HELSINKIBEN nemrég összegyűltek az európai államok művelődési minisztériumainak vezetői, hogy az ENSZ, illetve annak művelődési szervezete, az UNESCO kezdeményezésére megbeszéljék az európai művelődéspolitika időszerű kérdéseit. Többek között az európai művelődési együttműködés cselekvésre sürgető ügyeit. Itt javallták az európai kormányoknak az európai irodalmak legjobb klasszikus és jelenkori műveinek minden európai nyelvre fordítását és kiadását az „Európai remekírók könyvtára“ című sorozatban. A műfordítás ezzel népeket összebarátkoztató évszázados „partizánharca” után a népek barátsága és kölcsönös megismerése, a béke és a biztonság hivatalos eszközévé válik. Örvendjünk és ünnepeljünk? Megtehetjük, ám egyben vegyük számba, mi a teendőnk. Mert az tömérdeknél is több.
A MŰFORDÍTÁS terén mindig dívik a hevenyészés, a puszta, sőt hozzávetőleges nyelvismeret alapján történő balog tolmácsolás, a „nyerselésre“ (vitatható nyersfordításokra) épülő átültetés, a jellegtelen, alkalmasint szószerinti első fordításokra rátetovált, megstilizált szövegváltozatok módszere. A félreértések, mellé- és félrefordítások, „leiterjakobok“ sűrűjében színét, ízét, dinamikáját vesztett szövegekben éppen csak az érték sikkad el, amit a fordításnak közvetíteni kellett volna, az a sajátos mozzanatsor, amit az egyik kultúrából a másikba szándékozott átültetni. Pedig a műfordítás művészi jellegét – amelyet gyakorlatukkal és elméleti munkájukkal mindig is bizonyítottak a nagy fordítók immár az irodalomtudomány alapozza. Lassan-lassan kidolgozzák a műfordítás-tudomány, a műfordítás-esztétika alapelveit, nemzetközi és országos műfordító-kongresszusok, szimpóziumok, szakviták műhelyeiben körvonalazódnak azok a törvényszerűségek, amelyeket a hihetetlenül megsokasodott fordítói műhelyek gyakorlatából von le következtetésként a tudomány.
A GONDJAIRA kényes műfordító közli gyötrelmes panaszait, kételyeit és töprengéseit sorstársaival. Akár a FIT (Fordítók Nemzetközi Szövetsége) lapjában, a címéhez hűen több nyelven megjelenő Babel-ben, akár a francia Traduire-ben vagy a német Der Ubersetzer-ben. Néhány jellemző cikk címe: Erik A. Saudek: Kísérlet a hűségre (Bábel); Katharina Reiss: A műfordítás folyamatának szubjektív és objektív mozzanatai (Der Ubersetzer); Raymond Barthé: Vajon a műfordítók a szellemi munkásság lumpenproletárjai? (Traduive); Werner Koller: A műfordítás tudománya (Dér Ubersetzer). A műfordítás-tudomány egyik kitűnő szaktekintélye Jiri Levy, akinek a cseh eredetiből fordított könyve Die literarische Ubersetzung (Az irodalmi fordítás) címen 1969-ben jelent meg a Majna-Frankfurt-i Athaenaum kiadónál, nem kevesebb, mint negyven műfordítás-elméleti művet jelöl meg bibliográfiájában, nem szólva arról a több száz szakdolgozatról, amelyek folyóiratokban jelentek meg. Levy könyve mellesleg egy nyelvtudós, művészi érzékenységű irodalmár és gondos filológus ragyogó ötvös munkája. Műve átfogja a jelenség minden mozzanatát: a műfordítás-elmélet, továbbá a műfordítás születésfolyamatának esztétikai vetületeinek és poétikájának kérdéseit. Külön fejezetben foglalkozik a prózai, illetve a színdarab fordítás elméletével. Az egész második részt (majdnem kétszáz oldalt) a versfordításnak szenteli. Alaposságára, átfogó szemléletére, sőt szellemességére is jellemző, hogy nem feledkezik meg a műfordítói stílusokról, a műfordítás irodalomtörténeti helyéről, még a könyvcímek fordítás-problémáiról sem. Gondolom, sajátos műfordítói gondjainkat, különösen a kölcsönös román-magyar műfordításokét, ideje lenne éppen jó eredményeink jegyében, a tudományok által áldásosan megfertőzött légkörben megvitatni. A műfordítás művészetének tudatosítása nem mehet az ihletettség, a spontánság kárára. Csakis a dilettantizmuséra.
Megjelent A Hét III. évfolyama 28. számában, 1972. július 14-én.
