MÉG JÓFORMÁN meg se dicsértem a Figaro Littérraire-t, máris megbukott. Mint üzleti vállalkozás, nyilván. Pedig mit meg nem tett az anyavállalat, hogy életben tartsa, vagyis hogy jövedelmezővé tegye. Az egykor szerényen elegáns, 8-10 nagy újságoldalon megjelenő, kissé akademizáló, liberálisan konzervatív irodalmi fórumot színes címlapú magazinná változtatta, mely – mint múltkor jeleztem – igyekezett lépést tartani a párizsi életritmus új lüktetésével, fürgén, frissen tájékoztatta olvasóit, s értő kalauzként egyengette útjait a város művészi eseményeinek sűrűjében. De hiába a korszerű köntös, a talpraesettség, a jártasság, a hozzáértő, sőt neves munkatársak (hosszú éveken át, haláláig közölte hasábjain Mauriac a jegyzeteit), végül mégis beállt a csőd. Nem csodálom.
HA CSAK HOZZÁVETŐLEGESEN IS ismeri valaki a párizsi újság-dzsungelt, egykönnyen számot adhat magának arról, mily szerényen kellett meglapulnia az efféle irodalmi újságnak a szexilapok hullámverésében, a különféle Playboyok, csak férfiaknak, csak nőknek, csak lányoknak, csak kamaszoknak szerkesztett hetilapok, szexi-rajzregények és fényképregények, albumok, a nemi élet ál-tankönyvei, az erotikai lexikonok, a szexuális útleírások áradatában, amelyek címlapján a bájolgó dívák sugárzó idomai a legtökéletesebb színes fotoeljárások és a legkorszerűbb nyomdatechnika segítségével eleve a legsötétebb árnyékot vetik egy irodalmi lap címlapján fuldokló író vagy művész arcképére. Hogyan vetekedhetne a hajszolt párizsi polgár szemében Giono szelíd szeme vagy Mauriac szigorúra faragott csontos arca a kéjesen kinyújtott lábakkal és pucéran csillogó keblekkel? Győztek tehát a „címlap-lányok“, a meztelenségükkel egy hétig tündöklő porno-tündérek, és a Figaro beszüntette leányvállalatát, visszarendelte a laptestbe mellékletnek.
A JELEK SZERINT számos kapitalista országban mellékletekké sorvadnak az irodalmi hetilapok. A Times Litterary Suppliment és a Welt der Literatur még tartja magát, alighanem a könyvkiadók töménytelen reklámjának köszönhetően. De vajon az olvasó csökkenő érdeklődése láttán meddig hajlandók a könyvkiadók a zsebükbe nyúlni? A tőke koncentrációja a sajtó koncentrációját vonja maga után, tudunk nagy lapok felszippantásáról a még nagyobbak részéről, mi lenne hát a sorsa a kis példányszámú fiókkiadványoknak? Valamikor a sajtóvállalkozó a cég hírnevére való tekintettel vállalta irodalmi-művészeti fiókkiadványaiért a ráfizetést. E művészetpártoló fényűzést, úgy tetszik, a sajtó trösztvezérei már nem engedhetik meg maguknak.
SZÓ, AMI SZÓ, akad ezek között a mellékletek között kitűnő is. Például a Monde-é. S mindjárt három is: Le monde des livres ( A könyvek világa), Le monde des arts (A művészetek világa) és Le monde des spectacles (Színházi és filmvilág). A nyolc kis újságoldalon, kitűnő arányérzékkel, általában az újdonságokról, a legfrissebb eseményekről esik szó, de az irodalmi melléklet két belső lapján mindig egy jelentős írói egyéniség kap többoldali megvilágítást, sőt az utolsó oldalon helyet kerítenek egy-egy elbeszélés vagy novella számára is. A melléklet irodalomkritikai rovatát Pierre-Henri Simon francia akadémikus írja. A politikai könyvekről rendszeresen a lap közismert külpolitikai szemleírója, André Fontaine számol be. Minden második mellékletben egy egész oldal foglalkozik a külföldi irodalommal, a közelmúltban a román irodalommal is, közölték Nicolae Manolescu cikkét, recenziót Zaharia Stancu új regényéről stb.; Claude Roy nemrég Örkény István egyperces novelláiról írt kritikai tárcát. A Hegel-évforduló alkalmából a két belső oldalon neves filozófusok értekeztek a hegeli életmű jelentőségéről és időszerűségéről.
NE GONDOLJUNK TEHÁT holmi olcsó zsurnálizmusra. E mellékletek valójában mikro-folyóiratok. A lapnak véleménye van, és ezt nem átallja kimondani. Lorjou, a neves festő, megfestette néhány táblaképen Sharon Tate, a meggyilkolt amerikai filmcsillag tragédiáját. A szerényen, szignóval aláírt cikk így fejeződik be: „Mi a paradoxon Lorjounál? Hogy a tragédiát ábrázoló képein nem érzékeljük a tragédiát. Hanem egy festő modorát.” E mellékletek persze egyben kitűnően informálnak. A legfrissebb színházi és filmmelléklet cikket közöl a francia színházi idénykezdetről, a londoni Cyrano de Bergerac-előadásról (irgalmatlanul lehúzza), a rioi varieté-műsorokról, a Bartók-évfordulóról, a montreali színházi válságról, Kramer új filmjéről. Egyszóval, van itt bőven olvasnivaló.
Most csak attól tartok, nehogy míg e dicsérő sorok megjelennek, valami baj történjék a Monde-dal is.
