Ion Brad: Fehér vadászat. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971.
Miért is halna meg a költészet?
Érdekes: Adorno szerint Auschwitz után nem lehet verset írni.
Kik voltatok, ti csontok, kik törtek
össze ennyi
gyöngyház – fehér homokká egy
jajjal terhes éjjel,
kik voltatok, ti csontok, meg
tudtak-e nevezni
a dúvadak, beszéltek még
emberi beszéddel?
Kik voltatok, ti csontok?
Ezt a verset Ion Brad Auschwitzban írta. Nem hal meg tehát a költészet… Érdekes: Goethe szerint az alkalom szüli a költőt. Divatos ítészek szerint Goethe tévedett. A költészet gyakorlata viszont azt bizonyítja, hogy Goethének igaza volt. Ion Brad, példának okáért, Bécsben jár s azt írja:
S csupán a kutak sírják még
annyi katona könnyeit.
Alkalmon nyilván nem a pillanatot illő érteni, hanem a teljes időt, amint megszólal a pillanatban. Mint a fennebbi két sorban is. Vagy az alábbi négyben:
Láz gyötör, kétely? Hát ide tekints
a Történelem könyve nyitva áll –
két út, amelynek visszaútja nincs:
a szabadság és a halál!
Hugo és Petőfi írt így, és sokan hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez az irály immár a múlté. Tévedés: a költőnek még mindig joga van komolyan venni önmagát.
fürge és éber az est.
Eljön a perc, a világos,
csak legyek újra veled.
Eljön-e? És ami jön még,
jót hoz-e, rosszat-e, mondd?
Túl sok a nyílt lehetőség ebben a korban, a gond…
Ritka szép sorok. „ Túl sok a nyílt lehetőség”
A modernség nem stílusficam, hanem – mégis és mindig szembenézés a saját koroddal.
Ion Brad verseit olvasván az ember újra ráeszmél arra, hogy a költészet (és a költő) valójában természeti jelenség. Manapság világszerte mozgalom indul a természet szennyeződése ellen. Napirenden a természetvédelem. Az ENSZ-nek be kellene jelentenünk, hogy a természetvédelem egyben költészetvédelem is.
Végezetül még annyit, hogy Bodor Pál, Csíki László, Franyó Zoltán, Kányádi Sándor, Király László, Majtényi Erik, Márki Zoltán, Marton Lili, Páskándi Géza, Székely János, Szemlér Ferenc és Veress Zoltán oly tisztán csengő magyar verseket költött át Ion Brad verseiből, hogy teljesítményük önmagában is a költészet hatalmát bizonyítja. S egyben azt is, hogy a fordító nem ferdítő. Az imént idézett vers második szakaszának második és negyedik sorvégén összecsengő asszonánca önmagában is azt bizonyítja, hogy a mai költőink nem fordítják immár a román verseket, de egyszerűen újramondják őket. Hanem ez már több mint fordítás…
Megjelent A Hét III. évfolyama 11. számában, 1972. március 17-én.
