A püspöki palotában lakik Szatmár püspöke, itt van a dolgozószobája. A földszinten van az információs iroda, egyházmegyei levéltár, konyha, ebédlők, varroda, ostyasütöde, restauráló műhely, vendégszobák, lakás. Az emeleten irodák vannak: könyvelőség, konferenciaterem, titkárság, vikáriusi iroda, gazdasági iroda, de itt van a társalgó, könyvtár, kápolna és a díszterem is. Több tucatnyi külső és belső munkatárs dolgozik itt különböző területeken, feladatkörökben, vagyis a püspöki palota elsősorban munkahely, de ugyanakkor látványosság is, amely minden érdeklődő számára nyitva áll.
A közelmúltban alapvető változtatásokra, átalakításokra került sor. Ez a folyamat 2004-ben kezdődött el a díszterem felújításával, 2005-ben folytatódott a folyosók, termek kifestésével, átalakításával. 2006-tól változott meg a folyosók, termek díszítése, ebben az időszakban került több tucat frissen felújított, restaurált olajfestmény, képzőművészeti alkotás a falakra az új lámpákkal együtt.
Ebből a gondosan válogatott, képzőművészeti, díszítőművészeti anyagból megkülönböztetett figyelmet érdemel többek között a bejárattal szembeni falon látható hatalmas korpusz, amely fából készült. A faragvány nem csupán egy régi, értékes, kifejező szobrászati alkotás, hanem kultúrtörténeti jelentősége van. A 18. században készítették (1771), a felülete eredetileg festett volt és az erdődi várkápolnában állt az oltár felett akkor, amikor előtte Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságot kötött.
Az előcsarnokban a könyvelőség melletti falon három festmény látható, ezek közül kettő 20. század eleji, és Szent Benedek Labre-t, valamint Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázolja, műgonddal, jó szakmai szinten készültek. A múlt századfordulóra jellemző ez az aggályosan aprólékos, részletező, kicsit személytelen, akadémikus ábrázolásmód. A középső képen (ez a régebbi) Szent I. Kelemen pápa látható, aki időszámításunk szerint az első században élt.
A képeknek a szerzőit sajnos nem ismerjük, mert csak nagyon ritkán szignálták egyházi munkáikat a festők. Ennek több oka is volt. Az első, legfontosabb ok az, hogy a szentképeknek sokszor van egy mintája, előképe, amely alapján készülnek. Ez magyarul azt jelenti, hogy nagyon sok festmény nem kimondottan eredeti alkotás, hanem egy másik kép átalakított, átformált, átköltött változata. A másik oka a névtelenségnek az lehet, hogy a régebbi szentképeket, oltárképeket csak nagyon ritkán látták el kézjegyükkel a művészek, még akkor sem volt ez fontos számukra, ha azok eredetiek voltak.
A termeket, folyosókat díszítő festmények régebbi egyházi gyűjteményekből valók. Többek között Meszlényi Gyula püspök (1888-1905) létesített egy püspöki képtárat, ahová nagyon sok olyan alkotás is került, amelyekre a plébániákon már nem volt szükség. A képtár anyagát a székesegyház régi sekrestyéjének, oratóriumának hat kis termében (két földszinti, négy emeleti helyiség) őrizték évtizedeken keresztül nagyon rossz körülmények között. Az első kísérletek a gyűjtemény felmérésére 1997 körül történtek, de az érdemi feldolgozásra, rendszerezésre, részleges restaurálásra csak 2004.-ben került sor. Ennek a restaurált anyagnak egy szerény részét láthatta a nagyközönség a 2004-es jubileumi tárlaton. Ekkor született döntés egy kis egyházművészeti múzeum létrehozásáról, amelynek a berendezése, kialakítása ugyanitt jött létre. A palota folyosóin látható alkotások zöme is ennek a képtárnak az anyagából való.
Az emeleti folyosón nagyrészt Szatmár püspökeinek, valamint más egyházi méltóságoknak az arcképeit lehet látni, szatmári püspökök arcképei láthatóak a díszteremben is. A díszterem a mai formáját a jubileumi év (2004) tiszteletére nyerte el. Ezekre a radikális és rendkívül költséges átalakításokra azért volt szükség, mert a kommunizmus ideje alatt a palota emeleti részét, a püspöki szemináriumot az állam kisajátította és különböző intézményeknek adta át használatra. Egy ideig a díszteremben volt az almérnöki fakultás előadóterme, de rendeztek itt megyei tárlatot is 1971-ben a szatmári képzőművészek. Ahol ma az irodák, a püspöki lakosztály van, ott volt évekig a román és magyar nyelvű pártlapok szerkesztősége. Mondanom se kell, hogy ezekre a termekre az ideiglenes használók egyetlen lejt sem költöttek, amikor a visszaadásra került sor, minden siralmas, lerobbant állapotban volt. A püspöki szeminárium épületében – bár ott iskola működött – sem javítottak semmit. Ha a vakolat hullani kezdett a mennyezetről, azt a folyosórészt, osztályt egyszerűen lezárták, baleset veszélyesnek nyilvánították.
Egyetlen kivétel volt, a püspöki kápolna. Ennek a bejáratát még az átadás előtt befalazták és az emeleti rész visszaadásakor szinte érintetlenül kerültek elő a sebtében ide behordott képek, szobrok, kegytárgyak, valamint a kápolna berendezése.
Visszatérve a díszteremre, ez korántsem csak idegenforgalmi nevezetesség, hiszen az utóbbi két évben számos rendezvény, kulturális esemény, koncert, kiállítás, fogadás zajlott itt. Itt fogadták többek között az osztrák parlament elnöknőjét, de járt itt Románia régebbi elnöke, Ion Iliescu is és még sokan mások. A terem díszítése, bútorzata, színvilága barokk jellegű. Hat jó minőségű arckép díszíti a falait, amelyeket a jubileumi év alkalmából restauráltak. Ezek a következő szatmári püspököket ábrázolják: Hám János, dr. Haas Mihály, Klobusitzky Péter, Kovács Flórián, dr. Boromisza Tibor, dr. Schlauch Lőrinc. Az első négy festményt Zahorai János készítette, dr. Boromisza Tibort unokaöccse, Boromisza Tibor festette le, a Schlauch-portré szerzője ismeretlen. Nagyváradon készülhetett, hiszen Szatmár volt püspöke már bíboros és mellette Szent László szobra áll.
Hám János Szatmár legnagyobb püspöke, a modern Szatmárnémeti egyik megteremtője, rövid ideig Magyarország hercegprímása, a palota első lakója volt. Nevét mindmáig tisztelettel említi mindenki Szatmáron, boldoggá avatása folyamatban van. Hám János emlékét városunkban a róla elnevezett utca, a székesegyház előtt álló szobor őrzi, róla nevezték el a szatmári római katolikus iskolaközpontot is.
Klobusitzky Péter még a régi rezidenciában lakott. Róla jegyezték fel, hogy az 1717-es éhínség idején, a saját költségén élelmezte a városba betóduló szegényeket. Akkora adósságot halmozott fel, hogy még kalocsai érsekként is törlesztette tartozásait.
Boromisza Tibor püspöknek két arcképe is van a palotában. A díszteremben a püspök unokaöccse által készített nagyszerű arckép látható. Mivel ő szentelte fel a szatmári Szent János (Hildegárda) templomot 1906-ban, ezért ez a portré hosszú ideig a Hildegárda kolostorának folyosóját díszítette.
A másik arckép nem véletlenül áll a püspöki kápolna közelében, hiszen tulajdonképpen ő ennek a kápolnának a létesítője, az ő püspöksége ideje alatt nyerte el mai formáját. A folyosón látható arcképét Mikola András (1884-1970) festette, aki egy ideig a Nagybányai Szabadiskolát is vezette.
A nagybányiakról azért esik itt szó, mert Máramaros a történelmi Szatmár vármegye szerves része volt, az egyházmegye jelenleg sem Szatmár megye határánál ér véget, hanem Nagybocskóig, Hosszúmezőig, Máramarosszigetig tart.