Báboskönyv. Válogatta, az utószót és a rendezői tanácsokat írta Kovács Ildikó. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1974.

Palocsay Zsigmond: Lepkeszárnyon. Bábjátékok. Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest. 1974.

Kovács Ildikó egy régi kínai mese felidézésével kezdi a Báboskönyvet kísérő és ajánló szövegét: a császár félelmében, hogy az árnyjáték hőse elhódítja feleségeit, lefejezteti az élettelen bábut, melynek a játék csodás – császárt elhomályosító – káprázata életet adott. A mese a bábjáték művészetének régisége mellett annak lényegét és sajátosságát is felvillantja. Mintha a mimézis elvének legegyszerűbb és legszemléletesebb hordozója volna – mégis elég keveset hallhatunk és olvashatunk e művészeti ágról (mely közben már a film adta lehetőségeket is kipróbálta).

A Báboskönyv talán szélesebb érdeklődést tud kelteni iránta, hiszen mintaszerűen szerkesztett, sokoldalú és hasznos kiadvány: a legegyszerűbb bábkészítéstől kezdve nagyon sok technikai és művészeti kérdésre kitér. Tanácsokat ad a szerkesztő, hogyan kezdhetnek „bábszínházalapításhoz“ bármelyik iskola tanulói. Az anyagok kiválasztásának, bábok megtervezésének követelményeit is vázolja. Sípos László illusztrációi bábtervek, színpadképek – így nemcsak szépen díszítenek, de főként hasznosak: ennek az annyi mindent sűrítő könyvecskének a céljaihoz idomulnak. A bábjátékok kiválasztása is példaszerű. A könnyen és nehezebben bemutatható, különféle stílusú és törekvésű művek arányosan oszlanak meg.

Mivel a Báboskönyv serkentő hatását érezzük fontosnak, itt csak a hazai magyar vonatkozásokat vesszük számba. Tamási Áron A szegény ördöge jelzi, hogy van valamelyes hagyománya nálunk is a műfajnak. És itt épp a bábos szakember, a kötetet szerkesztő Kovács Ildikó véleményét idézném: „A korszerű bábirodalom jövője elsősorban az írókon múlik. Az írók, talán mert úgy érzik, hogy nem ismerik eléggé a műfaj követelményeit, nehezen vállalják, hogy meséiket, gyermekkönyveiket színpadra alkalmazzák.“

Figyelmeztetnek ezek a sorok: meg kell teremteni a színvonalas, változatos és gazdag bábirodalmat. Fel kell figyelni e művészet csábító lehetőségeire. Meg kell tanulni a „nyelvét“. Íróink részéről már történtek gyér, de annál figyelemreméltóbb kísérletek. Röviddel a Báboskönyv után jelent meg Palocsay Zsigmond bábjátékainak gyűjteménye. A kötet fele a klasszikus gyerekirodalom néhány alkotását (Benedek Elekét, Ioan Slavici-ét) alkalmazza bábszínpadra, de van benne három eredeti bábdarab is. Ezekkel kapcsolatosan maga a szerző jegyzi meg az előszóban, hogy gyermekszínpadon is előadhatók. S ez lehet a mi egyetlen kifogásunk: ha valami bábszínpadra kívánkozik, akkor annyira hozzá kell lényegüljön, hogy ott hasson a leginkább.

Palocsay kötetéből a Lepkeszárnyon címűt érezzük a legsikerültebbnek, épp azért, mert azt nehezen lehetne színpadon előadni. Fantasztikus szereplőinek színes kavargása, költői szövege, cselekménye, Kati világot átszelő utazása mind, mind bábszínpadra kívánkozik. A világegyetem szól ebben a műben a kisgyerek fantáziájához; az Égvilágról (kiváló nyelvi lelemény a szólásba kövesedett szó „kibontása“ és önállósítása) ráugat a Nagy kutya, kotkodácsol a Fiastyúk, egyszóval csak bábszínpadon életre kelthető élménnyel ajándékozza meg az apró nézősereget.

A Zebrapata és az Aki búsul, megöregszik is sok ilyen elemet tartalmazó, szép, költőien formált művek, de érzésünk szerint ezek nem egészen a „bábszínpad nyelvén“ beszélnek. Ebből a szempontból Kovács Ildikó alkalmazó munkája és A Kockás Kabát bábpantomim-elképzelése a tanulságos és érdekes a Báboskönyvben. Saszet Géza A mesének legyen jó vége (Rövid játék tárgyakkal és közhelyekkel) című műve is teljességgel a bábszínpad adta lehetőségek kihasználására alapoz. A tárgyak a hosszas együttlétben átvették gazdáik lényegét, szinte helyettesítik azt, s a bábszínpadon szavakban, félmondatokban játszanak végig egy egész történetet. Amilyen mulatságos, szellemes és szórakoztató, éppolyan elmélyült és meggondolkoztató. És csakis a bábszínpad révén válhatott azzá. Ez az a darab (Kovács Ildikó és Palocsay Zsigmond említett művei mellett), amely a műfaj sajátos területeire képes irányítani a figyelmet.

Rövid időközzel jelent meg a Báboskönyv és a Lepkeszárnyon. Mindkettőnek a létrejöttében óriási szerepe volt a huszonöt éves fennállását nemrég ünneplő kolozsvári Állami Bábszínház munkaközösségének. Ez a hármas esemény (két könyv és egy évforduló) jelzi, hogy a bábművészet (talán helyes a szó), mint egyébként világszerte, nálunk is kísérletezve újul, alakul. Ha az irodalom is jobban felfigyel a bábszínpadra, a kölcsönös egymásra találás mindkettőt csak előre lendítheti.

Megjelent A Hét VI. évfolyama 25. számában, 1975. június 20-án.