kemény munka kezdődött; Vlagyimirnek be kellett fejeznie új művét, így egész álló nap azon dolgozott. Nágya feladata volt a városba járni a szükséges irodalom beszerzéséért. Egyedül vasárnap pihentek, ekkor Lenin szokása szerint sétálni mentek. Vlagyimir végül 1899 áprilisában jelentette meg könyvét A kapitalizmus fejlődése Oroszországban címmel, melyben ötszáznál is több szakirodalomra hivatkozott. Művét Vlagyimir Iljin álnéven publikálta, a szerződés egy pétervári nyomdával 2400 példányról szólt. Művében radikális következtetéseket vont le. Fejtegette a parasztság sorsának kérdését is, illetve azt hangoztatta, hogy Oroszország már egyértelműen a kapitalista fejlődés útjára lépett, melyet már nem lehet megállítani, a kapitalizmusból pedig már egyenesen fog következni a szocializmus. Elvetette továbbá a marxi elméletek revízióját, és szigorúan támadta az ezt hangoztató írásokat.
1900-ban véget ért száműzetése, melynek során kissé lebarnult, egészségi állapota határozottan javult. Jelentős továbbá az ekkor végzett munkássága is. Január 19-én értesítették, hogy elhagyhatja Szibériát, feleségének azonban még nem telt le a száműzetése, ezért neki még vissza kellett térnie Ufába. Lenin saját ideiglenes tartózkodási helyeként a Szentpétervárhoz viszonylag közel lévő Pszkovot jelölte meg, valójában azonban külföldre szándékozott menni, és ezt meg is tette. Egyre nagyobb hírnévre tett ugyanis szert, egy neves enciklopédia már szócikket közölt róla mint orosz közgazdászról. Miután meglátogatta feleségét Ufában és a családját Podolszkban, május 5-én megkapta útlevelét, a Harci Szövetség sok más tagjával együtt Svájcba emigrált, ahol már várta őt Plehanov csoportja.
A „Lenin” név eredete
Legendává vált mozgalmi nevét is ez időtől kezdte használni. A „Lenin” név Uljanov vezetéknév helyetti egyik forradalmi (mozgalmi) álneve volt, amely 1901-ben jelent meg először nyomtatásban. Ennek eredetéről több elmélet is létezik; ő maga soha nem tisztázta, hogy miért választotta ezt a nevet. Valószínűleg a Léna folyóhoz van köze, ahogyan egy másik orosz marxista, Georgij Valentyinovics Plehanov álneve „Volgin” volt, a Volga folyó után. Az elmélet alapján Lenin azért választotta a Léna folyót, mert hosszabb és a Volgával ellenkező irányba folyik, de Lenin abban az időben nem volt Plehanovval ellentétben. Egy másik tézis szerint a Léna folyó melletti száműzetéséhez van köze, de azt is megelőzi a névválasztás.
Lenin politikai tevékenységéről a továbbiakat lásd ITT.
