Eywind Johnson, Harry Edmund Martinson
ANNYISZOR írtunk s írtam magam is az Európán túli irodalom fehér foltjairól, hogy most, mikor ismét kiosztották az irodalmi Nobel-díjat, amit két svéd írónak ítéltek oda, ismételten kiderült, hogy jócskán akad efféle terra incognita számunkra Európában is, s talán a legkevésbé ismerjük az északi irodalmakat. A műfajelméleti kérdésfeltevés igényével írtam és Bodor Pál ilyen igénnyel is válaszol. És felsorolja több novellámat annak igazolására, hogy én – ahogy mondani szokás – vizet prédikálok és bort iszom. Csakhogy tudtommal a novella más műfaj. Nos, hallották. Ide másolom a két címszó szövegének fordítását.
JOHNSON, EYWIND. sz. 1900. 7. 27. Svartbjörnbyn (Észak-Svédország). A munkáscsaládból származó J. ínséges gyermekkorában több mesterséget űzött. A húszas években Németországban és Franciaországban élt, később Svájcban. Ekkor már szabadfoglalkozású író volt.
A prózaíró J. lélektani realistaként indult; ifjúkori élményei meghatározzák a húszas években írott regényeinek és elbeszéléseinek tartalmát és hangját. Azonos tartású ezekben a művekben a politikai, társadalmi és filozófiai gondolatok fölvetése is. A harmincas évektől kezdődően témavilága átfogóbb lesz. Átütő sikert ért el négy, 1934 és 1937 között megjelent regénye, amelyek Regények Olofról címen egybegyűjtve is megjelentek. J. itt már távlatosan ábrázolja jellemét kialakító ifjúkori élményeit, útkereséseit egyénisége megvalósulásában. J. szuverén nyelvi képességei és stíluserényei különös erővel nyilvánulnak meg a cselekménybe itt-ott beépített mindennapi élmények parodisztikus, népdal- vagy meseszerű fölvillantásánál.
Demokratikus elkötelezettsége különös erővel szólal meg a második világháború idején írott műveiben. A negyvenes évektől kezdve J. sűrűn fordul a modern regénytechnikához, a belső monológhoz, az idősíkok keveréséhez és a látószögcseréhez; realizmusa jelképiséggel gazdagodik. A jelenkorhoz való viszonyának kifejezéséhez nem ritkán használ mitológiai és történelmi motívumokat.
MARTINSON, HARRY EDMUND, sz. 1904. 5. 6. Jämshog (Blekinge). M. egy hajóskapitány gyermeke. Korán elárvult, örömtelen gyermekkorát szegényházakban, javítóintézetekben és gyámszülőknél töltötte, hogy azután tizenhat éves korában elszegődjék hajósinasnak, több éven át bejárja a tengereket, és megismerte többek között Brazíliát és Indiát. Tüdőbaja miatt munkaképtelen lett, becsavarogta egész Svédországot. 1929-ben közzétette a nemsokára híressé lett Fem unga című antológiát. 1929 és 1943 között házasságban élt Moa Martinson (1890–1964) írónővel. Autodidaktaként kezdett írni, kezdeti költészete Kipling hatásáról tanúskodik. Négy önéletrajzi könyvet írt, az utolsó kettőt regényes formanyelven. Legjelentősebb regénye az Út a harangbirodalomba, egy csavargó története a századfordulón, amelyben hangsúlyozottan megszólal romantikus természetszemlélete. Későbbi lírai alkotásaiból, a 103 énekből álló Aniara című eposz aratott különös sikert. A tudományos fantasztikum világában kibomló eposz a műszaki fejlődés távlataiban állítja szembe az embert a világűrrel. K. G. Blomdahl fölhasználta librettóként egy operához, amelynek 1959-ben volt az ősbemutatója.
A KÉT CÍMSZÓ után közölt könyvészeti adatokból kiderül, hogy Martinsonnak eleddig, vagyis 1971-ig huszonegy műve jelent meg, Johnsonnak pedig tizenhat. Most már éppen csak az hiányzik, hogy tekintélyes életművükből legalább valamit is elolvashatnék. Mert hiszen, mint a fentiekből is kitetszik, svédül nem tudok.
Megjelent A Hét V. évfolyama 43. számában, 1974. október 25-én.