Néhány gyerek és egy felnőtt olvasónaplójából…
Bálint Tibor Császár és kalaposinas című kötete megjelenése után egy rövidke cikk pár mondatában kifogásoltam robot-novelláit – mire a szerző rendreutasított az Utunkban, szememre vetve, hogy nem értettem meg őket. Részletesen és aprólékosan kifejtettem újból a véleményemet, ez a cikkem azonban mindmáig nem jelent meg. Mindezt csak azért említem, hogy jelezhessem a kíváncsiságot, mellyel nemrégiben leemeltem a könyvesbolt polcáról Bálint Tibor új, gyerekeknek írott kötetét – a Robot Robi kalandjait.
Már maga az ötlet: gyerekeknek sci-fit írni különösnek és óriási lehetőségekkel kecsegtetőnek tűnt. Hiszen a gyerek fantáziája csodákra képes, és bár beláthatatlan ezek lecsapódása kialakuló értelmükre, mégis könnyen szabályozható, ha valaki eléggé ismeri őket. A gyerek integet a repülőnek, e vasmadárnak is: hátha a mutatóujjára száll és csicseregni kezd. Vagy, ha megmutatjuk neki az állomáson vizet vevő gőzmozdonyt, elhiszi a mesénket: mert vizet iszik, azért olyan gyenge és lassú. A másik, „a gyors” az bizony tejeskávét iszik, és a spenótot is szereti…
Meg aztán Bálint Tibor felnőtteknek írt robot-novelláiban a didaktikus párhuzamot kifogásoltam annak idején: az érzéketlenné vált embert a gépember jóságával, érzékenységével leckéztetni túl átlátszónak éreztem (hogy csak egyetlen kifogásomat emlegessem fel). A gyerekeknél azonban már más a helyzet.
Darko Suvin A science fiction műfaj poétikája című tanulmányában, azt hiszem, helyesen állapítja meg a tudományos-fantasztikus művek legfőbb értékelési kritériumát: „Értékei és standardja: az elbeszélés premisszáinak megismerési hozadékában keresendők, és abban a következetességben, amellyel ilyen (rendszerint kis számú) premisszák az elbeszélés folyamán logikus végeredményük, megismerési szempontból jelentős konklúzió felé fejlődnek.”
Ebből a „premisszák megismerési hozadékát”, tehát a műben feltett kérdések, ábrázolt alternatívák valós és lényeges voltának szükségességét emelném ki, mint a sci-fi létét igazoló, indokló alapvető elemet. (Másképpen puszta fantázia, technikai játék lenne.)
Bálint Tibor elbeszélésfüzére épp csak átível a sci-fibe, jövőképe annyira „közeli”, nem vész a távoli (sokszor pokolnak vagy paradicsomnak ábrázolt) jövőbe.
A gyerekek között megjelenik a gépgyerek Robot Robi és húga Robot Bobi. „Kalandjaik” elbeszélése közben vezeti el Bálint Tibor apró olvasóit a könnyen elképzelhető „jövőbe”, annak gyerektársadalmába – mely semmiben sem különbözik az övéktől. A technika fejlődése a robotok építésének, forgalmazási lehetőségét is elhozza Az emberi Értelem, Pontosság,
Jóság megteremti önnön mását a majdnem-ember gépgyerekben, s viszonylag önálló életre kelve a robotgyerek saját majdnem-emberségének kérdéseibe ütközik. Például nőni szeretne. Mint minden gyerek. Nagyon szép részletben írja meg Bálint Tibor, hogyan vállalja Robi mégis az örök gyerekséget – azt hiszem, nemcsak nekünk, gyerekségünket visszasíró felnőtteknek szép, de a magát naponta ajtófélfához mérő gyerekolvasó is megáll itt egy pillanatra.
Vagy mikor szüleit, őseit keresi Robi. Régi gőzmozdonyban, számológépben – míg meg nem találja mindezek megalkotójában, az emberben.
Szinte észrevétlenül vezet át a lehetőségek útja a „felnőtt” sci-fihez, amelyben a Gonoszság is megteremti majdnem-ember alteregóját. Csak a „felnőtt” sci-fik jó részében feledésbe merül, hogy Gonoszság és Jóság problémája a gépemberek korszakában is a kezdetben álló emberé lesz.
A nagyon szellemes történetek közül egyetlenegyet emelnék ki, mely nagyszerűen példázza, hogy ember–gép viszonyt bárhogy variáljuk, forgatjuk: emberi viszony marad. Bármi történjék, az ember önmagába botlik. Két „ellenséges” osztály gyerekei csatára készülnek a Bivalyréten, s hogy biztosak legyenek a győzelemben, meggyőznek egy-egy robotgyereket. Ahogy szembetalálkozik a két csapat, az élen haladó robotgyerekek megpillantják, majd természetesen ölelik át egymást. Ezt táplálta beléjük az emberi Jóság, Értelem – ez int ki a robotgyerekekből a megszégyenülő „harcosokra”.
Nagyon szép, íróilag remekül megformált, fordulatos, szellemes könyv – újdonság volt számomra. Azért furdalt a kíváncsiság, vajon hogyan fogadnák a könyvet a címzettek, a gyerekek, s az alábbi kísérletet végeztem a csíkdánfalvi ötödik osztályosokkal, akiknek ebben az évben magyar irodalmat és nyelvtant tanítottam.
Előbb csak két gyereknek adtam oda a könyvet – próbaképpen. Azzal a kéréssel, hogy egy hét alatt olvassák el, s közben jegyezzék fel, mit nem értenek belőle, vagy ha értik, magyarázzák meg – akárcsak az öccsüknek – hogyan. És magyarázzák meg, mi az a robot, ember-e vagy nem.
Két nap múlva a gyerekek már lelkendeztek, milyen jó és érdekes könyv.
Bevittem órára, felolvastam néhány történetet – látszott, hogy élvezik. Házi feladatul adtam, hogy mindenki írjon egy fogalmazást a hallottakról – ugyanazokkal a kívánalmakkal, mint az előbb említett két gyereknél.
Egy részük el is készítette, de várakozásomnak megfelelően, ezek a fogalmazások nem kínáltak túl sok érdekességet. Mások pedig, néhány felolvasott történet alapján, az egész könyv ismerete nélkül (egyesek meg érdeklődés hiányában) meg sem tudták írni. Néhány szemelvényt az érdekesség kedvéért mégis idéznék.
„Egy ilyen robotember sok-sok gépezetből áll, nem valódi, rendes ember.” (Both Ilona)
„A robot az nem ember volt, mert nincs szíve. Vasból volt összerakva, a szeme üvegből volt. Nem volt egyéb a testében, csak csavar és drót, fogaskerekek.” (Zsók Géza)
Volt, aki csak elmesélte, amit hallott, s ahol nem emlékezett, ott maga költötte tovább a történetet.
Egyik kislány már megpróbált túllépni a történeten: „Az emberek haragudtak, hogy a gyerek, amikor az úton megy, akkor vicsorog és zakatol. De sok hasznot csinált az embereknek. Megfogta a tolvajokat, megfogta a betörőket. És ami után Robi ezeket megcsinálta, azóta az emberek is szeretik a gépgyereket.” (Gáll Ibolya)
Az osztályban nem beszéltem a könyvről, hogy ne zavarjam a két „kritikust”, akik a hét elteltével beszámoltak élményeikről. Egyikük, sajnos, félreértett: a történeteket mesélte újra, másikuk azonban véleményem szerint remek fogalmazást írt. íme:
„Robot Robit egy kisfiú születésnapjára kapta. Robi egy önműködő robotfiú volt. Robi sok kalandon ment keresztül. Robi egy időben késett otthonról, de azért, mert segített az öreg néniknek és még másoknak is. Ezzel a robottal az író azt akarja megmagyarázni, hogy amiért robot, nincs szíve és emberi gondolkozása, azért tud gondolkozni és hűséges az emberekhez. A szülők amit rábíznak, pontosan elvégzi. Amikor látta, hogy nem bír kis ló egy nagy szekér fát, és gazdája ütötte, akkor megsajnálta, és helyette kihúzta a szekér fát. Ezzel az író azt akarja megmagyarázni, hogy a robot nemcsak az emberekhez hűséges, hanem az állatokhoz is. Azt nem értettem, hogy miért szidták meg, ha egy másodpercet is késett, mikor mindent elvégzett a ház körül a háziak helyett. De ha valami baja volt, az egész család odavolt érte. Azt sem értettem még idáig meg, hogy ha ilyen hűséges mindenkihez és ha jót cselekszik, akkor miért nem köszönik meg; azért, mert robot?
Ember-e a robot? Erre a kérdésre nem nehéz választ adni, mert ha nem emberi formát ölt is magára, de azért embernek ismerhető el. Robi gazdája, Ciceri, azt mondta, hogy cseréljenek helyet, de már este visszacserélték, mert Ciceri látta, hogy mennyit dolgozik Robi. Robi egyszer Cicerivel elment a cirkuszba. Ciceri egy erőművészt figyelt, aki óriási súlyt emelt fel. Ciceri másnap megpróbálta a súlyt felemelni, de cserben maradt, de ekkor Robi lépett elő a közönség közül, és felemelte az óriási súlyt.
Aztán pedig megmentett egy kislányt az oroszlántól.
Egy idő után Robi észrevette, hogy ő nem nő és Ciceri már egy fejjel nagyobb.”
A befejező részt a tanuló egy fél óra alatt „írta meg” magyarórán:
„Robi meggondolta azt is, hogy miért nincs neki anyja. Ezen gondolkozva ballagott az utcán, egyszer mikor szembejött vele három fehér köpenyes ember. Robi feléjük szaladt. »Én vagyok Pontosság, mondta az egyik ember. Én szereltem a gépeket beléd.« Így sorra mindenik megmondta, hogy mit szerelt az alkatrészekből.
Ezzel az író azt akarja megmagyarázni, hogy az emberek is hűségesek hozzá, mert másképp nem szerelték volna össze. A robottal az emberek, akik gyártották, nem a gyerekek örömét akarják, hanem az emberek munkájának megkönnyítését.
Ezzel a könyvvel Bálint Tibor elmagyarázza nekünk, gyermekeknek a roboti élet formáit és azon cselekedeteit, amelyeket az emberek javára cselekszik.” (Fülöp Csaba)
Az idézetekben csak a pontokat tettem ki, és a helyesírási hibákat javítottam ki.
Hozzáfűznivalóm nem sok van. Fülöp Csaba, e fogalmazás szerzője felolvasta az osztály előtt művét, s utána igyekeztünk közösen megtárgyalni Robot Robi kalandjait.
Közben még elolvasták néhányan, kézről kézre járt a könyv, amelynek – azt hiszem, az eddigiek meggyőznek mindenkit – az ötödik osztályos falusi gyerekek minden külső segítség nélkül, csak úgy maguk közt tárgyalva-gondolkozva eljutottak a lényegéhez, s ezt Fülöp Csaba szerintem igen szépen és tömören, mintegy összefoglalva, megfogalmazta.
Maradjunk az ő gondolatánál: a robotnak hűségesnek kell lennie az emberhez, az embernek hűségesnek kell lennie a robothoz. Azaz: az ember maradjon hűséges önmagához.
A könyv, amely ilyen gondolatokat ébreszt tehát, a kis ötödikesek szerint is kiváló alkotás.
Megjelent A Hét V. évfolyama 25. számában, 1974. június 21-én.