Okosabb barátot nem adott nekem a sors Ondrejcsik Kálmánnál. Hűbbet talán igen. Hűségét is csak akkor szegte meg, mikor egy szép napon egyszerűen, feleségestül elmenekültek Németországba. De ott is törlesztett: úgy szerette, foglalkozott a lányommal, hátha megbocsátom neki, amiért elhagyott bennünket.
Aztán találkoztunk kinn, és úgy tettünk, mintha nem történt volna semmi. Csak A. volt már túl az agyvérzésen, ugyanazokon a betegségeken, amikbe most Pubi belehalt. Egy isten háta mögötti kisvárosban laktak, ahol minden volt, csak emberek nem, pedig Bukarest legkisebb lakásában ők vitték a legnagyobb házat.
Eredetileg színesfilmvegyész volt és ezt a szakmát gyakorolta. Valójában gondolkodó volt, és egész életében ebben a szakmában dolgozott. Azt hiszem, házunk táján (és éppen A Hétben és a Tettben ) senki se tett annyit az interdiszciplináris gondolkodásért, mint ő. Hihetetlen vegytani, fizikai, optikai, mértani, szociológiai, történelmi, irodalmi és művészeti ismeretei voltak, egyéniséggé felszívott ismeretei, amelyek áthatották egész lényét. Írásai rég megérdemelnék, hogy könyv alakjában megjelenjenek: ősi, egyszerű titkokkal foglalkoznak: lét, idő, a világ mint szerkezet…
A világ legszellemesebb szójátékteremtője volt. Megállíthatatlan mennyiségben és kristályos minőségben eregette őket, hogy elkeveredjenek, mint az oxigén a hidrogénnel, és kortyolhassunk a humor tiszta vizéből.
Ő a szerzője a következő szójátéknak is: Neuropauza. Ebbe halt bele.
Megjelent A Hét XXV. évfolyama 30-31. számában, 1994. július 29-én.