Kozma Dezső: A valóság igézete, írók kolozsvári szerkesztőségekben a századfordulón. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1972.
Érdekes és újszerű vállalkozás Kozma Dezső kismonográfiája, A valóság igézete – ez a keresztmetszet a múlt század végi Kolozsvár magyar művelődési életéről, mely bizonyítani óhajtja, hogy sikerült e vidéki városban szellemi központot teremteni, s ezzel párhuzamosan a kor egyetemesebb törekvéseit is figyelemmel kísérni. És hozzátehetjük: ugyanakkor kockázatos próbálkozás is, hiszen kérdéses, hogy egy vidéki város művelődési életére szorítkozva jellemezhető-e az egész kor – a szerző ugyanis ezt kísérli meg, erre utal idézett mondata is.
A kísérlet – mint maga a monográfia bizonyítja – jogosult. A múlt század nyolcvanas éveinek művelődésében Kolozsvár élen járt a vidéki városok között, amelyek többségükben sikeresen küzdöttek meg a „vidékiséggel” – csak később indult meg az a folyamat, amely a vidék szellemi életét a későbbiekben fokozatosan elszürkítette, eljelentéktelenítette. E szerencsés művelődéstörténeti pillanat Kolozsváráról készült „keresztmetszet” átmérői egy egész kor befogásának rugaszkodnak; minden külső bizonygatást, feltáró erőlködést már-már elhárítva kínálkozik tehát a kismonográfia szerzője számára a szélesebb összefüggések keresésének, megtalálásának, s az egészből következő nagyobb horderejű tanulságok sugallásának a lehetősége.
Az első fejezet célja a századvégi Kolozsvár „szociális küzdelmeinek” a felvillantása, hogy aztán ezen a talajon érthetővé váljanak a későbbi fejezetek, melyeknek tárgya az e társadalmi forrongások kísérőjelenségeként felfogott, megélénkülő szellemi élet. Ez utóbbiakból azonban többet megtudunk a századvég és Kolozsvár társadalmi problémáiról, mint a „szociális küzdelmeket” bemutatni hivatott első fejezetből, mely inkább a város helyi érdekű (városrendezés, közvilágítás körüli) csetepatéiból ad ízelítőt.
A fellendülő szellemi élet, igaz, lereagálta az ilyenszerű jelenségeket is, érdeklődésének középpontjában azonban nyilvánvalóan a csakugyan lényeges – nem helyi viszonylatban, hanem az egész társadalom szempontjából lényeges! – kérdések állottak. Gondoljunk csak Petelei riportjaira, melyek a Mezőség súlyos gondokkal teli világára irányították a figyelmet, vagy a századvég uralkodó politikai eszmeáramlatával, a nacionalizmussal szembenéző, Erdély népeinek sorsán tépelődő cikkekre – és a többi, fontosabbnál fontosabb problémákat felvető írásra. Ezekben jelentkeznek a századvég igazi társadalmi forrongásai. S hogy épp Kolozsvárt – ez avatja a várost és szellemi életét a korszak művelődésének jelentős tényezőjévé.
Mindez persze a monográfia további fejezeteiben megtalálható, ami ugyancsak bizonyítja, hogy a „szociális küzdelmek” a szerzőt sem kizárólag Kolozsvár vonatkozásában érdeklik, hanem egy társadalom életére kiható sugárzásukban. A tudományos élet megszervezésére, fellendítésére irányuló erőfeszítések ismertetésekor például éppen az domborodik ki, hogy nem helyi érdekű próbálkozásról van szó. Egy Szamossy Jánostól való idézet adja meg ezeknek az erőfeszítéseknek az igazi értelmét és jelentőségét: egy nép közművelődése, tudományos élete nem központosítható egyetlen gócra, mert káros következménnyel járna, mind az illető nép műveltségére, mind a tudományok egyetemes fejlődésére nézve.
A gondolat általános érvényű; Kolozsváron vetődött fel, de nyilvánvalóan nem csak Kolozsvárért. A kitekintés, az egyetemesebb törekvések iránti igény indokolja különben – mint láttuk, a szerzőtől is elismerten – a monográfia megszületését, s jellemzi is (a betájoló, megalapozó jellegű bevezető fejtegetésektől eltekintve) a tanulmányt.
A könyv legsikerültebb részeiben egyszerre van jelen a századvégi Kolozsvár sajtójának (és színházának) statisztikai tömörségű története, a megjelenés (illetve színházfenntartás) helyi, mindennapi anyagi gondjai és azok, a kor problémáin való töprengések, amelyek bárhol gyökeret ereszthettek akkoriban. Mint például, amit Petelei ír 1886-ban, kortársai érzéseit is megszólaltatva: „Az a baja a mi időnknek, hogy nincs egy nagy gondolata, amelyik áthassa. Nincsen nagy célja, amelyik felé törjön minden erejével, minden szeretetével, minden gáton keresztül. Amiben higgyen okoskodás nélkül, vakon, fanatizmussal, szeretettel.”
A helyzet és a körülmények ilyenszerű vázolásával a szerző – újabb lépéssel közeledve a századvég és művészete általános jelenségeihez – máris érinti azokat a tényezőket, melyek a kor reprezentatív műfajának, a novellának az előretörését magyarázzák. A hírlapok elszaporodása, s az általuk támasztott (mennyiségi) igény volt az a külső körülmény, mely ezt elősegítette, másfelől pedig a korra jellemző életérzést, a nagy célnak, az idő rugójának a kétségbeesett, szerteágazó keresését ez az annyira változatos és annyi lehetőséget nyújtó műfaj tudta a legjobban kifejezni.
A jelentős kolozsvári vagy időszakosan Kolozsváron munkálkodó írók (Bródy, Thury Zoltán, Petelei) műveit, melyek minden szempontból a kor irodalmának szintjén álltak, a monográfia szerzőnként elemzi, hasonlítja össze. Ezek a lekerekített jellemzések virtuálisan elhelyezik őket a kor irodalmában s részben az irodalom történetében (és hozzáadódnak a Thury-novelláskötet előszavához, illetőleg a Petelei-monográfiához, melyeket szintén Kozma Dezsőnek köszönhetünk).
A következő lépés a különféle novellatípusokat teremtő életművek elhelyezése a műfaj történetében, hiszen annak a valóságnak az igézetében, melynek Bródyék, Thuryék olyan lázasan keresték a rugóit (és mely igézet egyébként minden, csak nem eszményítés), született meg a modern magyar irodalom annyira változatos novella-műfaja. A valóság igézete – bár a szerző elöljáróban megjegyzi, hogy tanulmánya kiszakított részlet egy jóval terjedelmesebb munkából, s hogy az összképnyújtás igénye nélkül vállalkozik erre a számvetésre – máris sokban gazdagítja Kolozsvár szellemi életéről való ismereteinket és a korszak irodalomtörténeti képét. Feltárja Bródy eddig eléggé elhanyagolt kolozsvári korszakát, sikerülten példázza Peteleivel a hírlapok determináló hatását a novellára, ennek a publicisztikához való kötődését stb. Tanulságos a vidékiség körüli korabeli viták idézése is, és még sok mindent fel kellene itt sorolni…
A századvégi Kolozsvár szellemi életének keresztmetszetéből szétágazó szálakat követve, ha sokszor – talán részlet-voltából kifolyólag – nem is megy végig, a monográfia szerzőjének sikerült elfogni és közvetíteni egy kor hangját abban a vidéki városban, mely ma a romániai művelődés egyik központja.
Megjelent a Hét III. évfolyama 50. számában, 1972. december 15-én.