A KORTÁRS KÖLTÉSZETET nem egyszer vádolják érthetetlenséggel, fölös bonyolultsággal. Alkalmasint okkal is, hiszen a nagy kavargásban szép számmal bukkanunk rejtjeles üzenetekre, megfejtetlen keresztrejtvényekre, nyelvi akrobáciára, amelyek valójában csak az áramlás sodralékai. Ám hovatovább egyfajta szellemi kényelmesség, intellektuális összkomfort-igény is jelentkezik, mely hangoskodva követeli a közérthetőséget, amin azonban a kétes értékű szájbarágást érti, alighanem a könnyűzene-szövegek együgyűségétől és semmitmondásától megfertőzötten. A fogyasztás nyilvánvalóan zökkenésmentes szolgáltatást igényel, a kultúra viszont részvételt (a földműveléstől egész a versélvezetig).
A KÖLTÉSZET MINDENKORI BONYOLULTSÁGÁT e szolgáltatásokhoz kényelmesedő tudat nem veszi tudomásul. Önkényesen megfeledkezik arról, hogy nemcsak T. S. Eliot, hanem Berzsenyi is bonyolult, hogy szellemi részvétel nélkül Keats elégiái pont olyan érthetetlenek, mint Frénaud versei. A zűrzavarban előbb tótágast állnak a fogalmak, majd elértéktelenednek: az érthetőség ismérve a könnyen emészthetőség, a bonyolultság pedig megtagadja ősi ikertestvérségét az egyszerűséggel. A felületességhez szokott szemlélet legszomorúbb mutatványa e kölcsönösség fel nem ismerése. A legnevetségesebb, amidőn az egyszerűség mögött nem leli meg a mondandó bonyolultságát, sokrétűségét, mélységét. (Így marad végül is egyaránt érthetetlen Ungaretti és Brecht.)
ITT VAN PÉLDÁUL egy kortárs szerb költő – Radomir Andrics – verse. Kissé meghökkentő a címe – Varró szív: „Anyámnak nincs varrógépe / csak varró szíve van // Ezzel varrja ruhámat / toldja-foldja idegeim rongyait // Szobájába fegyverrel nem léphetsz be / csak virággal /fogad között // Körötte minden tiszta – a bőröm és ami alatta van.” Az összkomfortos versérzékelés számára ez a vers nyilvánvalóan semmitmondó, a fiúi szeretet érzelmeit ugyan kibetűzi soraiból, de az egészet naivnak érzi, talán még érzelgősnek is. Pedig a vers benső formai lényege a naiv báj, az elrajzolás, mely valóban a naiv festészetre emlékeztet. De a rácsodálkozásban a világra ott a világ bonyolultságának érzékeltetése, a szemlélet egyszerűsége és a tárgy bonyolultsága közötti ellentmondás delejes lírai feszültséget teremt. A vers univerzumában néhány mozzanat a jelenkor lényeges vonásait sejteti: a tépett idegek, a fegyver, a virág kortüneteket, történelmet, társadalmi mozgalmakat idéz. Az anyai szív – az életteremtő anyaság – a zilált világot foldozná, az egy fia ruhája helyett az egész emberiségét. A kis családot szolgáló varrógép helyett a nagy családot szolgálandó szeretet „varrna” mindenki számára oltalmazó köntöst. Ezért is válik tisztává körülötte minden: a föld szín és a mély is… A naiv rajz mögött ott örvénylik a kor, a tisztaság fénykörén túl ott sötétlik a szenny és a bűn. A már-már patriarkális munkaeszköz, a varrógép hiánya, valójában elértéktelenedése és céltalansága, hihetetlen plaszticitással érzékelteti korunk változásait, a humánum alapérzésének átváltozását, a létfenntartás ösztönköréből váló átnövését az emberséget vállaló tudatos egyetemességbe.
A SZÜKSÉGES KÖLTÉSZET nem fülbemászó muzsika. Élvezőinek költészet-szükségletét formálni, művelni kell, befogadó, együtt alkotó részvételre alkalmas ízléssé kell változtatni.
Megjelent A Hét II. évfolyama 8. számában, 1971. február 19-én.
